84. rész

Nagyon vártam, hogy végre ezeket a részeket írhassam. Remélem tetszik!

zene 

Krisztián:

Reggel cseppet sem barátságos környezetben ébredtem. Valaki a nadrágomat tiszta erőből a fejemre dobva próbált felkelteni. Bazdmeg! Szemem elvakította az erős fény, mely teljesen átjárta a számomra ismeretlen szobát. Forgott velem a világ, a fejem sajgott, a szám pedig kiszáradt.

                - Végre magadhoz tértél! Kezdtem unatkozni. – nézett rám Heni, aki az ágy szélétől pár centire állt. Fájdalom ide, vagy oda, hatalmas lendülettel pattantam ki az ágyból. Pontosítanék, akartam kipattanni! Hiányos ruházatom láttán, jobb láttam, ha az ágyban maradok.  Mint valami szégyenlős csitri… Reakcióm láttán, Heni arcán elégedett mosoly terült el.

                - Fájdalomcsillapító és víz az asztalon. – mondta, majd önelégült arccal távozott a szobából.

Amint bezárta maga mögött az ajtót, ugrattam, hogy minél hamarabb összeszedjem a holmimat. Az ingemen kívül nagyjából mindent meg is találtam a szoba különböző pontjain szétdobálva. Nem volt nehéz kitalálnom, mi történhetett…

                - Nem láttad az ingem? – léptem ki a szobából.

                - Nem! – válaszolta Heni. Egy fotelben ült, és nyugodtan kávézott, miközben engem majd szétvetett az ideg. A helyzeten nem javított, amikor megpillantottam a fehér ingemben.

                - Szóval nem láttad? – néztem rá erőteljesen.

                   - Ja, hogy ezt az inget. – játszotta a hülyét. – Ha kell, vedd el. – mondta kacéran, majd kávéját az asztalra téve felállt a kanapéról.

                - Fejezd be a játszadozást!

                 - Jól van. – sóhajtott. Egy pillanat alatt kibújt a ruhából, és felém nyújtotta azt. – Tessék.

Remegő kezekkel nyúltam az ingért, amit ő persze egyből kiszúrt. Egy újabb elégedett mosoly jelent meg az arcán, majd a hátat fordított és egy vékony selyem köntöst vett magára. 2:0 Vesztésre állsz Kölyök!

                - Heni, lenne egy fontos kérdésem. Este pontosan mi is történt?

                 - Szóval nem emlékszel – mosolygott. – Mielőtt válaszolnék, érdekel, mi az ami még megmaradt a tegnapból.

Kezdtem egyre idegesebb lenni…

                - A taxiban a beszélgetés egy része tiszta. – vallottam be őszintén.

                  - A legjobbról maradtál le, de kár. – huppant le a fotelba.

                - Ne szórakozz! Ki vele!

                - Hol is kezdjem? Ott, hogy megcsókoltál, vagy inkább, amikor rám dőltél az ágyban?

                   - Te ezt élvezed? – túrtam bele a hajamba idegesen és hátat fordítottam neki.

Éreztem, ahogy a hátam mögé lépked és közel hajol. – Nagyon. – suttogta egészen közel hajolva.

Idegesen sétáltam fel és alá a szobában. Nem akartam hinni a saját fülemnek, nem akartam elfogadni a tényt, hogy képes voltam ilyet tenni.

                - Most nem értem, miért vagy ennyire oda. Te is akartad! – állt velem szembe.

                  - Ittam! Részeg voltam! – ordítottam teljesen kikelve magamból, mire válasza ismét csak egy mosoly volt. Ekkor lett csak számomra igazán világos minden. – Én hülye, hogy nem vettem észre. – sziszegtem. - Pontosan ezt akartad, pont így tervezted. Hogy te mekkora egy manipulatív dög vagy!

                - Nem értem min lepődtél meg. Ez vagyok én, vagy már elfelejtetted?

                 - Most mennem kell. – indultam teljesen megsemmisülve a kijárat felé.

                  - Hová ilyen gyorsan?

                - Haza! – üvöltöttem ismét. Nem tudom miért, de jól esett, ha kiadom magamból.

                   - Nyugodtan, de vajon hamarabb haza érsz, minthogy én fel tudnám hívni Vikit? Lenne mit mesélnem neki. Biztos érdekli, miért maradt ki estére a drága szerelme. – lóbálta hatalmas mosollyal az arcán a telefonját.

                - Mi? – vettem ki a kezéből a készüléket.

                - Ismersz, nem végzem fél munkát.

                - Mit akarsz? – kérdeztem elcsukló hangon, üveges tekintettel.

                   - Már mondtam, téged.

Karba font kezekkel állt előttem, míg én a kanapéra rogytam. Valami reakcióra várt, de nem tudtam milyen választ adni… Csak ültem a bőrhuzaton, és nem akartam elhinni, hogy mindez tényleg megtörténik. Pont velem…

                - Krisz! – ült le mellém. – Menny haza és gondolkozz el a dolgon. Próbáld megemészteni. Délután úgyis találkozunk a fotózáson. Hátha addig sikerül feldolgoznod. – mosolygott. Már megint az az önelégült vigyor…

Percek óta a ház előtt parkoló autómban ültem. Nem volt erőm felmenni és szembenézni vele. Mégis mit mondhatnék? A düh teljesen eluralkodott rajtam és bele se gondoltam, mit teszek, csak cselekedtem. Pont, mint régen… Ezelőtt a kapcsolat előtt, meg sem tört egy ilyen este. Ezzel szembe, most teljes a megsemmisülés. Régen annyival egyszerűbb volt minden. Csak éltem az életemet, ahogy jól esett. Nem kellett törődnöm senkivel, csak magammal. Nem volt fontos, mit éreznek mások. Akkoriban nem hittem, hogy ilyen hamar jön majd valaki, aki jófiút varázsol belőlem. Döntéseimben már őt is figyelembe veszem, azt, hogy neki mi a jó.

Nem bánom, hogy így történt, hogy ilyen fontos lett nekem. Szeretem és bármit megtennék érte! Nem akarom elveszíteni, pedig ha megtudja… Vége, mindennek vége. Megérdemelné, hogy őszinte legyek vele, de nem megy. Inkább hazudom, hogy minden rendben, minthogy egy életre megutáljon.

A lehető leglassabban lépkedtem a lépcsőn. A máskor oly távolinak tűnő ajtóhoz értem pár perc alatt.

A lakás úgy tűnt, teljesen üres. Csak a fürdőszobából szűrődött ki némi hang. Egy kicsit fellélegeztem, hogy még zuhanyozik.

A szobámban lévő zongora kísértetiesen vonzott. Leültem elé, és ujjaim lágyan végighúztam a billentyűkön. Játszani kezdtem. A zene világában mindig is úgy éreztem, minden gondom a semmibe vész. A hangok megtöltötték a szűk szobát. Nem törekedtem a tökéletességre, csak játszottam a melódiát. Olykor hamisak voltak a hangok, megcsúsztak az ujjaim a billentyűkön… Most még ez sem tudott kizökkenteni. Csak játszottam tovább.

Nyikorgást hallottam az ajtó irányából. Amint odapillantottam és megláttam őt, felálltam a székből. Egy törülközőbe csavarva bámult rám nagy kék szemeivel. Haja kócos volt és vizes, szemei kialvatlanok, arca nyúzott.

Lassan közelíteni kezdtem felé, mígnem előtte nem álltam. Már nem nézett rám. Szemeit lesütötte, mintha szégyenkezne valami miatt. Drágám! Nekem kéne ugyan ezt tennem.

Kezeimmel álla alá nyúltam, és fejét magam felé fordítottam. Ahogy szemembe nézett, egy könnycsepp csordult le az arcán. A nyakamba borult, és magához szorított.

                - Sajnálom. Nem gondoltam komolyan, de ezt tudod. Aggódtam érted. – szipogta. Szavai hallatán a torkomban lévő gombóc egyre nagyobb és nagyobb lett. Nem segített, amikor könnybe lábadt szemekkel pislogott előttem. Nem tudom megtenni!

Szóra nyitotta száját, de nem engedtem. Magamhoz szorítva csókoltam meg, úgy mintha az életem múlna rajta. Talán az is múlt… Egy bizonyos élet, amit eddig éltem, a semmibe veszthet hála a hülyeségemnek.

Felejteni akartam. Azt hittem, segít, ha vele vagyok. Tévedtem. Bőrének tapintása útján, sóhajai hallatán egy időre talán elfelejtettem, mit is tettem. Az érzéseim elől viszont lehetetlen menekülnöm. Újra és újra rám törnek, és egyre csak erősödnek. Utálom magam!

