A reggel ugyanúgy indult, mint minden másik, vagyis csak én hittem azt. Álmosan dörzsölgettem szemeimet, amikor derültégből villámcsapás, eszem jutott a tegnap este. Ijedtem ültem fel az ágyon. Nagy kő esett le a szívemről, amikor felismertem az ismerős barna falakat. Megnyugodtam, hogy nem Szakosnál töltöttem az éjszakát, habár fogalmam sem volt róla, hogy kerültem haza. A szobába körülnézve Krisztiánnak még csak nyomát sem láttam. Nagyon hiányzott, hogy nincs mellettem, de tudtam, hogy itthon van, és pillanatok kérdése, hogy visszajöjjön hozzám, így visszafeküdtem az ágyba, és csak vártam, hogy nyíljon az ajtó, de semmi. Végül nem bírtam tovább, és kikecmeregtem az meleg ágyból.
A nappaliba érve arcomra széles mosoly húzódott. Az én kis szerelmem összekuporodva aludt a kanapén, akár csak egy kisgyerek. Egy ideig, csak mosolyogva figyeltem, ahogy nagyokat szuszog, majd úgy döntöttem, mégis csak felébresztem. A kanapé nem túl kényelmes, és ha nem piheni ki magát a kellő képen…inkább bele se gondolok, hogy milyen lesz. Így is elég rossz természete van…
- Édesem. – suttogtam, miközben arcát simogattam. – Gyere be a szobába, az ágyad mennyivel kényelmesebb már. – mosolyogtam, de nem jött válasz, így újra próbálkoztam. – Krisztián. – mondtam kicsit hangosabban, de megint csak semmi. Kurdarcomba beletörődve, inkább magára hagytam, és bementem a konyhába egy bögre káváért. Kitöltöttem magamnak, egy szép nagy bögrényit, majd leültem az asztalhoz. Azon törtem a fejem, hogy mit kéne reggelizni, amikor Tamás botorkált befelé kómásan a konyhába. Annyira álmos volt, hogy még észre sem vett. Szemeit dörzsölgetve sétált el egyenesen mellettem.
- Tamás. – köszöntem. Annyira megijedt, hogy kis híján, a kávét is kiköpte.
- Viki! Hogy az a… többet ne csinálj ilyet. Mögém osonsz, és még meg is ijesztesz. – hüledezett.
- Nem osontam én! Itt ültem, csak egyesek éjszaka nem alvással foglalkozta, így most fáradtak. – mosolyogtam rá.
- Bocsi, de tényleg nem aludtam túl sokat. – ásított. – Tudod..
- Inkább nem akarom tudni, hogy min dolgoztál. – nevettem.
- Pedig tudom, hogy fúrja az oldaladat a kíváncsiság, de arról nem beszélek. – nevetett.
- Még szerencse.
- Amúgy Szandra szülinapján gondolkoztam. Kéne szervezni valami bulit nem? – nézett rám kérdően.
- Igazából, már vannak tervei, csak még titeket nem kérdezett meg róla.
- Tényleg, mi?
- Azt majd ő elmondja, majd ha mindenki felébredt. – mosolyogtam. Majd felálltam, hogy elmossam a bögréinket, és hogy nekiálljak a reggelinek. Úgy gondoltam, pár szendvics tökéletes lesz.
- Megint összevesztetek a Kölyökkel? – kérdezte kétségbeesetten.
- Ne nézz így, nem történt semmi. – mosolyogtam rá. – Miből gondolod ezt?
- Akkor miért alszik a kanapén?
- Fogalmam sincs. – vontam meg a vállam.
- Akkor nem te dobtad ki?
- Mert csakis Tomika. – nevettem.
- Jó reggelt. – nyújtózkodott Szandra. – Kávét!
- Talán kérek szépen?!
- Én is kapok? Meg egy szendvicset is kérnék szépen. – kérdezte mosolyogva Bence.
- Mi vagyok én pincérnő?
- Most hogy mondod, szívesen megnéznélek egy rövid pincérnőszerkóban. – nevetett Tamás, mire Szandra gyengéden fejbe vágta.
- Ne légy féltékeny! – dörzsölgette fejét Tamás.
- Nem vagyok az, de akkor se mondj ilyet a Vikinek, illetlenség. – okította Szandra.
