- Így hogy fogod befejezni a forgatást? Úgy értem, ha a többi szereplő is kimegy…
- Már csak a te jeleneteid hiányoznak. – szólt Krisztián a kamera mögül. – Készen állsz?
- Indulhat.
Krisztián jót akart azzal, hogy mindenkit kiküldött, de ahelyett, hogy megnyugodtam volna, még inkább ideges lettem. Rá kellett jönnöm, hogy nem a stáb zavart eddig, sokkal inkább feszélyeztetett Krisz jelenléte, és most már csak Ő van a szobában. Próbáltam úgy nézni, úgy mozdulni, ahogy mondja, de nem ment…
- Viki, kérlek! Próbálj meg lazítani egy kicsit. Hidd el, hogy sokkal egyszerűbb lesz. – ült le mellém az ágyra.
- Igyekszem én, csak tudod….- de Krisztián közelebb ült és megölelt.
Nyugi. Nincs mitől félned. – mondta miközben kezével a hátamat simogatta. – Tudod…, ez is csak egy munka. – súgta a fülembe. Ahogy a lehelete az arcomat érte, a hideg futott végig a hátamon. Jól esett a közelsége. Mikor elengedett mélyen a szemembe nézett, de nem szólt egy szót sem. A tekintetéből áradó melegség átjárta a testemet. Ez a pár perc többet jelentett a számomra, mint ezer bátorító szó.
- Na?! Hogy érzed? Folytathatjuk? – törte meg a csendet.
Én némán bólintottam egyet. Krisztián beállította a kamerát, a fényeket és elindította a zenét. Innentől már kicsit gyorsabban zajlott a forgatás…. A végére már egészen egymásra sikerült hangolódunk, és már egy kicsit fel is oldódtam. Bár volt néhány jelenet, ahol elég kellemetlenül éreztem magam, hiszen tényleg elég intim helyzetben voltam Krisztiánnal…
Mikor végeztünk behívott mindenkit és megköszönte a munkát.
- Akkor én megyek. Te mikor jössz? – kérdeztem, miután átöltöztem és összeszedtem a holmimat. – Ha gondolod, megvárlak.
- Az igazság az, hogy én nem megyek már haza, és szerintem neked sem kéne. Elég késő van már és biztos fáradt is vagy.
- Hát tényleg nincs sok erőm átvezetni a városon…
- Na látod! Ilyen fáradtan nem engedlek haza. Még csak az hiányozna, hogy valami bajod essék. Nem mész te sehova! – mondta határozottan.
- És mégis hogy gondolod? Hol fogjuk tölteni az éjszakát?
- Vagy 2 utcányira van egy szálloda. Ott foglaltam szobát magamnak.
- Nem is tudom. Inkább hívok egy taxit…
- Persze, hogy valami őrült sofőr letámadjon! – vágott a szavamba. – A legjobb lesz, ha velem jössz.
Végül is meggyőzött. Miután mindenki elment, mi is elindultunk.
- Várj! Ezt itt ne hagyjuk! – mutatott Krisztián egy gitártokra.
- Ez honnan van? A tied?
- Nem. Bence vett valami új gitárt, csak elvitte, hogy hangolják be. Megkért, hogy vigyem már haza neki. – Kiértünk az autómhoz, és már nyitottam volna ki az ajtót…
- Ne már! Nehogy autóval menjünk! Nincs messze. – magyarázta.
- Remek… Haza nem engedsz, taxiba sem ülhetek, bezzeg az éjszaka közepén sétálgathatok az utcán…- nevettem.
- Ne félj már! Majd én megvédelek! – és közelebb húzott magához…
Végül is gyalog mentünk. Az egész utat végig beszélgettük. Sokat nevettünk, jól éreztük magunkat. Krisztián ki is talált valami irtó nagy hülyeséget.
- Na légy szíves!!
- Persze! Ezt most felejtsd el! – nevettem.
- Ne már! Olyan jó poén lenen. Képzeld el a recepciós arcát, amikor mindezt előadjuk neki.