Egészen közel bújtam hozzá. Fejem nyakába fúrtam, és mélyeket lélegeztem.

                - Imádom az illatod. – suttogtam. Kezei szüntelen a hátamon jártak fel és alá.

                  - Vacsorázz velem! – váltott hírtelen témát. Hangja olyan volt, mintha könyörögne. – Én főzök. Tomikáékat pedig elküldöm valamerre.

                - Természetesen. – csókoltam bele nyakába.

                - Menned kéne. El fogsz késni.

                  - Nem akarok. Soha nem akarlak elhagyni, elveszíteni.  – dünnyögtem.

Szavaim hallatán szája mosolyra húzódott. Az a mosoly…

A stúdióba menet azon gondolkodtam, ideje lenne felnőnöm végre. Logikusan kellene gondolkodnom, mérlegelni és csak azután döntést hozni, esetleg cselekedni.

A munka, annak ellenére, hogy Heni volt az alany, egész döccenőmentesen ment, de még így is úgy tűnt, csúszni fogunk. Ez így is lett. Órák óta otthon kellett volna lennem és Vikivel vacsoráznom, de még csak most fejeztük be a munkát.

                - Na, döntöttél? – jött oda hozzám Heni, miközben a lencséimet pakolgattam.

                   - Ígérd meg, hogy hallgatsz rólunk. – fordultam szembe vele.

                - Megígérem. – mosolygott. – Egyelőre.

Végigszáguldottam a városon. Nem érdekelt, mennyivel lehetne, illetve mennyivel megyek. Minél hamarabb otthon akartam lenni.

A lakásban mennyei illatok terjengtek. A tv szólt, Viki pedig a kanapén aludt. Olyan sokat késtem, hogy szegény nem bírt tovább várni rám. Grat Kölyök! Lassan megemeltem, de ahogy karjaimba vettem, felébredt.

                - Elaludtam. – dörzsölgette szemeit álmosan.

                - Én késtem. Aludj csak. –suttogtam, majd homlokon pusziltam.

                 - Nem! – tiltakozott határozottan. – Együtt vacsorázunk, emlékszel?

                  - De..

                - Nincs de. – pislogott rám. Szemei alatt hatalmas karikák voltak, köszönhetően az alváshiánynak. – Moss kezet, addig megmelegítem a húst. – mosolygott.

A fürdőszobában megnyitottam a csapot. Kezeimet a vízsugár alá téve, megdörzsöltem kicsit. A vizet összegyűjtve a tenyeremben, mostam meg az arcom. A törülközőért nyúltam.

Ahogy felnéztem, a tükörképemmel találtam szembe magam. Kezem ökölbe szorult, mikor megláttam magam. Egy utolsó undorító gyökér vagyok.

Órákon át folytattam volna saját magam ócsárolását. Sikerült annyira felidegesítenem magam, hogy ökölbe szorított kezem a tükörnek vertem, mely apró szilánkokra törve hullott bele a mosdókagylóba. Összerogytam. Kezemből folyt a vér, de nem érdekelt. Végképp összetörtem, pont úgy, ahogy a tükör az imént.

                - Mi volt ez? – jött be Viki a csörömpölést hallva. Elsápadva tekintett rám.

Hamar kapcsolt, és felállított a földről. A nappaliba segített és ellátta sebeimet.

                - Mi történt? – kérdezte.

                  - Semmi. – adtam tömör választ. Még csak rá sem néztem.

                      - Gyere ide. - suttogta és magához ölelt.

83. rész

zene 

Krisztián:

Késő este fáradtan estem haza az egyik koncertről és csak egy kis nyugalomra vágytam, hogy pihenjek egy kicsit. Persze, ez nem jött össze. Nem voltam otthon fél órája, de már is veszekedni kezdtünk Vikivel. Mióta hazajöttünk ez megy… Ahogy beindult az egyetem, még kevesebb időt tudtunk egymásra szentelni. Ez ahhoz vezetett, hogy minden apróságon összevesztünk. A végén mindig ott lyukadunk ki, hogy én vagyok a szar, aki fűvel-fával megcsalja őt.

                - Persze, mert ahhoz nem vagy fáradt, hogy ezzel-azzal összefeküdj.

                  - Ne gyere megint ezzel! – kezdtem el kiabálni.

                - Mi lenne, ha egyszer az életben őszinte lennél velem!?

                - Hagyjuk ezt. Jó? – fordítottam neki hátat.

