Súgd meg 4. fejezet

- Hogy haladsz Vikivel? – kérdezte Tamás. – Kitaláltad már, hogyan édesgeted újra közel magadhoz?

   A L’école társalgójában Krisztián ledobta agyonkoptatott fekete táskáját az ütött-kopott, de szépen csiszolt keményfa padlóra. Habár a terem vendégekkel és nyüzsgő diákokkal volt tele, akikben még égett a vágy, hogy valami nagyot alkothassanak a sminkes szakmában, a hely kisugárzása, mégis inkább egy nagyszabású amerikai cég halljának felelt meg.  Fazekas Richard, az a magas, szálkás testű, tetovált férfi, akinek ezen becses hely a tulajdonában állt, Tamás felé fordult.

    - Ki az Viki? – kérdezte Richard suttogva. A fiú csupán pár éve, egy közös munka alkalmával ismerkedett meg Krisztiánnal és szinte már akkor barátságot kötöttek. A két férfi jól megértette egymást, így már-már testvéri szintre emelkedett a kapcsolatuk. A közös témák, bulizások örök emlékek maradtak. Tudták, bármikor számíthatnak a másik segítségére. Pont így volt ez azon a hűvös nyári reggelen is, amikor Richard akkori barátnőjével szakítva, vad bulimaratonba kezdett, de a véget nem érőnek tűnő éjszakázásokból végül Krisztián cseppet sem visszafogott beszéde térítette a helyes ösvényre. Mindezek ellenére a férfi sosem hallott Viktóriáról. A kapcsolat lezárása Krisztiánban olyan mély sebeket okozott, hogy a történtek feldolgozásának céljából, mélyre temetette a nőt és azóta, akivel csak megismerkedett, még csak említést sem tett róla. De mint tudjuk, nem tehetünk valamit meg nem történtté azzal, hogy nem beszélünk róla.

   - Hát igen, te erről nem tudsz. – állapította meg Tamás. – A legjobb nő a világon, legalábbis Krisztián számára. De ő hülye persze, mindent elrontott.

      - Hosszú történet rövidre fogva: Jó pár éve együtt voltunk, de kicsit elszaladt velem a ló, így hallani sem akart rólam többet és ezért három éve külföldre költözött. – magyarázta Krisztián.

  - Kicsit elszaladt veled a ló? Haver, előbb mondanám azt, hogy félre kurtál, mint ezt, és akkor tegyük hozzá, hogy még szépen fogalmaztam. – Tamásnak sosem tetszett, hogy barátja ennyire kerüli a dolgot, és ha még szóba is kerül, amit tett, igyekszik szép szavakkal eltusolni bűnét.

  - De várjatok, ha elment, akkor most miért téma újra? – értetlenkedett Richard.

     - Hetekkel ezelőtt visszaköltözött és nagyon úgy tűnik, menne még pár kört az Éder járaton. – húzódott apró mosoly Krisztián száján, ahogy elképzelte, hogy Viki és ő, újra együtt lesznek.

  - Ne is figyelj rá. – fordult Richard felé Tamás. – Ő szeretne felszállni arra a hajóra, de nem veszi észre, hogy az már rég elment.

  - Igen? Akkor szerinted, miért csókolóztunk múltkor? – vonta kérdőre barátját Krisztián.

     - Csak játszik veled, amit meg is értek. Ha a helyében lennék, én is elhitetném veled, hogy van még esélyed, hogy aztán szépen pofára ejtselek. – Tamás megborzongott a gondolattól, hogy Krisztián meg ő… Sosem vetette meg a férfiak azon rétegét, akik a saját nemükhöz vonzódnak, de valahogy nem tudta elképzelni, hogy ő maga lázba jöjjön egy férfi miatt. A srácokra nézett, akik kérdő pillantásokat vetettek rá, így inkább más útra terelte a dolgot, mielőtt valamilyen közpoén tárgyát képezné az imént száját elhagyó mondat. – Egyszer már tönkre tetted. Nézd meg, teljesen kikelt magából! Ne okozz neki még több fájdalmat.

