10. rész

Bementünk a szobába és leültünk az ágyra beszélgetni. Negyed 4 lehetett, amikor Krisztián menni készült.

- Most már átmegyek az én szobámba. Elég késő van és biztos nagyon fáradt vagy. – de ahelyett, hogy leállt volna eldőlt az ágyon.

- Késő?! Inkább korán! – nevettem – Figyelj, ha gondolod akár itt is aludhatsz. – de ezt már Krisztián nem hallotta. Melléfeküdtem az ágyon és csak néztem, ahogy édesen alszik. A szobában néma csend volt, csak Krisz gyerekes szuszogása hallatszott. Csendben felálltam és elmentem zuhanyozni. Mikor végeztem, kiléptem a fürdőszoba ajtón és láttam, hogy Krisztián még mindig alszik. Óvatosan az ágya mellé sétáltam és gyengéden betakartam. Nyomtam egy puszit a homlokára, de lehet hogy nem kellett volna, mert erre felébredt.

- Viki? – mondta álmos hangon.

- Csak én vagyok. Aludj nyugodtan. – rámosolyodtam és hátat fordítottam neki.

- Hová mész? – felült az ágyon és álmosan pislogott. – Ugye nem mész el?

- Hová mennék? – fordultam vissza felé és megsimogattam az arcát. – Nyugi itt leszek a szobában. – megfogta, és erősen megszorította a kezem.

- Maradj itt velem éjszakára. Csak arra vágyom, hogy mellettem aludj.

- Ezt majd még megbeszéljük. Most feküdj le és aludj. – mosolyogtam rá. Leültem az ágya szélére és adtam neki egy „jó éjt” puszit, betakartam és leültem a kanapéra. Nagyon fáradt voltam, szinte pár perc alatt elaludtam…

Vagy fél egy lehetett, amikor felébredtem. A napfény betöltötte az egész szobát. Arra lettem figyelmes, hogy valaki fekszik mellettem. Krisztián volt az. A kanapé elég keskeny volt, így alig fértünk el. Én háttal feküdtem neki, ő pedig erősen ölelte át a derekam. Keze a pólóm alatt a hasamon hevert, teste teljesen az enyémhez simult. Nem tudtam elképzelni, hogy hogyan került mellém, vagy hogy mikor, de az igazat megvallva nem is érdekelt. Egy ideig csak feküdtem és vártam, hogy Krisztián is felébredjen. Már vagy egy negyed órája hallgattam gyermekded szuszogását és simogattam a karját, mire magához tért.

- Szép jó reggelt – mosolygott és nyomot puszit az arcomra.

- Örülök, hogy felébredtél. Lassan indulni kéne, biztos várnak Tomikáék.

- És a reggelivel mi lesz? – ásította el magát. Én óvatosan felültem a kanapén, és megpróbáltam átmászni rajta. Igyekeztem Krisztiánt nem lelökni.

- Reggeli?! Már dél is elmúlt! – nevettem. Ekkor már a csípőjén ültem. Így is elég kényelmetlen volt a helyzet erre még rátett egy lapáttal és kezeit a csípőmre helyezte és erősen húzott magához.

- Nem érdekel. Akkor is rendelünk valami kaját! – mondta határozottan.

- Khm.. azt hiszem nem vagy abban a helyzetben, hogy parancsolgass! – mind a ketten nevetni kezdtünk. Leszálltam róla, ő is felült a kanapén és rendelt valami kaját. Amint végzett, bement a fürdőszobába, hogy kicsit rendbe szedje magát.

Amíg vártam rá megnéztem kicsit közelebbről Bence gitárját. Kivettem a tokból és leültem vele az ágy szélére. Egy időben tanultam gitározni, de az már igen régen volt. Mára már szinte semmire sem emlékszem. Ekkor Krisztián jött k a fürdőből.

- Te mit csinálsz? – nézett rám kérdően.

Most mi van? Nem nézed ki belőlem, hogy valamennyire konyítok a zenéhez?

- Dehogy is!! Szó sincs erről, csak…

- Régen tanultam gitározni, de az régen volt. – szakítottam félbe. Krisztián leült mellém az ágyra és átkarolt.

- Várj, segítek. – megfogta a kezem és így fogta le a hangokat. Olyan jó érzés fogott el, ahogy éreztem a parfümének illatát, bőre puhaságát. – Nézd csak. Így fogod le ezt a hangot. – súgta a fülembe. A hideg futkosott a hátamon, ahogy a leheletét az arcomon éreztem. – Ezt a hangot pedig… - ekkor szája a vállamat érte. Óvatosan lehelt csókot a nyakamra. Minden egyes érintésébe beleremegett a testem.

- Krisz, én… - próbáltam ellenkezni, de szavaim halk nyögésbe torkollottak. Hevesen csókolt, miközben a gitárt óvatosan kivette a kezemből, és félrerakta. Egy percre sem engedett el. Óvatosan hátradöntött az ágyon, felsőtestével felém kerekedett. Egyre vadabbul csókolt, miközben kezével a combomat markolászta. A telefon csörgése zökkentett ki a dolgokból. A recepcióról kerestek, hogy valamelyikkőnk menjen le a reggeliért, mert megérkezett. Krisztián mit sem törődve ezzel, tovább csókolt, majd nagy nehezen lemászott rólam, és elindult. Épp, hogy kiért az ajtón megcsörrent a telefonja.

- Krisztián! – kiabáltam utána

- Vedd fel! – hallottam a választ. – Várj ne!!! – De már késő volt…

- Halló. Éder Krisztián telefonja.

- Szia. Szólnál a kis drágámnak, hogy a szerelme keresi? – hallottam egy lány nyávogó hangját a telefonba.

- Máris adom. – majd oda nyújtottam neki a telefont. Kerültem a tekintetét. Még csak rá sem akartam nézni, nem hogy a szemébe bámulni….

- Igen? – mondta Krisztián miközben óvatosan az államnál fogva felemelte a fejem, és bűnbánó arccal nézett le rám. Lecsuktam a szemem és sóhajtottam egy hatalmasat. Megfordultam és visszamentem a szobába. Nem akartam megvárni, míg befejezi a beszélgetést. Összeszedtem a holmim, és elindultam. Minél hamarabb otthon akartam lenni…..

Már nyitottam ki az autó ajtaját, amikor egy hang szólalt meg mögöttem. Krisztián volt az. Valószínűleg idáig futott, mivel igen csak levegő után kapkodott.

- Viki, várj, kérlek! – mondta lihegve. – Beszéljük meg! Légy szíves.

9. rész

Jó estét kívánok! Segíthetek? – kérdezte a recepciós.
- Igen. Szoba foglalásom van. A nevem…
- Tudom, hogy ki maga. – mosolygott a lány. – Itt vannak a kulcsok. És a hölgy? – nézet rám kicsit flegmán. Ekkor Krisztián átkarolta a derekamat, és egy puszit nyomott az arcomra.
- Ő velem alszik természetesen. – mosolyogva rám nézett. Szeme gyönyörűen csillogott. Nem tudtam megszólalni, csak visszamosolyogtam és bámultam rá tovább. Olyan jó érzés volt, persze tudtam, hogy ez az egész csak kamu…
- Értem. Elnézést, csak azért kérdeztem, mert egy személyes szobát kért. Nem említette, hogy társasága is lesz.
- Nos igen, én sem tudtam még, amikor lefoglaltam a szobát. Ha megtenné, hogy kicseréli.
- Ez csak természetes. – mondta segítőkészen a lány.
- Életem, és az újságírók? – és közelebb bújtam Krisztiánhoz.
- Sss..tudom. – adott még egy puszit. – Kérem, ha bárki is felőlünk érdeklődne, ne mondjon semmit.
- Értem.
- Tehát nem is látott minket!! – hangsúlyozta Krisztián.
Ekkorra már teljesen kész voltam, de szerencsére indultunk is a lift felé. Már nem bírtam volna sokáig, így is nagyon erőlködnöm kellett, hogy el ne nevessem maga. Míg a liftre vártunk Krisztián átölelt hátulról és a nyakamat kezdte csókolgatni. Már nyílt is az ajtó és Ő szó szerint betolt a liftbe. Még mindig hülyéskedett és ezzel én is tisztában voltam. A liftben mind a ketten hangosan nevetni kezdtünk. Természetesen visszamentünk a recepcióra és elmagyaráztunk mindent. A lány nem tartotta ilyen viccesnek a dolgot, de visszacserélte a szobát 2 egyágyasra…
- Te tiszta hülye vagy! – mondtam nevetve már a liftben és beálltam az ajtóval szembe.
- Miért is?!
- Szegény lányt jól kikészítetted. Pedig azt hittem, hogy nem veszi be, de az a liftes jelenet…mindent vitt. Nagyon jól játszottad a hős szerelmest. Szerintem te pályát tévesztettél, színésznek kellett volna menned.
- Te miről beszélsz? Én nem játszottam meg semmit! – mondta, majd újra magához húzott és átölelte a derekamat.
- Ne csináld már! – nevettem
- Mégis mit? – és még erősebben ölelt. Majd megállta a lift és kinyílt az ajtó. Kihámoztam magam Krisztián karjaiból, és gyorsan kiléptem a liftből. Elindultam megkeresni a szobáinkat.
- Ideadnád a kulcsom? – néztem Krisztiánra, mivel nála volt mind a kettő.
- Hát…nem is tudom. Mit adsz érte cserébe?
- Mit szeretnél?
- Mondjuk egy puszit. – nézett rám nagy kék szemeivel.
- Na jó, ha ez az ára.. – és közelebb hajoltam hozzá. Persze Ő pimaszul elfordította a fejét, így a szájára sikerült puszit nyomnom.
- Valahogy éreztem, hogy ezt fogod csinálni. – néztem rá gúnyosan. Természetesen ő csak mosolygott tovább. – Bejössz? Annyira nem vagyok már álmos! Beszélgethetnénk.
- Oké. Ki nem hagynám:P – mosolygott.
  

8. rész

- Így hogy fogod befejezni a forgatást? Úgy értem, ha a többi szereplő is kimegy…
- Már csak a te jeleneteid hiányoznak. – szólt Krisztián a kamera mögül. – Készen állsz?
- Indulhat.
Krisztián jót akart azzal, hogy mindenkit kiküldött, de ahelyett, hogy megnyugodtam volna, még inkább ideges lettem. Rá kellett jönnöm, hogy nem a stáb zavart eddig, sokkal inkább feszélyeztetett Krisz jelenléte, és most már csak Ő van a szobában. Próbáltam úgy nézni, úgy mozdulni, ahogy mondja, de nem ment…
- Viki, kérlek! Próbálj meg lazítani egy kicsit. Hidd el, hogy sokkal egyszerűbb lesz. – ült le mellém az ágyra.
- Igyekszem én, csak tudod….- de Krisztián közelebb ült és megölelt.
Nyugi. Nincs mitől félned. – mondta miközben kezével a hátamat simogatta. – Tudod…, ez is csak egy munka. – súgta a fülembe. Ahogy a lehelete az arcomat érte, a hideg futott végig a hátamon. Jól esett a közelsége. Mikor elengedett mélyen a szemembe nézett, de nem szólt egy szót sem. A tekintetéből áradó melegség átjárta a testemet. Ez a pár perc többet jelentett a számomra, mint ezer bátorító szó.
- Na?! Hogy érzed? Folytathatjuk? – törte meg a csendet.
Én némán bólintottam egyet. Krisztián beállította a kamerát, a fényeket és elindította a zenét. Innentől már kicsit gyorsabban zajlott a forgatás…. A végére már egészen egymásra sikerült hangolódunk, és már egy kicsit fel is oldódtam. Bár volt néhány jelenet, ahol elég kellemetlenül éreztem magam, hiszen tényleg elég intim helyzetben voltam Krisztiánnal…
Mikor végeztünk behívott mindenkit és megköszönte a munkát.
- Akkor én megyek. Te mikor jössz? – kérdeztem, miután átöltöztem és összeszedtem a holmimat. – Ha gondolod, megvárlak.
- Az igazság az, hogy én nem megyek már haza, és szerintem neked sem kéne. Elég késő van már és biztos fáradt is vagy.
- Hát tényleg nincs sok erőm átvezetni a városon…
- Na látod! Ilyen fáradtan nem engedlek haza. Még csak az hiányozna, hogy valami bajod essék. Nem mész te sehova! – mondta határozottan.
- És mégis hogy gondolod? Hol fogjuk tölteni az éjszakát?
- Vagy 2 utcányira van egy szálloda. Ott foglaltam szobát magamnak.
- Nem is tudom. Inkább hívok egy taxit…
- Persze, hogy valami őrült sofőr letámadjon! – vágott a szavamba. – A legjobb lesz, ha velem jössz.
Végül is meggyőzött. Miután mindenki elment, mi is elindultunk.
- Várj! Ezt itt ne hagyjuk! – mutatott Krisztián egy gitártokra.
- Ez honnan van? A tied?
- Nem. Bence vett valami új gitárt, csak elvitte, hogy hangolják be. Megkért, hogy vigyem már haza neki. – Kiértünk az autómhoz, és már nyitottam volna ki az ajtót…
- Ne már! Nehogy autóval menjünk! Nincs messze. – magyarázta.
- Remek… Haza nem engedsz, taxiba sem ülhetek, bezzeg az éjszaka közepén sétálgathatok az utcán…- nevettem.
- Ne félj már! Majd én megvédelek! – és közelebb húzott magához…
Végül is gyalog mentünk. Az egész utat végig beszélgettük. Sokat nevettünk, jól éreztük magunkat. Krisztián ki is talált valami irtó nagy hülyeséget.
- Na légy szíves!!
- Persze! Ezt most felejtsd el! – nevettem.
- Ne már! Olyan jó poén lenen. Képzeld el a recepciós arcát, amikor mindezt előadjuk neki.
Valahogy sikerült rávennie a dologra. A szállodába érve, Krisztián megkereste a recepciót és bejelentkezett…
  

7. rész

Viszonylag hamar felértünk. Szandrát kiraktam otthon. Tomikával ellesz, legalább lesz, aki segítsen neki kipakolni. Alig hogy elindultam a forgatásra, ami mellesleg a város másik felében volt, megcsörrent a telefonom. Krisztián hívott.
- Szia! Csak azt akartam megkérdezni, hogy merre jársz.
- Szerintem fél óra és ott vagyok, de lehet kések elég nagy a forgalom.
- De jó. Már azt hittem cserbenhagysz.
- Amit megígértem, azt be is tartom. – magyaráztam.
- Akkor várlak. Most le kell tennem. Szia!
- Szia! – tettem le a telefont.
…
Odaérve Krisztián csak egy gyors sziát nyögött ki. Oda jött volna, de a fodrász éppen a haját csinálta. Orsi elmagyarázta, hogy miről is lenne szó. A sminkes kisminkelt, a fodrász besütötte a hajam. Majd beküldtek egy szobába, hogy átöltözhessek. Idegesen vártam, hogy szóljanak, hogy mehetek. Egyszer csak kopogást hallottam.
- Bejöhetek? – kérdezte Krisztián.
- Persze gyere!
- Készen állsz? – mondta alig hallhatóan.
- Igen. – válaszoltam kicsit megszeppenve.
- Még meggondolhatod magad. – nézett rám nagy kék szemeivel.
- Megígértem, hogy segítek. Egyébként miért mondod ezt?!
- Csak gondoltam, most, hogy tudod, hogy miről is van szó…- sóhajtott
- Ugye tudod, hogy mit kérsz tőlem! – néztem mélyen a szemébe.
- Tudom, de ne érezd úgy, hogy kényszerítelek. Erről szó sincs. Ha nem akarod, akkor nem kell megcsinálnod. – magyarázkodott. Látszott rajta, hogy Ő is zavarban van a dolog miatt.
- De akkor mi lesz a klippel? Ne viccelj! Megígértem és állom a szavam.
- Köszönöm. – és átölelt. Olyan jó érzés volt. Most már biztos, hogy szeretem!!
A forgatás elkezdődött. Mivel Krisztián rendezte a klipet természetes volt, hogy azt teszem, amit mond. Egy nagy francia ágy volt az egyik szoba közepén. Krisztián elmagyarázta, hogy mit is kéne csinálnom. Majd elindult a zene. „Tudom te más vagy nem az átlag…” hallottam Krisztián hangját. A forgatás kicsit nehezen indult, kicsit kényelmetlenül éreztem magam. Nem voltam hozzászokva ehhez.
- Állj! – mondta Krisztián és odajött hozzám. – Viki ez jó csak próbáld meg egy kicsit természetesebben.
- Megpróbálom.
- Minden rendben? – ül le mellém az ágyra.
- Hát tudod, nem nagyon vagyok ehhez hozzászokva. – súgtam Krisztián fülébe.
- De hisz modell vagy! Láttam már rengeteg fürdőruhás képed! – mondta meglepetten Krisztián.
- Jó de ez egészen más. Itt nem „csak” beállok a kamera elé és pózolok.
- Értem! Van egy ötletem. – mondta és rám kacsintott. – Na jó mindenki figyeljen rám! Változott a felállás. Mindenki menjen ki a szobából most!!
Se szó se beszéd mindenki abbahagyta, amit éppen csinált és kiment.

6. rész

Mire hazaértem beesteledett. Ott volt az egész család. Alig hogy beértem egyből leültettek vacsorázni.
- Na?! Mit kérsz? Levest, húst, esetleg süteményt?! – kérdezte anya, miközben mindent kipakolt az asztalra.
- De anya! Tudod, hogy ilyenkor már nem szoktam enni és amúgy is ebédeltem! – próbáltam meggyőzni anyut, hogy miattam, ne fáradjon.
- Na azt képzelem milyen ebéd volt és amúgy is az délben volt most pedig 9 óra van! Szóval ne mond nekem, hogy nem vagy éhes!
- Ugyan már anya! Tudod, hogy én mindig az vagyok. – Végül is ettem vagy 2 kanál gyümölcs salátát.
- Ennyi volt?! – nézett rám anya kérdően.
- Mondtam, hogy ebédeltem!
Miután meggyőztem anyát, hogy már tényleg nem kérek semmit, és hogy rendesen szoktam táplálkozni, beültünk a nappaliba beszélgetni. Nem nagyon tudtam figyelni! Csak Krisztián járt a fejemben, na és persze a holnapi forgatás. Ezt persze a többiek is észrevették.
- Viki! Figyelsz? – kérdezte Zsuzsi a tesóm felesége.
- Persze! – hazudtam
- Olyan mintha teljesen máshol járnának a gondolataid. – vágta rá anya.
- Min gondolkozol ennyire? Vagy kérdezzem úgy, hogy kin? – érdeklődött a tesóm.
- Csak munka, semmi különös.
- És milyen Tomikáékkal együtt élni?! – kérdezte Szandra lelkesen.
- Semmi extra. Nem sokat vagyunk otthon. Mindenki nagyon elfoglalt. – vágtam rá unottan.
- És a Krisztián? Még mindig olyan?! – érdeklődött Szandra.
- Szerintem ez nem rád tartozik. De amúgy nem, már nem. Teljesen megváltozott. Sokkal kedvesebb lett és...- folytattam volna az áradozást róla, de anya félbeszakított.
- Na róla inkább ne is beszéljünk - sokat panaszkodtam ezzel kapcsolatban, de lehet, hogy feltűnt neki, hogy mostanában már nem is beszélek erről.- Még hogy megváltozott! Egy ilyen srác sose változik meg! – mondta anya nem is sejtve, hogy ezzel mennyire elkeserít.
Nem szóltam semmit, csak felálltam és bementem a régi szobámba. Nem akartam végighallgatni, ahogy Krisztiánt ócsárolják.
- Bejöhetek? – kérdezte Zsuzsi egy nagy tányérral a kezében, ami tele volt csoki tortával.
- Persze gyere! Remélem nekem is hoztál! – próbáltam mosolyogni.
- Mesélj csajos! Mi a baj?! – próbálta belőlem kihízni a dolgokat.
- Ez így nagyon nem ér! Sütivel próbálsz megvesztegetni?! De amúgy már mondtam, munka.
- Nem tudsz átverni elég jól ismerlek. Pasi ügy?
Nem szóltam semmit csak bámultam kifelé az ablakon.
- Krisztián. – mondtam alig hallhatóan
- Valahogy sejtettem. Nem tudtam elképzelni, miért véded és fényezed ennyire.
- Én nem.. Vagyis nem tudom. – dőltem el az ágyon. - Holnap együtt forgatunk. Benne leszek a klipjében.
- És!? Hisz egy lakásban éltek, barátok vagytok. És amúgy is ez szigorúan csak munka kapcsolat nem? Vagy te szeretnéd, ha ennél több lenne? – nézett rám Zsuzsa.
Megint nem szóltam egy szót sem.
- Nekem elmondhatod. – és rátette a kezét az enyémre.- Megpróbálom megérteni. Mondjuk csak azt nem bírom felfogni, hogy mi ez a nagy változás, pár napja még ki nem állhattad.
- Nem tudom. Egyszerűen nem tudom eldönteni, hogy mit érzek. Pontosabban azt nem tudom, hogy mit tegyek. A szívem azt súgja, hogy próbáljam meg, hisz szeretem. De az eszem óva int! Mi van, ha én is csak egy éjszaka leszek a számára?! Azt nem bírnám ki. – próbáltam szavakba önteni a kételyeimet.
- És ez biztos?! – nézett rám kérdően.
- Igen. Ha rá gondolok, ha csak közelembe jön, felgyorsul a szívverésem. Olyankor nem vágyok másra, csak az ölelésére.
Legalább 2 órán át beszélgettünk. Majd elaludtunk.
Reggel korán keltem. Vissza kellett mennem Pestre. Bepakoltuk Szandra bőröndjét a kocsiba és elköszöntünk.
- Szia Zsuzsi! – öleltem meg.
- Mond el neki. Nem ismerem, de ahogy a szavaidból kivettem Ő is hasonlóan érezhet irántad. – súgta nagyon halkan a fülembe.
- Köszönök mindent. – nyomtam egy puszit az arcára és beültem a kocsiba.
Ez mi?! – kérdezte Szandra.
- Ja, majdnem elfelejtettem. Ezt Krisztián küldi az első számú rajongójának. – mosolyogtam.
Nagyon örült a cuccoknak. Mindent megnézett. A pólót, a könyvet, a cd-t… Egyből berakta a lemezjátszóba. Egész úton ezt hallgattuk.
  