                  - Mit is vártam. Mindig ez van!

                - Te most tényleg ennyire hülye vagy, vagy csak tetted? Gondolkozz már!

                 - Igen, elég nagy hülye vagyok, hogy eddig hittem neked. Elmész koncertekre, meg fotózásra, közben valójában az egyik rajongóddal, vagy modelleddel szórakozgatsz. Mindezt majdhogy nem a szemem előtt. Nincs igazam?

                - Tudod mit, de! Teljes mértékben igazad van. Már fél Magyarországgal megcsaltalak! Most jobb? Örülsz? – ordítottam teljesen kikelve magamból, majd felkaptam a kulcsomat és kiviharoztam a lakásból.

Budapest utcáin sétálgattam. Még ilyenkor, késő este sem kihalt. Állandóan zajlik az élet, autók járnak az úton, emberek sétálnak a járdákon. Túl nagy a forgalom még ilyenkor is. Utálom ezt a várost! Itt nem lehet elmenekülni, és egyedül lenni, mint Sopronban.

Az egyik bárba ültem be. Először csak gondolkodni akartam, később inni kezdtem. Végig a ma történteken járt az agyam. Hogy mondhattam neki azt? Nyilvánvaló, hogy hazugság volt, de elvesztettem a fejem. Ideges lettem, hogy már megint itt tartunk.

Talán az elfogyasztott alkoholnak köszönhető, de eljutottam arra a szintre, hogy ha úgy gondolja, megcsalom, akkor meg is teszem! Legalább akkor már nem alaptalanul vádol meg dolgokkal. Miért is ne? Elvégre, ha már ennyire akarta hallani, legalább valami valós alapja is legyen..

Egy dekoratív lánnyal kezdtem beszélgetni. Külsőre vonzó volt, de személyiségileg… Tipikus szőke liba! Valószínűleg normális esetben szóba se állok vele, nem hogy flörtölni kezdek, de a célra tökéletes lesz. Szavaiból úgy vettem ki, szimpatizál velem, és hasonló tervei vannak. Egy éjszaka, egyetlen egy alkalom, és soha többé nem látjuk viszont egymást.

Szóváltásunk ideje alatt egyre közelebb húzódtam hozzá. Szemem megakadt fedetlen lábain. Nos igen, a miniszoknya nem sokat takar. Mindegy lett volna, ha fel sem veszi. Kezem lassan ráhelyeztem a combjára, és lassan vezettem egyre fentebb, és fentebb.

A dolog végül nem úgy sült el, ahogy terveztem. A csaj csak áltatott. Ahogy kezem elért egy bizonyos pontot, tenyere hatalmasat csattan az arcomon. Italát az arcomba borítva a pofámba vágta, hogy mekkora egy paraszt is vagyok. Hogy mit képzelek magamról, hogy milyen egy könnyűvérű nőcskének hiszem. Ha így öltözöl kicsi szívem, ne várd, hogy királynőként bánjanak veled!

A hölgy, már ha nevezhető annak, kisebb jelenete után újra a bárpult felé fordultam. Nagyon úgy tűnt, egyetlen társam csak a pulton heverő whiskys üveg lesz. Az idő folyamán kiestél a gyakorlatból Kölyök.  

                - Krisztián! Hát te? Csak így, egyedül? – foglalt helyet a mellettem lévő üres széken Heni.

                 - Esküszöm már csak te hiányoztál. – ironizáltam, majd újra töltöttem a poharam.

                - Elégé el vagy ázva. Ilyenkor már otthon lenne a helyed. – szavai hallatán fintor jelent meg arcomon, amit azonnal észre is vett. – Ha csak nem, történt valami? – jegyezte meg reakcióm láttán.

                - Miért fárasztasz? – fordultam vele szembe. – Egyáltalán mit akarsz tőlem? Elvállaltam a fotózást és maximális precizitással el is végeztem azt. Mit akarsz még? Tudod, nem szeretem a felesleges játékokat.

                  - Szerintem egyértelmű, hogy mit akarok, és meg is fogom kapni! – hajolt közelebb.

                - Ezt te sem gondolod komolyan! Azok után, amit tettél, ahogy elváltunk… Ne hidd, hogy csak úgy elfelejtem. Mégis miért jöttél vissza? – szegeztem neki a kérdést. Az alkohol bátorít! Már szóra nyitotta a száját, de belé fojtottam a szót. – Az igazat mond, ha kérhetném.