  - Tudjátok, ki nagyon jó csaj? Mónika! Krisz, te tudod, kiről beszélek. – terelte az egyre kínosabb témát Richard. – Múltkor volt alkalmam együtt dolgozni vele. Van is pár fotó talán a gépemen róla. Mindjárt megmutatom. – fordult Tamás felé a férfi. A fotók láttán a srácok kollektíven felsóhajtottak, Krisztián pedig gondolataiba mélyedve besüppedt a fekete fotelbe. Mónika kegyetlenül jó nő, tagadhatatlan, de meg sem közelíti Viki szintjét. Majdhogynem minden nap eszébe jut a lány, de a múltkori alkalom óta, másra sem tud gondolni, minthogy újra a közelébe kerüljön. Napok óta terveket szövöget ez ügyben, és lassan már kezdett összeállni fejében a kép, hogyan fogja elérni a célját.

Sándor üzleti út keretében süttette a hasát egy puccos szálloda medencéjének a partján, míg Viktória a teljesen kihalt irodában az előtte tornyosuló papírtömegekkel szórakozott. Luxus szálloda ide vagy oda, kivételesen örült annak, hogy főnöke mérföldekre van, hiszen így nyugodtan, lebukástól nem félve folytathatta játékát Leventével. Lágyabb érzéseket ugyan nem váltott ki belőle a férfi és valljuk be valószínűleg soha nem is fog. Viktória három évvel ezelőtt végleg lemondott a szerelemről. Megrögzötten hiszi, hogy a soha véget nem érő szerelem nem más, mint egy tündérmese, melyet a gyerekek kedvéért találtak ki a világ szörnyűségeit ezzel leplezve. A nő tisztában van vele, a valóság sosem végződik „boldogan éltek, míg meg nem haltak”-kal, ugyanis a férfiak hamar belefáradnak egy kapcsolatba és ráunnak a nőkre, és ebből egyenesen következik a vég. Méghozzá nem is akármilyen szakításról beszélhetünk. A férfiakból hiányzik az az általános kedvesség és lágyság, ami segítségével elviselhetőbbé tudják tenni az amúgy pocsék helyzetet. De persze az is lehet, csupán gyávák, hogy párjuk elé álljanak és megbeszéljék a dolgokat. Ehelyett kegyetlenül, jobbnál jobb eszközökkel eltaszítják maguktól a gyengébbik nemet. Viktória pedig mindezt tudva, köszöni szépen, de nem kér ebből a pokoli érzésből.

   - Minek köszönhetem a hívásod, drága Krisztián? – a lány tudatosan játszott a férfival. A félre lépése ellenére sem érzett iránta dühöt, és sose akarta, hogy Krisztián úgy szenvedjen, ahogy ő. Viktória ugyan nem értette, miért nem képes gyűlölni egykori szerelmét, hisz, igen csak megérdemelné. Ráadásul még élvezte is Krisztiánnal szembeni párharcait, flörtöléseit, és ez megrettentette a lányt. Nem mutatta, de legbelül félt ezektől a gyenge érzésektől, így próbálta magában a lehető legmélyebbre temetni őket.

      - Segítened kéne. – a férfi hangja lágyan szólt. Viktória székében hátra dőlve, szemeit lecsukva élvezte Krisztián fülsimogató hangszínét. – Az egyik egyetemi feladatomhoz kéne még sürgősen pár nyers fotó és arra gondoltam, te biztosan ráérsz.

  - Igen, Krisztián. Nekem sosincs semmi dolgom. Egész nap csak a lábamat lógatom és koktél szürcsölgetek. – Viktória hangja kicsit cinikusan hatott. Nem kevés időt ölt már abba, hogy munkája mellett némi szabadideje legyen, de persze ezt senki nem vette észre. Ismerősei többsége úgy gondolta, ő a szórakozásból él, és ezért kap fizetést, mert néha eljár bulizni. Ez kezdett kicsit felháborítóan hatni a lányra.

      - Nem úgy értettem. – kezdett magyarázkodásba a férfi. – De te vagy az egyetlen esélyem. Ha kell térden állva könyörgöm ezért az apró szívességért.

  - Miért nem kérdezed meg a barátnőd? Ő biztosan szívesen segítene neked, ellenben velem.

   - Niki nem a barátnőm. – Krisztián hangja keményen hatott. – És ő amúgy is Bécsben van. Három nap múlva jön csak haza, az meg már késő lenne.

  - Na jó. Majd megbeszéljük, hogy milyen képekről is lenne szó, meg hogy mikor lenne a fotózás és utána eldöntöm, hogy benne vagyok-e.

     - Viki, kérlek. Ez sürgős lenne. Még ma délután meg szeretném csinálni a képeket. – Krisztián kétségbeesettségéből a lány arra mert következtetni, ez csak egy jónak cseppet sem mondható ürügy, hogy a férfi találkozzon vele, és a valóságban szó sincs semmilyen egyetemi munkáról. Megérzését pedig csak erősítette a tudat, hogy Krisztián számára az egyetem mindenek felett áll és pont ezért az ilyenfajta ügyeket sosem hagyja az utolsó percre.

   - Küld el a címet és hogy hányra legyek ott. – Viktória sóhajtott egy mélyet, de csak a hatás kedvéért. Legbelül örült Krisztián gyenge próbálkozásának, de igyekezett ezt nem a férfi tudtára adni. Választ nem várva, köszönés nélkül bontotta a vonalat és elégedetten summázta az előbb történteket.

      - Azt hittem a délutánt együtt töltjük. – hallatszott egy férfihang az ajtó felől.

 - Levente, szabad vagyok, és úgy osztom be az időmet, ahogy én akarom. – Viktória szavai hallatán a férfiben felgyülemlő düh csillapíthatatlan szintre emelkedett. Levente sosem szerette, ha játszanak vele, jobban élvezte, ha ő irányíthat és ő mondhatja meg, kivel, mikor, mit csinál. A férfi az asztalhoz lépett és egy határozott mozdulattal a földre söpörte az dossziézott papírokat. Nyers, férfias erővel csapott le a lány ajkaira és minden előjáték nélkül tette magáévá a nőt. Vad tempót diktálva próbálta Viktória tudomására juttatni, hogy vele nem szórakozhat senki. A gépezetbe ott került hiba, hogy a lányt egyáltalán nem érdekelte Levente gőgössége, és az, hogy esetleg fájdalmat okoz neki. Viktória számos alkalommal tudatta a férfival, hogy ami köztük van, az csak szex. Ezt Levente mindig elfogadta, de utána mégis újra és újra megcáfolta önmagát.

  - Bocs, hogy nem hívtalak vissza, de őrült sok dolgom volt. – Viktória Krisztiánhoz hajolt, hogy üdvözölje őt. A férfi számtalanszor kereste, hogy megtudja, számíthat-e akkor rá, de a lány élvezetesebb elfoglaltságot talált Leventében, így nem tudott reagálni Krisztián hívásaira.

     - Semmi baj. A lényeg, hogy eljöttél. – suttogta a férfi mélyen belélegezve a lány parfümét. – Csodás az illatod.

Viktória szánalmasnak találta magát, amiért képes volt elalélni egy ilyen mondattól, ezért inkább mit sem törődve vele, bentebb lépett a lakás ajtaján. Pedig valljuk be, nem sok pasi rohangál, aki képes halál komolyan közölni, hogy „csodás az illatod”.

Krisztián bevezette Viktóriát a gyéren megvilágított nappaliba, melynek olyan magason volt a plafonja, mintha katedrálisban lettek volna. A szoba Krisztián stílusához méltóan, elegánsan volt berendezve alacsony négyszögletes fekete bútorokkal. A lány az asztalra tekintett, ahol gondosan előkészítetett borospoharak voltak elhelyezve, szinte mérnöki precizitással.

   - Gondoltam így jobban megy a munka. – emelte a lány felé Krisztián a borosüveget, majd annak felbontásával kezdett el bíbelődni. Viktória mindeközben körbejárta a helységet.

 - Illik hozzád ez a lakás. Letisztult stílus, depressziós hangulat. Akár csak te. – állapította meg a lány. – Ez az új Classic Cantabile zongora? – fordult csodálkozással telt arccal a férfi felé. – Ez egy kész vagyonba kerülhetett. – A lányban még a Krisztiánnal való kapcsolata idején ragadt meg némi általános tudás a zongorák tekintetében.

    - Apám nagy rajongója ennek a vacaknak. Tőle kaptam ajándékba, persze inkább mondanám gyermeki szeretet sikertelen megvásárolásának.

 - Nem tudtam, hogy Gábort érdekli a zene. – ráncoltam össze a homlokom.

