- Hogy haladsz Vikivel? – kérdezte
Tamás. – Kitaláltad már, hogyan édesgeted újra közel magadhoz?
A L’école társalgójában Krisztián ledobta agyonkoptatott fekete táskáját
az ütött-kopott, de szépen csiszolt keményfa padlóra. Habár a terem vendégekkel
és nyüzsgő diákokkal volt tele, akikben még égett a vágy, hogy valami nagyot
alkothassanak a sminkes szakmában, a hely kisugárzása, mégis inkább egy nagyszabású
amerikai cég halljának felelt meg.
Fazekas Richard, az a magas, szálkás testű, tetovált férfi, akinek ezen
becses hely a tulajdonában állt, Tamás felé fordult.
- Ki az Viki? – kérdezte Richard suttogva.
A fiú csupán pár éve, egy közös munka alkalmával ismerkedett meg Krisztiánnal
és szinte már akkor barátságot kötöttek. A két férfi jól megértette egymást,
így már-már testvéri szintre emelkedett a kapcsolatuk. A közös témák, bulizások
örök emlékek maradtak. Tudták, bármikor számíthatnak a másik segítségére. Pont
így volt ez azon a hűvös nyári reggelen is, amikor Richard akkori barátnőjével
szakítva, vad bulimaratonba kezdett, de a véget nem érőnek tűnő éjszakázásokból
végül Krisztián cseppet sem visszafogott beszéde térítette a helyes ösvényre.
Mindezek ellenére a férfi sosem hallott Viktóriáról. A kapcsolat lezárása
Krisztiánban olyan mély sebeket okozott, hogy a történtek feldolgozásának
céljából, mélyre temetette a nőt és azóta, akivel csak megismerkedett, még csak
említést sem tett róla. De mint tudjuk,
nem tehetünk valamit meg nem történtté azzal, hogy nem beszélünk róla.
- Hát igen, te erről nem tudsz. – állapította meg Tamás. – A legjobb nő
a világon, legalábbis Krisztián számára. De ő hülye persze, mindent elrontott.
- Hosszú történet rövidre fogva: Jó pár éve együtt voltunk, de kicsit
elszaladt velem a ló, így hallani sem akart rólam többet és ezért három éve
külföldre költözött. – magyarázta Krisztián.
- Kicsit elszaladt veled a ló? Haver, előbb mondanám azt, hogy félre
kurtál, mint ezt, és akkor tegyük hozzá, hogy még szépen fogalmaztam. –
Tamásnak sosem tetszett, hogy barátja ennyire kerüli a dolgot, és ha még szóba
is kerül, amit tett, igyekszik szép szavakkal eltusolni bűnét.
- De várjatok, ha elment, akkor most miért téma újra? – értetlenkedett
Richard.
- Hetekkel ezelőtt visszaköltözött és nagyon úgy tűnik, menne még pár
kört az Éder járaton. – húzódott apró mosoly Krisztián száján, ahogy
elképzelte, hogy Viki és ő, újra együtt lesznek.
- Ne is figyelj rá. – fordult Richard felé Tamás. – Ő szeretne
felszállni arra a hajóra, de nem veszi észre, hogy az már rég elment.
- Igen? Akkor szerinted, miért csókolóztunk múltkor? – vonta kérdőre
barátját Krisztián.
- Csak játszik veled, amit meg is értek. Ha a helyében lennék, én is
elhitetném veled, hogy van még esélyed, hogy aztán szépen pofára ejtselek. –
Tamás megborzongott a gondolattól, hogy Krisztián meg ő… Sosem vetette meg a
férfiak azon rétegét, akik a saját nemükhöz vonzódnak, de valahogy nem tudta
elképzelni, hogy ő maga lázba jöjjön egy férfi miatt. A srácokra nézett, akik
kérdő pillantásokat vetettek rá, így inkább más útra terelte a dolgot, mielőtt
valamilyen közpoén tárgyát képezné az imént száját elhagyó mondat. – Egyszer
már tönkre tetted. Nézd meg, teljesen kikelt magából! Ne okozz neki még több
fájdalmat.
- Tudjátok, ki nagyon jó csaj? Mónika! Krisz, te tudod, kiről beszélek.