Valahogy sikerült rávennie a dologra. A szállodába érve, Krisztián megkereste a recepciót és bejelentkezett…
- Már csak a te jeleneteid hiányoznak. – szólt Krisztián a kamera mögül. – Készen állsz?
- Indulhat.
Krisztián jót akart azzal, hogy mindenkit kiküldött, de ahelyett, hogy megnyugodtam volna, még inkább ideges lettem. Rá kellett jönnöm, hogy nem a stáb zavart eddig, sokkal inkább feszélyeztetett Krisz jelenléte, és most már csak Ő van a szobában. Próbáltam úgy nézni, úgy mozdulni, ahogy mondja, de nem ment…
- Viki, kérlek! Próbálj meg lazítani egy kicsit. Hidd el, hogy sokkal egyszerűbb lesz. – ült le mellém az ágyra.
- Igyekszem én, csak tudod….- de Krisztián közelebb ült és megölelt.
Nyugi. Nincs mitől félned. – mondta miközben kezével a hátamat simogatta. – Tudod…, ez is csak egy munka. – súgta a fülembe. Ahogy a lehelete az arcomat érte, a hideg futott végig a hátamon. Jól esett a közelsége. Mikor elengedett mélyen a szemembe nézett, de nem szólt egy szót sem. A tekintetéből áradó melegség átjárta a testemet. Ez a pár perc többet jelentett a számomra, mint ezer bátorító szó.
- Na?! Hogy érzed? Folytathatjuk? – törte meg a csendet.
Én némán bólintottam egyet. Krisztián beállította a kamerát, a fényeket és elindította a zenét. Innentől már kicsit gyorsabban zajlott a forgatás…. A végére már egészen egymásra sikerült hangolódunk, és már egy kicsit fel is oldódtam. Bár volt néhány jelenet, ahol elég kellemetlenül éreztem magam, hiszen tényleg elég intim helyzetben voltam Krisztiánnal…
Mikor végeztünk behívott mindenkit és megköszönte a munkát.
- Akkor én megyek. Te mikor jössz? – kérdeztem, miután átöltöztem és összeszedtem a holmimat. – Ha gondolod, megvárlak.
- Az igazság az, hogy én nem megyek már haza, és szerintem neked sem kéne. Elég késő van már és biztos fáradt is vagy.
- Hát tényleg nincs sok erőm átvezetni a városon…
- Na látod! Ilyen fáradtan nem engedlek haza. Még csak az hiányozna, hogy valami bajod essék. Nem mész te sehova! – mondta határozottan.
- És mégis hogy gondolod? Hol fogjuk tölteni az éjszakát?
- Vagy 2 utcányira van egy szálloda. Ott foglaltam szobát magamnak.
- Nem is tudom. Inkább hívok egy taxit…
- Persze, hogy valami őrült sofőr letámadjon! – vágott a szavamba. – A legjobb lesz, ha velem jössz.
Végül is meggyőzött. Miután mindenki elment, mi is elindultunk.
- Várj! Ezt itt ne hagyjuk! – mutatott Krisztián egy gitártokra.
- Ez honnan van? A tied?
- Nem. Bence vett valami új gitárt, csak elvitte, hogy hangolják be. Megkért, hogy vigyem már haza neki. – Kiértünk az autómhoz, és már nyitottam volna ki az ajtót…
- Ne már! Nehogy autóval menjünk! Nincs messze. – magyarázta.
- Remek… Haza nem engedsz, taxiba sem ülhetek, bezzeg az éjszaka közepén sétálgathatok az utcán…- nevettem.
- Ne félj már! Majd én megvédelek! – és közelebb húzott magához…
Végül is gyalog mentünk. Az egész utat végig beszélgettük. Sokat nevettünk, jól éreztük magunkat. Krisztián ki is talált valami irtó nagy hülyeséget.
- Na légy szíves!!
- Persze! Ezt most felejtsd el! – nevettem.
- Ne már! Olyan jó poén lenen. Képzeld el a recepciós arcát, amikor mindezt előadjuk neki.
Valahogy sikerült rávennie a dologra. A szállodába érve, Krisztián megkereste a recepciót és bejelentkezett…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése