Mire hazaértem beesteledett. Ott volt az egész család. Alig hogy beértem egyből leültettek vacsorázni.
- Na?! Mit kérsz? Levest, húst, esetleg süteményt?! – kérdezte anya, miközben mindent kipakolt az asztalra.
- De anya! Tudod, hogy ilyenkor már nem szoktam enni és amúgy is ebédeltem! – próbáltam meggyőzni anyut, hogy miattam, ne fáradjon.
- Na azt képzelem milyen ebéd volt és amúgy is az délben volt most pedig 9 óra van! Szóval ne mond nekem, hogy nem vagy éhes!
- Ugyan már anya! Tudod, hogy én mindig az vagyok. – Végül is ettem vagy 2 kanál gyümölcs salátát.
- Ennyi volt?! – nézett rám anya kérdően.
- Mondtam, hogy ebédeltem!
Miután meggyőztem anyát, hogy már tényleg nem kérek semmit, és hogy rendesen szoktam táplálkozni, beültünk a nappaliba beszélgetni. Nem nagyon tudtam figyelni! Csak Krisztián járt a fejemben, na és persze a holnapi forgatás. Ezt persze a többiek is észrevették.
- Viki! Figyelsz? – kérdezte Zsuzsi a tesóm felesége.
- Persze! – hazudtam
- Olyan mintha teljesen máshol járnának a gondolataid. – vágta rá anya.
- Min gondolkozol ennyire? Vagy kérdezzem úgy, hogy kin? – érdeklődött a tesóm.
- Csak munka, semmi különös.
- És milyen Tomikáékkal együtt élni?! – kérdezte Szandra lelkesen.
- Semmi extra. Nem sokat vagyunk otthon. Mindenki nagyon elfoglalt. – vágtam rá unottan.
- És a Krisztián? Még mindig olyan?! – érdeklődött Szandra.
- Szerintem ez nem rád tartozik. De amúgy nem, már nem. Teljesen megváltozott. Sokkal kedvesebb lett és...- folytattam volna az áradozást róla, de anya félbeszakított.
- Na róla inkább ne is beszéljünk - sokat panaszkodtam ezzel kapcsolatban, de lehet, hogy feltűnt neki, hogy mostanában már nem is beszélek erről.- Még hogy megváltozott! Egy ilyen srác sose változik meg! – mondta anya nem is sejtve, hogy ezzel mennyire elkeserít.
Nem szóltam semmit, csak felálltam és bementem a régi szobámba. Nem akartam végighallgatni, ahogy Krisztiánt ócsárolják.
- Bejöhetek? – kérdezte Zsuzsi egy nagy tányérral a kezében, ami tele volt csoki tortával.
- Persze gyere! Remélem nekem is hoztál! – próbáltam mosolyogni.
- Mesélj csajos! Mi a baj?! – próbálta belőlem kihízni a dolgokat.
- Ez így nagyon nem ér! Sütivel próbálsz megvesztegetni?! De amúgy már mondtam, munka.
- Nem tudsz átverni elég jól ismerlek. Pasi ügy?
Nem szóltam semmit csak bámultam kifelé az ablakon.
- Krisztián. – mondtam alig hallhatóan
- Valahogy sejtettem. Nem tudtam elképzelni, miért véded és fényezed ennyire.
- Én nem.. Vagyis nem tudom. – dőltem el az ágyon. - Holnap együtt forgatunk. Benne leszek a klipjében.
- És!? Hisz egy lakásban éltek, barátok vagytok. És amúgy is ez szigorúan csak munka kapcsolat nem? Vagy te szeretnéd, ha ennél több lenne? – nézett rám Zsuzsa.
Megint nem szóltam egy szót sem.
- Nekem elmondhatod. – és rátette a kezét az enyémre.- Megpróbálom megérteni. Mondjuk csak azt nem bírom felfogni, hogy mi ez a nagy változás, pár napja még ki nem állhattad.
- Nem tudom. Egyszerűen nem tudom eldönteni, hogy mit érzek. Pontosabban azt nem tudom, hogy mit tegyek. A szívem azt súgja, hogy próbáljam meg, hisz szeretem. De az eszem óva int! Mi van, ha én is csak egy éjszaka leszek a számára?! Azt nem bírnám ki. – próbáltam szavakba önteni a kételyeimet.
- És ez biztos?! – nézett rám kérdően.
- Igen. Ha rá gondolok, ha csak közelembe jön, felgyorsul a szívverésem. Olyankor nem vágyok másra, csak az ölelésére.
Legalább 2 órán át beszélgettünk. Majd elaludtunk.
Reggel korán keltem. Vissza kellett mennem Pestre. Bepakoltuk Szandra bőröndjét a kocsiba és elköszöntünk.
- Szia Zsuzsi! – öleltem meg.
- Mond el neki. Nem ismerem, de ahogy a szavaidból kivettem Ő is hasonlóan érezhet irántad. – súgta nagyon halkan a fülembe.
- Köszönök mindent. – nyomtam egy puszit az arcára és beültem a kocsiba.
Ez mi?! – kérdezte Szandra.
- Ja, majdnem elfelejtettem. Ezt Krisztián küldi az első számú rajongójának. – mosolyogtam.
Nagyon örült a cuccoknak. Mindent megnézett. A pólót, a könyvet, a cd-t… Egyből berakta a lemezjátszóba. Egész úton ezt hallgattuk.
- Na?! Mit kérsz? Levest, húst, esetleg süteményt?! – kérdezte anya, miközben mindent kipakolt az asztalra.
- De anya! Tudod, hogy ilyenkor már nem szoktam enni és amúgy is ebédeltem! – próbáltam meggyőzni anyut, hogy miattam, ne fáradjon.
- Na azt képzelem milyen ebéd volt és amúgy is az délben volt most pedig 9 óra van! Szóval ne mond nekem, hogy nem vagy éhes!
- Ugyan már anya! Tudod, hogy én mindig az vagyok. – Végül is ettem vagy 2 kanál gyümölcs salátát.
- Ennyi volt?! – nézett rám anya kérdően.
- Mondtam, hogy ebédeltem!
Miután meggyőztem anyát, hogy már tényleg nem kérek semmit, és hogy rendesen szoktam táplálkozni, beültünk a nappaliba beszélgetni. Nem nagyon tudtam figyelni! Csak Krisztián járt a fejemben, na és persze a holnapi forgatás. Ezt persze a többiek is észrevették.
- Viki! Figyelsz? – kérdezte Zsuzsi a tesóm felesége.
- Persze! – hazudtam
- Olyan mintha teljesen máshol járnának a gondolataid. – vágta rá anya.
- Min gondolkozol ennyire? Vagy kérdezzem úgy, hogy kin? – érdeklődött a tesóm.
- Csak munka, semmi különös.
- És milyen Tomikáékkal együtt élni?! – kérdezte Szandra lelkesen.
- Semmi extra. Nem sokat vagyunk otthon. Mindenki nagyon elfoglalt. – vágtam rá unottan.
- És a Krisztián? Még mindig olyan?! – érdeklődött Szandra.
- Szerintem ez nem rád tartozik. De amúgy nem, már nem. Teljesen megváltozott. Sokkal kedvesebb lett és...- folytattam volna az áradozást róla, de anya félbeszakított.
- Na róla inkább ne is beszéljünk - sokat panaszkodtam ezzel kapcsolatban, de lehet, hogy feltűnt neki, hogy mostanában már nem is beszélek erről.- Még hogy megváltozott! Egy ilyen srác sose változik meg! – mondta anya nem is sejtve, hogy ezzel mennyire elkeserít.
Nem szóltam semmit, csak felálltam és bementem a régi szobámba. Nem akartam végighallgatni, ahogy Krisztiánt ócsárolják.
- Bejöhetek? – kérdezte Zsuzsi egy nagy tányérral a kezében, ami tele volt csoki tortával.
- Persze gyere! Remélem nekem is hoztál! – próbáltam mosolyogni.
- Mesélj csajos! Mi a baj?! – próbálta belőlem kihízni a dolgokat.
- Ez így nagyon nem ér! Sütivel próbálsz megvesztegetni?! De amúgy már mondtam, munka.
- Nem tudsz átverni elég jól ismerlek. Pasi ügy?
Nem szóltam semmit csak bámultam kifelé az ablakon.
- Krisztián. – mondtam alig hallhatóan
- Valahogy sejtettem. Nem tudtam elképzelni, miért véded és fényezed ennyire.
- Én nem.. Vagyis nem tudom. – dőltem el az ágyon. - Holnap együtt forgatunk. Benne leszek a klipjében.
- És!? Hisz egy lakásban éltek, barátok vagytok. És amúgy is ez szigorúan csak munka kapcsolat nem? Vagy te szeretnéd, ha ennél több lenne? – nézett rám Zsuzsa.
Megint nem szóltam egy szót sem.
- Nekem elmondhatod. – és rátette a kezét az enyémre.- Megpróbálom megérteni. Mondjuk csak azt nem bírom felfogni, hogy mi ez a nagy változás, pár napja még ki nem állhattad.
- Nem tudom. Egyszerűen nem tudom eldönteni, hogy mit érzek. Pontosabban azt nem tudom, hogy mit tegyek. A szívem azt súgja, hogy próbáljam meg, hisz szeretem. De az eszem óva int! Mi van, ha én is csak egy éjszaka leszek a számára?! Azt nem bírnám ki. – próbáltam szavakba önteni a kételyeimet.
- És ez biztos?! – nézett rám kérdően.
- Igen. Ha rá gondolok, ha csak közelembe jön, felgyorsul a szívverésem. Olyankor nem vágyok másra, csak az ölelésére.
Legalább 2 órán át beszélgettünk. Majd elaludtunk.
Reggel korán keltem. Vissza kellett mennem Pestre. Bepakoltuk Szandra bőröndjét a kocsiba és elköszöntünk.
- Szia Zsuzsi! – öleltem meg.
- Mond el neki. Nem ismerem, de ahogy a szavaidból kivettem Ő is hasonlóan érezhet irántad. – súgta nagyon halkan a fülembe.
- Köszönök mindent. – nyomtam egy puszit az arcára és beültem a kocsiba.
Ez mi?! – kérdezte Szandra.
- Ja, majdnem elfelejtettem. Ezt Krisztián küldi az első számú rajongójának. – mosolyogtam.
Nagyon örült a cuccoknak. Mindent megnézett. A pólót, a könyvet, a cd-t… Egyből berakta a lemezjátszóba. Egész úton ezt hallgattuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése