10. rész

Bementünk a szobába és leültünk az ágyra beszélgetni. Negyed 4 lehetett, amikor Krisztián menni készült.

- Most már átmegyek az én szobámba. Elég késő van és biztos nagyon fáradt vagy. – de ahelyett, hogy leállt volna eldőlt az ágyon.

- Késő?! Inkább korán! – nevettem – Figyelj, ha gondolod akár itt is aludhatsz. – de ezt már Krisztián nem hallotta. Melléfeküdtem az ágyon és csak néztem, ahogy édesen alszik. A szobában néma csend volt, csak Krisz gyerekes szuszogása hallatszott. Csendben felálltam és elmentem zuhanyozni. Mikor végeztem, kiléptem a fürdőszoba ajtón és láttam, hogy Krisztián még mindig alszik. Óvatosan az ágya mellé sétáltam és gyengéden betakartam. Nyomtam egy puszit a homlokára, de lehet hogy nem kellett volna, mert erre felébredt.

- Viki? – mondta álmos hangon.

- Csak én vagyok. Aludj nyugodtan. – rámosolyodtam és hátat fordítottam neki.

- Hová mész? – felült az ágyon és álmosan pislogott. – Ugye nem mész el?

- Hová mennék? – fordultam vissza felé és megsimogattam az arcát. – Nyugi itt leszek a szobában. – megfogta, és erősen megszorította a kezem.

- Maradj itt velem éjszakára. Csak arra vágyom, hogy mellettem aludj.

- Ezt majd még megbeszéljük. Most feküdj le és aludj. – mosolyogtam rá. Leültem az ágya szélére és adtam neki egy „jó éjt” puszit, betakartam és leültem a kanapéra. Nagyon fáradt voltam, szinte pár perc alatt elaludtam…

Vagy fél egy lehetett, amikor felébredtem. A napfény betöltötte az egész szobát. Arra lettem figyelmes, hogy valaki fekszik mellettem. Krisztián volt az. A kanapé elég keskeny volt, így alig fértünk el. Én háttal feküdtem neki, ő pedig erősen ölelte át a derekam. Keze a pólóm alatt a hasamon hevert, teste teljesen az enyémhez simult. Nem tudtam elképzelni, hogy hogyan került mellém, vagy hogy mikor, de az igazat megvallva nem is érdekelt. Egy ideig csak feküdtem és vártam, hogy Krisztián is felébredjen. Már vagy egy negyed órája hallgattam gyermekded szuszogását és simogattam a karját, mire magához tért.

- Szép jó reggelt – mosolygott és nyomot puszit az arcomra.

- Örülök, hogy felébredtél. Lassan indulni kéne, biztos várnak Tomikáék.

- És a reggelivel mi lesz? – ásította el magát. Én óvatosan felültem a kanapén, és megpróbáltam átmászni rajta. Igyekeztem Krisztiánt nem lelökni.

- Reggeli?! Már dél is elmúlt! – nevettem. Ekkor már a csípőjén ültem. Így is elég kényelmetlen volt a helyzet erre még rátett egy lapáttal és kezeit a csípőmre helyezte és erősen húzott magához.

- Nem érdekel. Akkor is rendelünk valami kaját! – mondta határozottan.

- Khm.. azt hiszem nem vagy abban a helyzetben, hogy parancsolgass! – mind a ketten nevetni kezdtünk. Leszálltam róla, ő is felült a kanapén és rendelt valami kaját. Amint végzett, bement a fürdőszobába, hogy kicsit rendbe szedje magát.

Amíg vártam rá megnéztem kicsit közelebbről Bence gitárját. Kivettem a tokból és leültem vele az ágy szélére. Egy időben tanultam gitározni, de az már igen régen volt. Mára már szinte semmire sem emlékszem. Ekkor Krisztián jött k a fürdőből.

- Te mit csinálsz? – nézett rám kérdően.

Most mi van? Nem nézed ki belőlem, hogy valamennyire konyítok a zenéhez?

- Dehogy is!! Szó sincs erről, csak…

- Régen tanultam gitározni, de az régen volt. – szakítottam félbe. Krisztián leült mellém az ágyra és átkarolt.

- Várj, segítek. – megfogta a kezem és így fogta le a hangokat. Olyan jó érzés fogott el, ahogy éreztem a parfümének illatát, bőre puhaságát. – Nézd csak. Így fogod le ezt a hangot. – súgta a fülembe. A hideg futkosott a hátamon, ahogy a leheletét az arcomon éreztem. – Ezt a hangot pedig… - ekkor szája a vállamat érte. Óvatosan lehelt csókot a nyakamra. Minden egyes érintésébe beleremegett a testem.

- Krisz, én… - próbáltam ellenkezni, de szavaim halk nyögésbe torkollottak. Hevesen csókolt, miközben a gitárt óvatosan kivette a kezemből, és félrerakta. Egy percre sem engedett el. Óvatosan hátradöntött az ágyon, felsőtestével felém kerekedett. Egyre vadabbul csókolt, miközben kezével a combomat markolászta. A telefon csörgése zökkentett ki a dolgokból. A recepcióról kerestek, hogy valamelyikkőnk menjen le a reggeliért, mert megérkezett. Krisztián mit sem törődve ezzel, tovább csókolt, majd nagy nehezen lemászott rólam, és elindult. Épp, hogy kiért az ajtón megcsörrent a telefonja.

- Krisztián! – kiabáltam utána

- Vedd fel! – hallottam a választ. – Várj ne!!! – De már késő volt…

- Halló. Éder Krisztián telefonja.

- Szia. Szólnál a kis drágámnak, hogy a szerelme keresi? – hallottam egy lány nyávogó hangját a telefonba.

- Máris adom. – majd oda nyújtottam neki a telefont. Kerültem a tekintetét. Még csak rá sem akartam nézni, nem hogy a szemébe bámulni….

- Igen? – mondta Krisztián miközben óvatosan az államnál fogva felemelte a fejem, és bűnbánó arccal nézett le rám. Lecsuktam a szemem és sóhajtottam egy hatalmasat. Megfordultam és visszamentem a szobába. Nem akartam megvárni, míg befejezi a beszélgetést. Összeszedtem a holmim, és elindultam. Minél hamarabb otthon akartam lenni…..

Már nyitottam ki az autó ajtaját, amikor egy hang szólalt meg mögöttem. Krisztián volt az. Valószínűleg idáig futott, mivel igen csak levegő után kapkodott.

- Viki, várj, kérlek! – mondta lihegve. – Beszéljük meg! Légy szíves.