   - Nem, őt tényleg nem. Nem is tőle kaptam. Az igazi apám, ő adta. – Viktória ekkor döbbent csak rá, hogy sosem hallott még Krisztián vérszerinti apjáról.

  - Ezek szerint nem jössz ki vele valami jól.

       - Igazán… érdekes ember. Mondhatni, kegyetlenül vaskalapos, persze modernebb értelemben.

 - Ez úgy hangzik, mintha az apád… elvek alapján élne. – igyekezett Viktória intellektuális hangot megütni, de sejtette, hogy csúnyán elhibázta a dolgot. Belekortyolt a borba, és feledni próbált. – Bocsánat, de sosem meséltél róla.

  - Okkal. Egyébként igen, azt gondolja, hogy úgy él. – felelte Krisztián nevetve, és letette a poharát az asztalra. Felhúzta szemöldökét, és elkapta a lány tekintetét. – De a csinos lányok a gyengéi.

   - Ó! – ment bele a játékba Viktória. – És ez öröklődő?

Krisztián odahajolt a lányhoz, és gyengéden hátrasimított egy tincset a Viktória hajából, óvatosan, nehogy beleakadjon az apró aranykarikákba a bal füle felső körívén.

      - A csinos barnák esetében. – mormogta a férfi érdes hangján a lány fülébe. Krisztián ujja lecsúszott a lány vállára. Viktória minden erejét összeszedve igyekezett józanságot erőltetni magára.

  - Ö… Krisztián. Egészen pontosan mit csinálunk mi itt? – kérdezett rá a lényegre. – Most komolyan, te sem gondoltad, hogy beveszem ezt a fotózás maszlagot.

Krisztián felsóhajtott és elvette a kezét a lány válláról.

  - Sokat gondolkodtam rajta, hogy mégis milyen indokkal láthatnálak újra. Folyton te jársz a fejemben. Gyerekesen hangzik, de vágyom rád, az érintésedre.. a csókjaidra.

Viktória ugyan úgy akarta a férfit, mint ahogy Krisztián őt. Az asztal szélének támaszkodva nézett végig az ízlésesen felöltözött férfi testen.

     - Akkor mire vársz még? – suttogta halkan.

Percekkel később Krisztián durván, erőszakosan a szobája ajtajának lökte a gyenge női testet. Viktóriának nem fájt, sőt kimondottan élvezte.  Feje az ajtón koppant, ahogy a férfi hevesen birtokba vette ajkait. Szenvedélyesen csókolták egymást, ahogy Krisztán az ölében elhelyezkedő lánnyal a szobába botladozott. A férfi az ágyra lökte Viktóriát és felé mászott. Pólóját lerántva róla vizsgálta végig milliméternyi pontossággal az amúgy már jól ismert női testét. Krisztián lentebb csúszott az ágyon és a lány combjának belső oldalát kezdte csókolgatni. Nem bírt tovább várni és minél előbb magáénak akarta tudni Viktóriát, mielőtt még a lány meggondolja magát.

Az éjszakát egymás kényeztetésével töltötte a két fiatal. Lágy és gyengéd érintések helyett a vadság és követelőzés jellemezte tetteiket. Mindkét félt önös érdek vezérelte: hogy vágyaik kielégülésre leljenek.

Reggel Viktória nem akarta megvárni, hogy a férfi felébredjen. Minél hamarabb távozni akart, hisz tudta, Krisztián pont ezért, csak még jobban fogja keresni. Ahogy kinyitotta az ajtót, nem várt személybe ütközött. Nem ismerte a férfit, aki összeráncolt homlokkal nézett végig rajta, mintha gondolataiban azon merengene, vajon ki lehet ez a lány.

  - A tiéd lehet. – mosolygott önelégülten Viktória férfira és megkerülve őt, távozott.

Súgd meg 3. fejezet

Viktória visszafelé kocogott a szokásos szerdai futásából. Évezte az egészséges sajgást az izmaiban, illetve a klasszikus téglaépületekkel körülvett Városliget buja zöld növényzetének látványát. A nő mélyet szippantott a késő délutáni levegőből, melyben a frissen nyírt fű és a távoli avarégetés illata elegyedett. A sárguló levelekkel borított fák ágai között beszűrődő napsugarak lágyan melengették Viktória verejtéktől kipiroslott arcát.