                 - Nem egyértelmű? Miattad. Rá kellett jönnöm, hogy mennyit is jelentesz nekem valójában. Életem legnagyobb hibáját követtem el, hogy akkor csak úgy eldobtalak magamtól. Szeretlek! Ott akarok lenni melletted, amikkor reggel van, érezni, ahogy megölelsz, és magadhoz húzol. Újra át akarom élni ahogy gyengéden puszit adsz a homlokomra és a fülembe dörmögsz, mint egy maci. Emlékeszem, ahogy reggelente kiléptél a zuhany alól és vizes testeddel mögém álltél és nyakamat puszilgattad. Ott akarok lenni a mindennapjaidban. Amikor magad mögött becsukva az ajtót elmész, és amikor hazajössz, megölelsz és elmondod, milyen napod volt. Újra érezni akarom azt a biztonságot, melyet adsz. Veled akarok lenni, ha nevetsz, vagy ha éppen bántott valaki. Újra veled akarok ébredni, és álomra hajtani a fejem. Idővel rájöttem, az életem nélküled mit sem ér. Egyre rosszabbul viselem a hiányod. Szükségem van rád.

                - Még mindig nagyon rosszul hazudsz. – jegyeztem meg, majd egyszerre lehúztam a félig teli poharat és az üveg után nyúltam, hogy újratöltsek.

                - Lehet, de csak neked akarok megfelelni. Vagy nem ezt akartad hallani? Úgy tudtam, mostanában az ilyen stílusú csajokra utazol. Olyanokra, akik képesek feladni mindent érted, akik hajlandóak megalázkodni. Mint Viki…

                - Az ilyen megjegyzéseidre nem vagyok kíváncsi! – csaptam le a poharat a pultra.

                - Nem hozzád való, ezt te is tudod. Nem egy kislányra van szükséged, aki pátyolgatásra szorul. Sokkal inkább egy igazi nő kell neked, akivel kiélheted minden vágyad, aki kordában tudja tartani a rosszabbik oldaladat.

                - És ez lennél te, igaz? Szánalmas próbálkozás Heni!

                - Hazudj csak tovább magadnak. Egyszer úgy is rájössz, hogy igazam van. Csak gondolj bele, amikor együtt voltunk, egyszer sem kellett az alkoholba menekülnöd. Ezzel szembe most úgy iszod a whiskyt, mintha víz lenne.

                - Milyen aggódó lettél hirtelen. – mondtam gúnyosan. – Hol volt ez az érzés, amikor hagytad, hogy az egyik táncosom, aki majdhogy nem a legjobb haverom volt, megbasszon.

                - Elég lesz már mára. Ideje hazamenned. – mondta. Hangjában megbántottság érződött. Meglepő!

                - Kár, hogy ezt nem te döntöd el.

                - Lehet, de jobban jársz, ha velem jössz haza, minthogy Orsi, vagy bárki más megtudja, merre csavarogsz.

Meggyőzött. Felállt és a kijárat felé kezdett sétálni, miközben arcán elégedett mosoly terült el. A poharam felé nyúltam, hogy megigyam a maradék italt, de amikor a számhoz emeltem, meggondoltam magam. Valami legbelül azt mondta, elég lesz már! Egy pillanatra még meginogtam, de végül letettem a poharat. Pont olyan állapotban, ahogy az imént felemeltem.

Ahogy felálltam, forgott velem a világ. Lassan a kijárathoz ténferegtem, ahol már Heni várt, a háta mögött egy taxival.

                - Hogy vagy? – kérdezte. Hangja aggodalommal volt megtelve. Most tényleg aggódsz értem?

Beszélni már nem bírtam, így csak egy fejrázással jeleztem, hogy megvagyok.

                - Örülök neki. Először hozzám megyünk, aztán a taxi egyenesen haza visz téged. Addig is józanodsz egy kicsit. – vázolta fel a menetrendet.

Az út elejét a kínosan csendben hangulat jellemezte. Nem szóltunk semmit, és csak mereven bámultunk kifelé az ablakon. Talán az alkohol hatása volt, de az emlékek hirtelen megrohamoztak. Mindezt nem is hagytam szó nélkül.

                - Emlékszel az első taxizásunkra? – törtem meg a csendet.