– terelte az egyre kínosabb témát Richard. – Múltkor volt alkalmam együtt
dolgozni vele. Van is pár fotó talán a gépemen róla. Mindjárt megmutatom. –
fordult Tamás felé a férfi. A fotók láttán a srácok kollektíven felsóhajtottak,
Krisztián pedig gondolataiba mélyedve besüppedt a fekete fotelbe. Mónika
kegyetlenül jó nő, tagadhatatlan, de meg sem közelíti Viki szintjét.
Majdhogynem minden nap eszébe jut a lány, de a múltkori alkalom óta, másra sem
tud gondolni, minthogy újra a közelébe kerüljön. Napok óta terveket szövöget ez
ügyben, és lassan már kezdett összeállni fejében a kép, hogyan fogja elérni a
célját.
Sándor üzleti út keretében süttette a
hasát egy puccos szálloda medencéjének a partján, míg Viktória a teljesen
kihalt irodában az előtte tornyosuló papírtömegekkel szórakozott. Luxus
szálloda ide vagy oda, kivételesen örült annak, hogy főnöke mérföldekre van,
hiszen így nyugodtan, lebukástól nem félve folytathatta játékát Leventével.
Lágyabb érzéseket ugyan nem váltott ki belőle a férfi és valljuk be
valószínűleg soha nem is fog. Viktória három évvel ezelőtt végleg lemondott a
szerelemről. Megrögzötten hiszi, hogy a soha véget nem érő szerelem nem más,
mint egy tündérmese, melyet a gyerekek kedvéért találtak ki a világ szörnyűségeit
ezzel leplezve. A nő tisztában van vele, a valóság sosem végződik „boldogan
éltek, míg meg nem haltak”-kal, ugyanis a férfiak hamar belefáradnak egy
kapcsolatba és ráunnak a nőkre, és ebből egyenesen következik a vég. Méghozzá
nem is akármilyen szakításról beszélhetünk. A férfiakból hiányzik az az általános
kedvesség és lágyság, ami segítségével elviselhetőbbé tudják tenni az amúgy
pocsék helyzetet. De persze az is lehet, csupán gyávák, hogy párjuk elé
álljanak és megbeszéljék a dolgokat. Ehelyett kegyetlenül, jobbnál jobb
eszközökkel eltaszítják maguktól a gyengébbik nemet. Viktória pedig mindezt
tudva, köszöni szépen, de nem kér ebből a pokoli érzésből.
- Minek köszönhetem a hívásod, drága Krisztián? – a lány tudatosan
játszott a férfival. A félre lépése ellenére sem érzett iránta dühöt, és sose
akarta, hogy Krisztián úgy szenvedjen, ahogy ő. Viktória ugyan nem értette,
miért nem képes gyűlölni egykori szerelmét, hisz, igen csak megérdemelné.
Ráadásul még élvezte is Krisztiánnal szembeni párharcait, flörtöléseit, és ez
megrettentette a lányt. Nem mutatta, de legbelül félt ezektől a gyenge
érzésektől, így próbálta magában a lehető legmélyebbre temetni őket.
- Segítened kéne. – a férfi hangja lágyan szólt. Viktória székében hátra
dőlve, szemeit lecsukva élvezte Krisztián fülsimogató hangszínét. – Az egyik
egyetemi feladatomhoz kéne még sürgősen pár nyers fotó és arra gondoltam, te biztosan
ráérsz.
- Igen, Krisztián. Nekem sosincs semmi dolgom. Egész nap csak a lábamat
lógatom és koktél szürcsölgetek. – Viktória hangja kicsit cinikusan hatott. Nem
kevés időt ölt már abba, hogy munkája mellett némi szabadideje legyen, de
persze ezt senki nem vette észre. Ismerősei többsége úgy gondolta, ő a
szórakozásból él, és ezért kap fizetést, mert néha eljár bulizni. Ez kezdett
kicsit felháborítóan hatni a lányra.
- Nem úgy értettem. – kezdett magyarázkodásba a férfi. – De te vagy az
egyetlen esélyem. Ha kell térden állva könyörgöm ezért az apró szívességért.
- Miért nem kérdezed meg a barátnőd? Ő biztosan szívesen segítene neked,
ellenben velem.