5. rész

A következő pár napban sokat beszélgettem Krisztiánnal, mivel Szandra hazament. Egyre több közös témánk volt. Észre vettem, hogy mennyire hasonlóak vagyunk. Hasonló a gondolkodásmenetünk, az álmaink. És mindkettőnknek ott van az a tetkó az ujján. Nem ismertük egymást, amikor csináltattuk. Pontosan nem is tudom, hogy Ő miért varratta magára azt a bizonyos „ Love” feliratot. Mondjuk már arra sem emlékszem, hogy én miért csináltattam. Csak megláttam az üzletet és úgy érzetem be kell mennem. Ami a leghátborzongatóbb, hogy szinte teljesen egyforma a 2 írás.
- Ezt nem hiszem el Orsi! Ilyen nincs! Most akkor mi lesz?!
- Nem tudom, de találni kell egy új lányt, de sürgősen! – hallottam Krisztián és Orsi hangját és már nyílt is a bejárati ajtó. Igen ők voltak. Valami miatt nagyon aggódtak.
- Sziasztok! Valami baj van?
- Szia! – köszönt Orsi. Krisztián se szó se beszéd, bement a szobájába.
- Ezzel meg mi lett? – kérdeztem Kriszre célozva.
- Nézd el neki. Mostanában minden gondolata a klip körül forog. Már alig várta a holnapi forgatást és erre a női főszereplő eltöri a lábát.
- Sajnálom. – mondtam Krisztiánnak miután visszajött. – nincs senki, aki beugorhatna helyette?!
- Sajnos nincs. Hiszen akárkit csak nem állíthatok be. Meg egy fél nap alatt hogy találjak egy megfelelő lányt?! – idegeskedett Krisztián.
- Mi lenne, ha…- szólalt meg Orsi és ekkor rám nézett.
- Na ezt most azonnal verd ki a fejedből! – tiltakoztam amint leesett, hogy mit akar.
- Hahó! Beavatna valaki engem is? – értetlenkedett Krisztián.
- Szerintem Viki tökéletes lenne erre a szerepre. – magyarázta Orsi.
- Szerintem meg nem! – tiltakoztam erőteljesen.
- Most, hogy mondod, van benne valami! De ha nem akarja!
Orsi addig - addig erősködött, amíg belementem a dologba. Hiszen mi baj lehetne belőle?! Ekkor még nem sejtettem…(na vajon melyik klipet forgatja Krisztián?)
De nem sokáig gondolkoztam a dolgon, hiszen indulnom kellett Debrecenbe anyáékhoz. Szandrának befejeződött a suli és úgy gondolta feljön újra Pestre.
- Kicsilány! Mi lesz így velünk? Na jó, a srácok még csak-csak kibírják nélküled, de én?! – dramatizált Tomika.
- Jaj! ne csináld már, holnap délre itthon leszek.
- Szia. Aztán remélem, nem vertél át és eljössz a forgatásra! – köszönt el Krisztián.
- Nyugi ott leszek.
- Szia. És ne aggódj majd én vigyázok a fiukra! – hősködött Bence.
- Azt elhiszem! – nevettem – na de mennem kell.
És elindultam lefelé a lépcsőn.
- Várj! – szólt utánam Krisztián – Ezt átadnád Szandrának?- és átnyújtott egy táskát.- Már rég megígértem neki egy „SP csomagot”.
Elvettem és elindultam Debrecenbe.
  