   - Hello, cicám! Már azt hittem, ma nem is látlak. – hangzott a tunya kappanhang. A nő megpördült, és megpillantotta a férfit, ahogy hanyatt fekve ejtőzött a hosszú kőpadok egyikén, melyek művészi precizitással voltak elhelyezve a liget területén, rajtuk pedig gondosan elhelyezett dísztábla az adományozó nevével. – Miért nem jössz ide, és ülsz az ölembe?

    - Talán mert semmi kedvem hozzá! – kiáltotta Viktória és meg sem állt. Több mint három héttel ezelőtt, még a legelső budapesti futása alkalmával találkozott ezzel a barommal, aki azóta minden alkalommal megszólítja, remélve, hogy egyszer a jövőben többre is sor kerül majd. Eredménytelen taktika ez a férfi részéről, hisz a nők egy szűk rétege, köztük Viktória is, semmibe veszi szavait, sőt annyira szánalmasnak tartja, ezt az erőltetett kapcsolatfelvételt, hogy még arra sem méltatja a férfit, hogy akár csak a nevét megjegyezze. A többség számára mégis imponáló tud lenni, ha egy férfi felfigyel és bókol a smink nélküli, izzadságtól összeragadt hajú énjüknek. Viktória tisztában volt a női nem ezen részének létezésével, és tudta, lesz olyan lány, nem is egy, aki beadja a derekát Póninak, mármint ahogy Viktória hívja őt gondolatban. Hogy miért pont Póni? Egyszerű a válasz. Gyenge csajozási technika ide vagy oda, a csávóra mégis több segg jut, mint egy pónira a vidámparkban.

Viktória a még mindig felfokozott adrenalin szintjével befordult a következő sarkon és megkönnyebbülve vette tudomásul, alig egy utcányira van a célként szeme előtt lebegő lakásától. Szokásához híven erős tempót diktálva szerette volna megtenni az utolsó pár métert, de karját valaki megragadva késztette őt megállásra.

    - Niki?! – Viktória levegő után kapkodva ejtette ki a lány nevét. El sem tudta képzelni, mit akar tőle, de Niki szemeiből áradó eltökéltségből arra mert következtetni, hogy beszélgetésük központi eleme, Krisztián lesz.

        - Tudom, mire megy ki a játék. El akarod venni tőlem, de előre szólok, nem fogom hagyni. – fakadt ki Niki.

     - Drágám, semmit sem kell elvennem tőled, hiszen soha nem is volt a tiéd. Ha bármi is lesz, én csupán visszaszerzem a tulajdonom. – Viktória élvezte a folytonos harcot, ami közte és Niki között folyt, még akkor is, ha legbelül ugyan sajnálta a lányt, hiszen emlékszik még arra az időre, amikor ő volt ennyire naiv és szerelmes.

   - Nem mondom még egyszer. Hagyd őt békén. – a nő hangja fenyegetően próbált hatni és a nyomatékosítás kedvéért enyhén rá is szorított Viktória karjára. – Anno megvolt a lehetőséged, de nem éltél vele. Vége van Viki, fogadd el és lépj tovább.

Nikolett szavainak hallatán a lány felnevetett. Még hogy ő nem élt a lehetőséggel… Ugyan már!

   - Na jó ide figyelj, mert csak egyszer mondom el. Igen, jól sejted, hogy ki akarlak csinálni, és ki is foglak, ami azt illeti… De nem Krisztián miatt. Hidegen hagy, hogy mit csinálsz vele. Sokkal inkább az arcátlanul nagy magabiztosságod és lekezelő stílusod az, ami nem tetszik. Szóval vegyél visszább magadból, kislány. – A lánnyal való megismerkedés elég kurtára sikeredett. Nem lopta be magát Viktória szívébe, pedig akár barátnők is lehettek volna. Kétségtelen, rengeteg tanáccsal szolgálhatott volna Nikinek, olyanokkal, ami több mint valószínű, a modell pályán való előrejutást eredményezett volna.

       - Hidegen hagy? Akkor ne hívogasd őt! „Nyuszifűl!” – a lány kétségbeesettségét látva, Viktória eddig jégcsapnak vélt szíve, lágyat dobbant. Meg akarta semmisíteni Nikit, de pontosan tudta, akkor szenved a legjobban, ha Krisztián mellett marad.

    - Én nem futok egy férfi után sem, ellentétben veled. Ha pedig igazán ismernéd Krisztiánt, tudnád, hogy nem egy monogám típus. – a lány szemrebbenés nélkül válaszolt. A tény igaz, nem vele telefonált a férfi. Viktória pontosan tudta, hogy Krisztián szexuális vágyának kielégítésére használja a lányt, és emellett még számos más nőt is, így logikus válaszként hatna, hogy valamelyik szeretőjét hívta azon az éjszakán. A megszólításból viszont Viktória pontosan tudta, hogy Krisztián húga volt a vonal túl végén, hiszen ezen becses megnevezést csakis Zsófi érdemelte ki.

      - Hazudsz. – Nikolett kezdeti határozottsága múlni látszott és lesújtóan kellemetlennek érezte vádaskodását. – Krisztián szeret engem.

    - Ezzel nyugtatod magad? – a lány naivsága mosolyt csalt Viktória arcára. – Krisztián ilyen ember. A női nem számára csak játékszer. Mindegy, hogy mennyi időt áldozol rá, hogy mennyi érzelmet táplálsz felé, a végén úgyis eldob magától. Engem szeretett! Én voltam a tökéletes nő számára, a nagy ő… Egy életet adtam volna neki, mégis megtette! Veled miért lenne másképp? Szóval kislány nyugodj ebbe bele és élvezd ki minden egyes pillanatát, amíg még lehet. – Viktória kegyetlenül nyers megfogalmazása válasz képtelenné tette ellenfelét. A lány diadalittasan maga mögött hagyta Nikit és nekiiramodott a még hátralévő távolság megtételére.

Amint hazaért, a lány forró fürdőt véve elmerült a kádat kitöltő gőzölgő víz és habok közepette. Fáradt izmainak jól esett a lazítás, ahogy szemeit lecsukva átengedte magát a fürdőszoba csendjének. Alig pár percig élvezhette a kényeztetést, amikor is hófehér iPhoneja hangosan berezgett a fürdőkád melletti fa öltözőasztalon. Viktória tengerkék szeme győzedelmesen villogott, ahogy a telefon után nyúlva elolvasta a hívó fél nevét.

    - Igen? – vette fel hidegen a telefont, miközben hátra dőlve a habokkal kezdett játszani.

   - Tudnánk találkozni a Lumenben? Látni akarlak! – Krisztián mély hangja borzolta a lány füleit. Mintha a férfi egyenesen a fülébe suttogott volna, Viktória haját lágyan arrébb simítva.

     - Adj egy órát és ott vagyok.

A nő, ahogy letette a telefont, lassú készülődésbe kezdett. Nem törte magát, hogy a lehető legtökéletesebb megjelenést nyújtsa. Egy farmert és egy laza pólót húzott magára, haját pedig az ujjaival hátra fésülve szabadon hagyta. Indulás előtt Viktória megszemlélte magát a tükör előtt. Smink nélküli arca enyhén kislányos külsőt kölcsönzött az amúgy már huszonnégy éves nőnek. Magas sarkúba bújva tipegett le autójához. Végighajtott Budapest örökmozgó főutcáján, majd a Duna felé kanyarodott, mígnem végül rátért a sűrű fasorral szegélyezett útra.

   - Szia. – a férfi Viktóriához hajolt, hogy puszit adjon az arcára, és kicsit többet időzött ott, mint azt egy

üdvözlő puszitól várná az ember.

    - Csak nem hiányoztam? – mosolygott pajkosan a lány Krisztián szemeibe.

  - Lényegre törő leszek. Mi volt az a dolog ma Nikivel? – kérdezte a férfi, és mélyet kortyolt friss kávéjába. – Viki, nem beszélhetsz ilyen lekezelően vele. Nem szimpatikus, megértettem és nem kérem, hogy barátnők legyetek, csak hogy tudjatok meglenni egy légtérben.

    - Miért is gondoltam, hogy magában tartja a dolgot. Hát persze, hogy alig várta, hogy elújságolja neked. – pufogott a lány.

   - Viki, kérlek. – Krisztián odahajolt a nőhöz és gyengéden hátrasimított egy tincset Viktória hajából.

      - Gondolom azt már elfelejtette közölni, hogy majdhogynem megfenyegetett, azzal az indokkal, hogy hagyjalak békén.