- Niki nem a barátnőm. – Krisztián hangja keményen hatott. – És ő amúgy
is Bécsben van. Három nap múlva jön csak haza, az meg már késő lenne.
- Na jó. Majd megbeszéljük, hogy milyen képekről is lenne szó, meg hogy
mikor lenne a fotózás és utána eldöntöm, hogy benne vagyok-e.
- Viki, kérlek. Ez sürgős lenne. Még ma délután meg szeretném csinálni a
képeket. – Krisztián kétségbeesettségéből a lány arra mert következtetni, ez
csak egy jónak cseppet sem mondható ürügy, hogy a férfi találkozzon vele, és a
valóságban szó sincs semmilyen egyetemi munkáról. Megérzését pedig csak
erősítette a tudat, hogy Krisztián számára az egyetem mindenek felett áll és
pont ezért az ilyenfajta ügyeket sosem hagyja az utolsó percre.
- Küld el a címet és hogy hányra legyek ott. – Viktória sóhajtott egy
mélyet, de csak a hatás kedvéért. Legbelül örült Krisztián gyenge
próbálkozásának, de igyekezett ezt nem a férfi tudtára adni. Választ nem várva,
köszönés nélkül bontotta a vonalat és elégedetten summázta az előbb
történteket.
- Azt hittem a délutánt együtt töltjük. – hallatszott egy férfihang az
ajtó felől.
-
Levente, szabad vagyok, és úgy osztom be az időmet, ahogy én akarom. – Viktória
szavai hallatán a férfiben felgyülemlő düh csillapíthatatlan szintre
emelkedett. Levente sosem szerette, ha játszanak vele, jobban élvezte, ha ő
irányíthat és ő mondhatja meg, kivel, mikor, mit csinál. A férfi az asztalhoz
lépett és egy határozott mozdulattal a földre söpörte az dossziézott papírokat.
Nyers, férfias erővel csapott le a lány ajkaira és minden előjáték nélkül tette
magáévá a nőt. Vad tempót diktálva próbálta Viktória tudomására juttatni, hogy
vele nem szórakozhat senki. A gépezetbe ott került hiba, hogy a lányt
egyáltalán nem érdekelte Levente gőgössége, és az, hogy esetleg fájdalmat okoz
neki. Viktória számos alkalommal tudatta a férfival, hogy ami köztük van, az
csak szex. Ezt Levente mindig elfogadta, de utána mégis újra és újra megcáfolta
önmagát.
- Bocs, hogy nem hívtalak vissza, de őrült sok dolgom volt. – Viktória Krisztiánhoz
hajolt, hogy üdvözölje őt. A férfi számtalanszor kereste, hogy megtudja,
számíthat-e akkor rá, de a lány élvezetesebb elfoglaltságot talált Leventében,
így nem tudott reagálni Krisztián hívásaira.
- Semmi baj. A lényeg, hogy eljöttél. – suttogta a férfi mélyen
belélegezve a lány parfümét. – Csodás az illatod.
Viktória szánalmasnak találta magát,
amiért képes volt elalélni egy ilyen mondattól, ezért inkább mit sem törődve
vele, bentebb lépett a lakás ajtaján. Pedig valljuk be, nem sok pasi rohangál,
aki képes halál komolyan közölni, hogy „csodás az illatod”.
Krisztián bevezette Viktóriát a gyéren
megvilágított nappaliba, melynek olyan magason volt a plafonja, mintha
katedrálisban lettek volna. A szoba Krisztián stílusához méltóan, elegánsan
volt berendezve alacsony négyszögletes fekete bútorokkal. A lány az asztalra
tekintett, ahol gondosan előkészítetett borospoharak voltak elhelyezve, szinte
mérnöki precizitással.
- Gondoltam így jobban megy a munka. – emelte a lány felé Krisztián a
borosüveget, majd annak felbontásával kezdett el bíbelődni. Viktória
mindeközben körbejárta a helységet.
-
Illik hozzád ez a lakás. Letisztult stílus, depressziós hangulat. Akár csak te.
– állapította meg a lány. – Ez az új Classic Cantabile
zongora? – fordult csodálkozással telt arccal a férfi felé. – Ez egy kész
vagyonba kerülhetett. – A lányban még a Krisztiánnal való kapcsolata idején
ragadt meg némi általános tudás a zongorák tekintetében.