4. rész

Dühösen mentem be a szobámba és dőltem az ágyamra. Szerencse Szandra éppen a konyhában tüsténkedett.
- Mit képzel ez magáról! Azt hiszi, hogy mivel Ő a híres neves SP mindent megengedhet magának! Ehhez nincs joga! – ordítottam a szobámból remélve, hogy Krisztián is hallja.
De igaza van. – gondoltam magamban. – Tényleg megtetszett akkor ott a szobájában. De az csak múló elmezavar volt! De akkor miért húztam így fel magam? Akkor miért érdekel a dolog?
Szépen lassan beesteledett. Kimentem a konyhába inni valamit. Mindenki ott volt kivéve Kriszt. Mikor beléptem néma csend lett. Mindenki engem nézett. Mintha csak arra várnának, hogy mondjak valamit.
- Kérsz enni? – törte meg a csendet Szandra.
- Kösz most nem. Valahogy nincs étvágyam.
- Hát ez értető is. Egy ilyen veszekedés után nem is csoda. – szólta el magát Tomika.
- Mi van?! Ezek most tényleg mindent halottak? – gondoltam magamban. Ekkor bejött Krisztián
- Kéne a laptopom. – mondta undokul. Látszott rajta, hogy még mindig mérges.
- A szobámban van, mindjárt hozom. – válaszoltam ugyanabban a hangnemben és elindulta a szobámba. Mikor beértem megfogtam a gépet, ekkor hallottam, hogy valaki becsukja az ajtót.
- Mit csinálsz? – kezdtem újra dühös lenni.
- Beszéljük meg! Én…
- Nincs mit megbeszélnünk! – szakítottam félbe.
- De van! Kérlek! – nézett rám nagy kék szemeivel.
- Oké! De siess!
- Nem akartalak megbántani, de nagyon ki voltam akadva.- kezdett mentegetőzni. – Nem voltam könnyű helyzetben. Megtudtam, hogy megcsalt a barátnőm és ez…
- Most már tudod, hogy milyen, ha hülyének nézik az embert. – vágtam ismét a szavába. (Tudom le kéne már szoknom erről)
- Kérlek, hagyd, hogy befejezzem. Szóval teljesen ki akadtam aztán jöttél te ezzel a témával és rajtad csattant minden. Azt hiszed, nem gondolok arra, hogy nap mint nap mennyi lánynak okozok csalódást? Hidd el minden ilyen alkalom után legszívesebben megölném magam, amiért ilyen paraszt vagyok.
- De akkor miért csinálod ezt? – értetlenkedtem.
- Tudod mindenki csak SP-t, a sztárt látja bennem. Mindenki csak a hírnevemért van velem. Tudom ez a szakma, ezzel jár, de akkor is nehéz. Aztán egyszer megfordult a fejemben, hogyha mindenki csak kihasznál, akkor miért ne tehetném én is ugyanezt. De mindegy csak annyit szeretnék kérni, hogy bocsáss meg, és hogyha lehet legyünk barátok.
Ekkor már a szívem a torkomban dobogott. Meg tudtam érteni helyzetét.
- Nincs semmi baj. Nem haragszom. Én is örülnék neki, ha barátok lehetnénk. – válaszoltam. Ha neki barátra van szüksége, akkor legyen. De vajon képes leszek erre, képes leszek csak barátként tekinteni rá?