  - Elegem van, hogy állandóan nyúzzátok egymást. Napról napra nem hallok mást tőle, csak hogy Viki így, Viki úgy. – csattant fel a férfi. – Elegem van!

   - Ezért rám vagy dühös. Csak közölném, nem is találkoztam vele már mióta. Nem tudom mire fel ez a kirohanása.

       - Nem rád vagyok dühös. – nézett mélyen Viktória szemébe. – Csak kérlek, ne adj okot neki a hisztire.

  - Tisztában vagy vele, mit kérsz tőlem? Nem ülhetnénk le kettesben beszélgetni, nem viccelődhetnénk. Nem érinthetném meg a karod, – simított végig a férfi kezein – és nem köszönthetnélek puszival. – suttogta lágy hangon. Viktória legerősebb fegyverét vetette be Krisztián ellen. Nem mást, mint a férfi saját érzéseit. Hisz a férfi egyszer szerette őt, a szeretet pedig nem tűnik el csak úgy. Nyomot hagy az ember szívében. Viktória pedig pont ennek a nyomnak a rögös útjára kívánt lépni.

   - Ne beszélj vele, rendben? A többit én elintézem. – sóhajtott gondterhelten Krisztián, a lány pedig győzedelmeskedve dőlt hanyatt a kényelmetlen bőrfotelben.

     - Örülök, hogy felhívtál és találkoztunk. Még akkor is, ha mindezt Nikinek köszönhetem. – Viktória tudatos játékba kezdett. Tudni akarta, mennyit jelent még a férfinek és hogy van-e valaki, akit többre értékel, mint őt. – Többször is megismételhetnénk.

   - Este beülünk páran a Beckettsbe. Gyere el, ha szeretnél. – Krisztián a könyökére támaszkodva hajolt közelebb a lányhoz.

   - Az előbb mondtad, hogy kerüljem a konfrontálódást Nikivel. Hogy is van ez?

  - Nem lesz ott. – Viki szemei felcsillantak, ahogy meghallotta a férfi szavait. Apró, alig észrevehető mosollyal az arcán támaszkodott ő is az asztalra.

      - Kilencre értem jössz? – mosolygott kacéran Krisztiánra.

  - Ki nem hagynám. – suttogta a férfi.

Különös látványt nyújtott a két fiatal, ahogy jókedvűen egymás oldalán léptek be a pub bejáratán. Minden szem rájuk tapadt, hisz a jelenlévők még legnagyobb álmaikban sem gondolták volna, hogy ők ketten valaha képesek lesznek közös légtérben megmaradni, nem hogy egymás társaságát élvezve együtt érkezzenek meg bárhova is. A társaság susmogása mosolyt csalt Viktória szájára, ahogy az asztalhoz értek. Egymással szemben helyet foglalva kapcsolódtak be a beszélgetésbe. Viktória magán érezte a férfi tekintetét és ez még több önbizalommal töltötte el. A nő nem értette miért imponál számára annyira Krisztián viselkedése. Hozzá volt már szokva, hogy megbámulják, esetleg utána fordulnak az utcán, de a tény, hogy ez a pasi érdeklődik utána, megmagyarázhatatlan érzéseket keltett a lányban.

    - Most akkor ti…? – bukott ki Tamás száján a mindenkiben felmerült kérdés. A férfi már jócskán többet ivott a kelleténél, ezért is volt mersze ennyire nyíltan fogalmazni.

   - Nincs olyan, hogy mi. Beszélhetünk külön Krisztiánról meg rólam. – Egyelőre. Tette hozzá gondolatban a nő.

      - Nem is hiányzik, ami köztetek volt? – feszegette tovább a kínos témát Barbara. Viktória volt párjára pillantott és látta, kellemetlenül érinti a kérdés a férfit.

  - De. Vannak dolgok, amiket szívesen újra élnék. – válaszolta a nő teljes őszinteséggel és koktélos pohara után nyúlt.

    - Például? – Viktória Krisztiánra pillantott, ahogy meghallotta a férfi kérdését.

  - Őszintén? – nézett mélyen a szemébe – A szex.

    - Akkor valószínű nem volt még részed egy jó dugásban. – viccelődött Bence.