- Apám nagy rajongója ennek a vacaknak.
Tőle kaptam ajándékba, persze inkább mondanám gyermeki szeretet sikertelen
megvásárolásának.
- Nem tudtam, hogy Gábort érdekli a zene. –
ráncoltam össze a homlokom.
- Nem, őt tényleg nem. Nem is tőle kaptam.
Az igazi apám, ő adta. – Viktória ekkor döbbent csak rá, hogy sosem hallott még
Krisztián vérszerinti apjáról.
- Ezek szerint nem jössz ki vele valami jól.
- Igazán… érdekes ember. Mondhatni,
kegyetlenül vaskalapos, persze modernebb értelemben.
- Ez úgy hangzik, mintha az apád… elvek
alapján élne. – igyekezett Viktória intellektuális hangot megütni, de sejtette,
hogy csúnyán elhibázta a dolgot. Belekortyolt a borba, és feledni próbált. –
Bocsánat, de sosem meséltél róla.
- Okkal. Egyébként igen, azt gondolja, hogy
úgy él. – felelte Krisztián nevetve, és letette a poharát az asztalra. Felhúzta
szemöldökét, és elkapta a lány tekintetét. – De a csinos lányok a gyengéi.
- Ó! – ment bele a játékba Viktória. – És ez
öröklődő?
Krisztián
odahajolt a lányhoz, és gyengéden hátrasimított egy tincset a Viktória hajából,
óvatosan, nehogy beleakadjon az apró aranykarikákba a bal füle felső körívén.
- A csinos barnák esetében. – mormogta a
férfi érdes hangján a lány fülébe. Krisztián ujja lecsúszott a lány vállára.
Viktória minden erejét összeszedve igyekezett józanságot erőltetni magára.
- Ö… Krisztián. Egészen pontosan mit
csinálunk mi itt? – kérdezett rá a lényegre. – Most komolyan, te sem gondoltad,
hogy beveszem ezt a fotózás maszlagot.
Krisztián
felsóhajtott és elvette a kezét a lány válláról.
- Sokat gondolkodtam rajta, hogy mégis milyen
indokkal láthatnálak újra. Folyton te jársz a fejemben. Gyerekesen hangzik, de
vágyom rád, az érintésedre.. a csókjaidra.
Viktória ugyan
úgy akarta a férfit, mint ahogy Krisztián őt. Az asztal szélének támaszkodva
nézett végig az ízlésesen felöltözött férfi testen.
- Akkor mire vársz még? – suttogta halkan.
Percekkel később
Krisztián durván, erőszakosan a szobája ajtajának lökte a gyenge női testet.
Viktóriának nem fájt, sőt kimondottan élvezte. Feje az ajtón koppant, ahogy a férfi hevesen
birtokba vette ajkait. Szenvedélyesen csókolták egymást, ahogy Krisztán az
ölében elhelyezkedő lánnyal a szobába botladozott. A férfi az ágyra lökte
Viktóriát és felé mászott. Pólóját lerántva róla vizsgálta végig milliméternyi
pontossággal az amúgy már jól ismert női testét. Krisztián lentebb csúszott az
ágyon és a lány combjának belső oldalát kezdte csókolgatni. Nem bírt tovább
várni és minél előbb magáénak akarta tudni Viktóriát, mielőtt még a lány
meggondolja magát.
Az éjszakát egymás kényeztetésével
töltötte a két fiatal. Lágy és gyengéd érintések helyett a vadság és
követelőzés jellemezte tetteiket. Mindkét félt önös érdek vezérelte: hogy
vágyaik kielégülésre leljenek.
Reggel Viktória nem akarta megvárni,
hogy a férfi felébredjen. Minél hamarabb távozni akart, hisz tudta, Krisztián
pont ezért, csak még jobban fogja keresni. Ahogy kinyitotta az ajtót, nem várt
személybe ütközött. Nem ismerte a férfit, aki összeráncolt homlokkal nézett
végig rajta, mintha gondolataiban azon merengene, vajon ki lehet ez a lány.
- A tiéd lehet. – mosolygott önelégülten Viktória férfira és megkerülve
őt, távozott.