3. rész

Megláttam Krisztiánt, aki egy lányt húzott befelé az ajtón. Nem tudtam, hogy Ő ki. Szép volt, nagyon szép. Barna göndör haja, zöld szeme elkápráztatott.  Magas volt és vékony, nagyon vékony.
- Szia. – köszönt nekem Krisztián és átölelte a lány derekát.
- Sziasztok. – próbáltam kedves lenni és mosolyogni, de nem ment.
Ha most megbocsátotok. – mondta Krisztián, majd megfogta a lány kezét és elindultak a szobája felé.
- Na mesélj mi történt? – kérdeztem Szandrától. Próbáltam leplezni a Krisztiánban való csalódottságom.
- Nagyon zsír volt a buli! Képzeld a koncerten ott volt Krisztián barátnője is de…
- Várj, van barátnője?! – vágtam Szandra szavába.
- Ha hagynád, hogy elmeséljem!!
- Oké. Folytasd.
- Na szóval ott volt Krisz barátnője is, de Ő nem nagyon foglalkozott szegény csajjal. Látszott a lányon, hogy ez nem esik túl jól neki. Na és akkor az egyik száma végén Krisztián magához húzta az egyik háttér táncos lányt és megcsókolta. Nagyon durva volt. Szegény lány, mármint Krisz barátnője sírva rohant ki a tömegből.
- És akkor ez a lány táncos? – céloztam a Krisztián szobájában
- Nem. Ő nem az a lány. Valójában fogalmam sincs hogy ki lehet. Vagyis csak annyit tudok róla, hogy Beának hívják. Krisztián úgy mutatta be, hogy „Ő a barátnőm”- válaszolta Szandra, majd elindult lezuhanyozni.
Én úgy gondoltam keresek valami jót a tv-ben. Nem telt el 15 perc és nyílt az ajtó Bea jött ki Krisz szobájából eléggé feldúltan.
- Várj már Bea! – rohant utána Krisztián.
- Mégis kinek képzeled te magad? Menj a francba! – le akart keverni neki egy pofont, de Krisztián elkapta a kezét.
- Engedj el! Ez fáj!
- Én mit képzelek magamról?! Ezt inkább nekem kéne kérdeznem! Megcsalsz és akkor ráadásul olyan hülyének nézel, hogy hagyom hogy még fel is pofozz?! Ezt meg ne próbáld még egyszer! – dühöngött Krisztián. Majd hátranézett és meglátott. Megfogta Bea kezét és kikísérte a lányt. Hallottam, hogy még kint is veszekednek. Majd egyszer csak nyílt a bejárati ajtó, de már csapódott is be. Krisztián leült mellém a kanapéra és csak nézett rám.
- Na mi van?! Minden rendben?
- Persze. – majd közelebb ült és még közelebb.
- Krisztián szerintem beszélnünk kéne. De valami nyugodtabb helyen.
- Oké. Menjünk be a szobámba. – Nem ellenkeztem, ha akartam volna sem tudtam volna. Krisztián megfogta a kezem és behúzott a szobájába. Mikor beértünk becsukta az ajtót.
- Szóval ezt igazán hanyagolhatnád. – tértem a lényegre.
- Mégis mit?
- Többek között ezt! – céloztam a kezünkre, ami olyan szinten össze volt kulcsolva, hogy már fájt.
- Többek között?! – ekkor elengedte a kezem.
- Nos igen… Figyelj rád több ezer tini felnéz. És te milyen példát mutatsz nekik?!
- Mégis miről beszélsz? – emelte fel a hangját Krisztián.
- Szerintem nem helyes, hogy minden buli után egy másik lánnyal…
- Ááá! Szóval erről fúj a szél! – vágott a szavamba ugyanabban a hangnemben.
- Igen! Ez nem túl helyes viselkedés. Gondolj bele mennyi lánynak okozol csalódást.
- Aha! És most tényleg ők érdekelnek, vagy éppen neked nem tetszik ez az egész dolog?
- Ne viccelj! – éreztem, hogy mire akar kilyukadni. – Ne is álmodj róla, hogy egyszer is féltékeny leszek emiatt. Nincs okom rá. – emeltem fel már én is a hangom.
- Biztos!? Nekem úgy tűnt, hogy amikor a szobámban voltál a gépemért eléggé megtetszettem. Nem nagyon ellenkeztél…
- Miért, kellett volna? Nem történt semmi! – vágtam a szavába.
- Ha nem állok meg, szerintem már…
- Még csak ne is álmodj róla! – már kezdtem nagyon mérges lenni rá.
- Oké! De szerintem igen is tetszett a látvány.- mondta halkan és elindult felém.
- Te szemét! – majd megfordultam és becsaptam magam után az ajtót.

2. rész

A következő hetekben a fiuk szépen lassan beköltöztek. Könnyebben ment az együttélés, mint amire számítottam. A fiuk elég rendetlenek voltak, de hát fiuk! Mit vártam!? Egyébként jól elszórakoztunk. Tomikával és Bencével jókat lehetett beszélgetni, persze ezek a „beszélgetések” elég sokszor röhögésbe torkollottak. Krisztiánnal pedig nem sokat társalogtam, szinte csak köszöntünk egymásnak. Még mindig voltak dolgai, amik kikészítettek, de már megbarátkoztam vele. Elfogadtam hogy Ő ilyen. Kivéve egy dolgot, ezen az egyen nem tudtam elsiklani. Sokszor járt koncertezni, bulizni és általában mindegyik után másik lánnyal jött haza. Ez nagyon nem tetszett. Közben megérkezett Szandra is, néhány napot velünk fog tölteni, de később, ha vége lesz a tanévnek hónapokig nálunk lesz. Ő nagy rajongója mond 3 fiúnak, féltettem is emiatt eléggé.

- Viki lécci hagy menjek el Sp-vel a koncertre. Lécci!! – próbálkozott megint Szandra. Sose engedtem el és ez most lesz másképp.

- Mondtam már, hogy nem! Ezt sürgősen felejts el! És meg ne halljam még egyszer! Mi a szar van ezzel a vacakkal! – kérdeztem idegesen a laptopomat babrálva.

- Nem tudom. Kérd el Krisztiántól az övét, neki most úgy sincs rá szüksége. – mondta Szandra duzzogva. Nem törődtem vele elindultam Krisztián szobája felé.

- Szia. Zavarlak? – néztem Krisztiánra, aki éppen a szekrénye előtt állta tanácstalanul.