 - Barbi biztos tudna mesélni milyen, ha valakinek a párja borzasztóan teljesít az ágyban. – adta meg Viktória a kegyelemdöfést a férfinek, ezzel pedig sikerült más vizekre terelnie a beszélgetést.

A hangulat bent tovább fokozódott, de a lánynak levegőre volt szüksége. A szórakozóhelyhez tartozó hátsó, szabad részhez ment és a lépcsőn leülve táskájában cigaretta után kutatott. Alig élvezhette a magány csendjét, Krisztián foglalt helyet mellette.

  - Kínos volt a téma? – vigyorgott a férfira.

     - Nem mondanám. Sokkal jobban lepődtem meg a válaszodon. – nézett mélyen a Viktória szemeibe.

  - Krisztián, jöhet bárki, de ha nem jó vele a szex, mit sem ér. Egy idő után vágysz egy igazán jó estére… És bármi is volt köztünk, a szeretkezés mindig jó volt. Legalábbis szerintem.

    - Akkor mi tart vissza tőlem? – Viktória rühellte az idióta kérdéseket és jelen esetben a férfi szavai is ebbe a kategóriába tartoztak. A nő fejét csóválva, mosollyal az arcán sóhajtott és felállt, hogy válasz nélkül magára hagyja a férfit. – Mi van most köztünk valójában? Mit akarsz? – állta el a lány útját Krisztián.

       - Mi lenne? Semmi! Nem haragszom rád, ha erre vagy kíváncsi. Fiatalok voltunk és még élnünk kellet. Mindenki tudta, hogy nincs közös jövőnk, egyedül mi nem voltunk ezzel tisztában. Nem felejtettem el ugyan ami történt, de tovább léptem. – magyarázta Viktória majd Krisztián mellett elsétálva távozni akarta, de a férfi ezt nem engedte. Egész testével a falnak préselve késztette maradásra a lányt.

  - Tudod hogy értettem.

      - Mit szeretnél hallani Krisztián? – suttogta ajkaiba a lány. – Hogy abban a reményben jöttem vissza, hogy mindent újra kezdünk? Hogy még mindig vágyom rád? Hogy éhezem csókjaidra? Hogy érezni akarom kezed simítását bőrömön vagy, hogy újra és újra elvessz bennem? – Viktória szavai vágyat ébresztettek Krisztiánban. A férfi hevesen csapott le a nő ajkaira, a rég nem tapasztalt édes íz pedig csak még jobban felkorbácsolták pattanásig feszült idegeit. A mennyei érzés viszont alig egy pillanatig tarthatott, amikor is egy női hang megköszörülve torkát elválásra késztette a fiatalokat.

   - Most elmegyek. – nézett a lány Orsira – Ne bízd el magad. Ez még nem jelent semmit. Ennél jobban kell próbálkoznod. – suttogta még utoljára a férfi fülébe, majd lágy mosollyal az arcán elsétált Orsi mellett.

       - Mit csinálsz már megint, édes fiam. – sóhajtott Orsi.

  - Új kihívást kaptam. – válaszolta Krisztián és a cigit ajkai közé véve rágyújtott.

    - Ez a lány lassan mindenkinek szétteszi a lábát, akkora ribanc lett. Nem hiszem, hogy ő jelentené számodra a kihívást. – Orsi lekezelő stílusa nem tetszett a férfinek, de nem szólt érte inkább, hisz tudta, a nőnek semmi problémája nincs Viktóriával. Legalábbis régen nem volt… Az idők viszont változnak, így a vélemények is. Orsi szemében a lány végleg elásta magát ezzel az új viselkedéssel. – Nikire kéne koncentrálnod. Nemrég még ódákat zengtél róla és erősen hitegettél, hogy fontos számodra és nem csak kihasználod.

   - Orsi. – sóhajtott Krisztián lemondóan – Pontosan tudod, hogy mi tetszik benne. Az, hogy Viki legtöbb tulajdonsága megtalálható Nikiben.

   - Kivéve a rosszakat. – jegyezte meg gúnyosan a nő.

     - Ez a baj. Te beérnéd egy felturbózott hamisítvánnyal, ha tudod, hogy csak egy utánzat, miközben tiéd lehetne az igazi is? – Krisztián mélyet szívott a jóleső dohányból és eldobta a csikket. Gondolatai a jövő körül forogtak. Látta magát, ahogy forrón csókolja a hőn áhított lányt…