                   - Hogy ne emlékeznék. A nagy találkozás azon a szórakozóhelyen, és az első tánc… Később már a taxi hátsó ülésén egymásnak estünk és ezt a szép pillanatot csak tetézte, hogy összehánytad az egész kárpitot. Már akkor se bírtad az alkoholt.

Innentől kezdve megtörtént az, aminek nem kellett volna. Nosztalgiázni kezdtünk… Nem lett volna szabad! Felszínre törtek a régi emlékek és vele együtt a régi érzések is napvilágot láttak. Mindaz, amitől eddig úgy menekültem, most újra előjött.

                - Nekem tudod melyik a legszebb emlékem? – fordult felém csillogó szemekkel.

                  - Ki mondta, hogy nekem a taxis a legszebb? – néztem rá kérdőn. – Csak egy emlék, a sok közül.

                - A legszívesebben arra gondolok vissza, amikor motorozni voltunk.

                - Én meg a motorozás. Ez is szép történet volt. – nevettem.

                  - Nekem tetszett. Annyira szabadnak éreztem magam, és bármennyire is féltem, tudtam, hogy nem lesz semmi baj. Tudtam, hogy nem hagyod, hogy bármi bajom essen.

                - Ahhoz képest, elég szépet borultunk. – szavaim hallatán nevetni kezdett. Pont úgy, mint régen… De gyönyörű! Észre sem vettem, de percekig csak elbűvölve bámultam rá.

                - Mi a baj? Mit nézel?

                 - A nevetésed, pont olyan, mint régen. Elvarázsol! Ugyan az a mosoly, amit régen annyira szerettem.

Ajkaink közeledni kezdtek egymáshoz. Nem sokon múlt, hogy megcsókoljam, de a taxis közbeszólt. Megérkeztünk.

                - Feljössz? – kérdezte, és én kétségesen belementem. De meg fogom én még ezt bánni.

Az alkohol hatása, hogy olykor olyat teszünk, amire később nem leszünk büszkék. Minden egy apró botlással kezdődött, a szó szoros értelmében. Ugyan is, egyensúlyérzékem még nem volt a régi, így a lépcsőn felfelé menet megbotlottam. Valószínűleg padlót fogok, ha nem kap el. Készségesen hagyta, hogy rátámaszkodjak, pedig súlyom jóval meghaladja az övét.

Ahogy felnézetem rá, ajkaink újra vészesen közel voltak egymáshoz. Itt már elszakadt a cérna és nem bírtam tovább türtőztetni magam.

A következő pillanatban a világ megszűnt létezni. Nyelvem vad táncot járt az övével, és mielőtt feleszmélt volna, az ölembe emeltem és az ajtónak nyomtam. Kezével a kulcslyuknál kaparászott, mígnem sikerült kinyitnia azt. Egyenesen a szoba felé vettem az irányt. Az ágyhoz érve gyengéden lettem. Vadul és mohón estünk egymásnak. Nem a gyengédségről szólt az este, sokkal inkább az élvezethajszolásról. Álla alá nyúltam, és újra megcsókoltam. Ajkai nedvesen csillogtak és arca kipirult volt. Testünk tökéletes ritmusban járt. Mintha mindig is egyek lettünk volna… A félhomályban arcán csak a vágytól fűtött szemei csillogtak. Egyre gyorsabb tempóra váltottunk. Egyre csodálatosabb érzések törtek rám. Hol a melegem volt, hol pedig a hideg futkosott rajtam. Karjaival mindvégig nyakamat szorította. Körmeit olykor a hátamba mélyesztette, majd kezeivel újra magához szorított.

Talán fel sem fogtam igazán mennyi mindent veszítettem gyengeségem miatt…

Sziasztok!

Rövid leszek, lényegre törő és mérhetetlenül gonosz!

"Valószínűleg normális esetben szóba se állok vele, nem hogy flörtölni kezdek, de a célra tökéletes lesz. Szavaiból úgy vettem ki, szimpatizál velem, és hasonló tervei vannak. Egy éjszaka, egyetlen egy alkalom, és soha többé nem látjuk viszont egymást."

Üzleteljünk!
Az előbbi kis részlet a folytatásból van. Igen, a következő rész teljesen felborítja az eddig felállított kis történetet.
Szeretnétek még ma elolvasni? Annak ára van! Ha kapok még legalább 3 véleményt, akkor pontban 22:22-kor felteszem a 83. részt.
Ha nem jön össze addig a dolog, akkor csak holnap délelőtt kaptok folytatást.

xoxo
V.