- Nem mondjad csak. – válaszolta, de rám sem nézett.

- Kölcsönkérhetem a géped? Az enyém beszart :S

- Persze ott van az asztalon. – és rámutatott az asztalára. Az egész szoba kupis volt. Koszos és tiszta pólók, nadrágok hevertek mindenhol. Üres chipses zacskók, üdítős dobozok borították az egész szobát, kivéve az asztalát, amin a gép és a zongora volt. Az egész szobában ez volt az egyetlen hely, ami meg volt becsülve. Ebből is látszik, hogy mennyire tiszteli, és hogy milyen alázat van benne a zene iránt. Felvettem a laptopot és elindultam az ajtó felé.

- Megköszönni luxus?! – Megfordultam és ott állt előttem Krisztián a fekete nadrágjában. Póló nem volt rajta. Szemem akaratlanul is végigsiklott felsőtestén.

- Köszi. – nyögtem ki végül.

- Nincs mit, de cserébe Szandra hagy jöhessen el velem a koncertre. – mondta és egyre közelebb jött.

- És ha nem?! – még mindig a látottak hatása alatt voltam. Az sem zavart, hogy egyre közelebb jön.

- Akkor ezt visszakérem. – nyúlt a laptopért. Kezét az enyémhez érintette. Bőre puha volt. Óvatosan simította végig a karom. Csak néztem rá. A mosolya elvarázsolt. A nyakamhoz érve keze megállt. Ekkor realizáltam a helyzetet és megfordultam.

- Oké. Menjetek. – próbáltam hűvös maradni, de valahogy nem ment.

Krisztiánék elmentek a koncertre. Mikor visszajöttek Szandra nagyon izgatott volt. Annyi élmény volt enne, hogy azt sem tudta hol kezdje a mesélést.

- Juj! Képzeld! Nagyon jó volt a koncert! – mondta lelkesen Szandra.

- Na mesélj! – mosolyogtam rá. Ekkor megláttam Krisztiánt, aki …

1. rész

Amerikából hazaérve elkezdtem albérletet keresni. Viszonylag hamar meg is találtam a tökéletes lakást.
- Óvatosan az törékeny!- mondtam a költöztetőknek akik épp a dobozaimat pakolták be az albérletbe.
- Ne féljen hölgyem, vigyázunk! Egyébként ez az utolsó. Hová tehetjük?
- Tegyék le valahova. Teljesen mindegy. – intettem. Már rég nem a munkásokkal foglalkoztam, mivel Tomika hívott.
- Szia kicsilány! Olyan régen nem láttalak! – mondta lelkesen. Nagyon jó barátok vagyunk, elég régen ismerkedtünk meg. (ez majd egy későbbi részben kiderül)
- Szia. Nos igen, de már itthon vagyok szóval valamikor összefuthatunk.
- Ez csak természetes! Egyébként mi újság veled?
- Semmi különös, jövő héten már újra dolgozok. Már a hétre is voltak felkérések, de túlságosan lefoglal a költözés. – mondtam kicsit fáradtan.
- Na!? Új lakásba költöztél?
- Tényleg nem tudsz valakit, aki albérletet keres? De lécci ne valami örült rajongót küldj a nyakamra! – viccelődtem.
- Hát pedig tudtam volna ajánlani 3 jó fej srácot, de sajnos ők elég nagy Viki fanok. – hülyéskedett most már ő is. – De viccet félre téve, 2 haverommal éppen lakást keresünk. Szerintem szívesen megnéznék.
- Akkor gyertek át. – és már diktáltam is a címet.
- Na akkor nemsokára ott leszünk. Szia!
- Szia.
Gondoltam, míg a fiukra várok hasznossá teszem magam. Elkezdtem kipakolni a konyhai felszerelést. Kb. egy fél óra múlva csengettek.
- Szia! – ugrottam Tomika nyakába.
- Szia. Nem is tudtam, hogy ennyire hiányoztam. – poénkodott mint mindig.
- Tudod, hogy egy percet sem bírok ki nélküled! – mentem bele a játékba. Majd Tomika elmosolyodott és elindult szétnézni.
- Szia! Király Viktória nagy rajongód :D – fordultam Bence felé.
- Szia. Brasch Bence, első számú Viki fan. –viccelődött Ő is, majd elindult Fluor után.
- Éder  Krisztián – mosolygott és nyújtott kezet nekem.
- Szia. – mondtam kicsit flegmán. Nagyon nem bírtam Krisztiánt. Vagyis a zenéjével semmi bajom nem volt, de a viselkedése nagyon nem volt szimpatikus. Beengedtem Krisztiánt, és körbe vezettem a fiukat a lakásban. Megmutattam, mi merre van. Tomika egyből beleszeretett, már ki is választotta a saját szobáját. :) Bence is meg volt elégedve a lakással. Krisztián meg…Nos igen Krisztián! Őt inkább más kötötte le. Csak a telefonjával babrált egész végig. Néha-néha felpillantott, de akkor sem a szobát figyelte. Ilyenkor rám nézett és elmosolyodott. Próbáltam úgy tenni, mint aki nem veszi észre, de nagyon idegesített. Miért figyel engem? Tényleg együtt akarok én vele élni?