- Ugyan Szandra, már megszoktam. – mosolyogtam, miközben egy nagy tányért tettem le az asztalra, mely tele volt szendvicsekkel. – Jó étvágyat.
- Istennő vagy. – húzott magához Bence.
- Ugyan, semmiség. Megyek, felébresztem Kölyköt, mert Szandra szeretne valamit kérni tőletek. – mosolyogtam, majd egy bögre kávéval a kezembe kimentem a nappaliba. Krisztián még mindig mélyen aludt, feje a párnába volt temetve. Letettem a bögrét az asztalra, és megpróbáltam felébreszteni. Halkan szólítgattam, miközben az arcát és a hátát felváltva simogattam.
- Krisztián, hasadra süt a nap. – adtam apró puszit arcára.
- Neked is szép jó reggelt. – dörzsölte meg álmos szemeit mosolyogva. Majd felölt, és az ölébe húzott.
- Krisztián, ha megint rám borítod a kávét. – fenyegette, ugyan is időközben felvettem a bögrét, hogy odaadjam neki.
- Akkor mi lesz, meg büntetsz?
- Akár. – mosolyogtam rá.
- Hm…és mi lesz a büntetés? – kérdezte kacéran, miközben egyre közelebb hajolt.
- Pont nem az, amire te gondolsz. – toltam el magamtól.
- Miért? Mire gondolok? – mosolygott tovább és újra elkezdett közelíteni. Ahogy a szemibe néztem, már nem tudtam ellenkezni, habár, az őszintét megvallva nem is akartam.
- Gyere reggelizni. Szandra is szeretne veled beszélni. – suttogtam a csók végén.
- Menjünk. – adott egy utolsó puszit, és bementünk a konyhába.
- Mi van Kölyök, kidobtak az ágyadból? Vége van a jó világnak. – poénkodott Tomika.
- De vicces kedvében van valaki. – dünnyögte Krisztián miközben leült egy székre.
- Tényleg, miért aludtál a kanapén? – érdeklődtem. Helyet akartam foglalni Krisztián mellett az üres széken, de ő újból az ölébe húzott, és belecsókolt a nyakamba.
- Nem akartalak felkelteni. Hazahoztalak, aztán hazafuvaroztam Szakost is, és mire visszaértem, kiment az álom a szememből. – harapott bele egy szendvicsbe Krisztián, és ügyesen megint sikerült leennie. Kedvem sem volt vele megint veszekedni érte, és inkább szó nélkül kiszedtem az ölemből a paradicsom, uborka darabokat.
- Krisztián miért volt itt? – értetlenkedtem.
- Haza hozta a kocsim. Én a tieddel hoztalak haza. – puszilta meg az arcom, ezzel összevajazva azt.
- Krisztián, nem zavar, hogy szegény Vikit már össze-visszakented? – nevetett Bence.
- Már hozzá szokott. – csámcsogott mosolyogva Krisztián akár csak egy gyerek. Én csak megcsóváltam a fejem, ezzel is jelezve, hogy tiszta bolond. – De te így szeretsz igaz? – nézett fel rám csillogó szemekkel. Bólintottam, és puszit nyomta a feje búbjára.
- Légy szíves ne előttünk. – nyafogott Tamás. – Egyébként mit is akartál mondani? – fordult Szandra felé.
- Tudjátok, hogy nemsokára lesz a szülinapom? – lelkesedett Szandra.
- Ühüm. – mondtuk szinte egyszerre.
- Na szóval, arra gondoltam, hogy előtte való este, tartanék egy pizsamaparyt, de csak pár lány jönne, nem lennénk, csak vagy öten. – magyarázta bizonytalanul Szandra.
- Felőlem nyugodtan tarthatod. – bólogatott Bence, majd Tamás is beleegyezett.
- Krisztián? – vágott kétségbeesett fejet Szandra.
- Nem is tudom. – húzta el a száját. – Így is nehéz volt eddig eltitkolni, hogy hol lakunk, hát még ha egy csapat lány megtudná.
- De ők nem olyanok, tuti nem mondják el senkinek.
- Minden rajongó ezt mondja. – sóhajtott Krisztián.
- Értem. – hajtotta le a fejét Szandra.
- Most mi a baj? Egy szóval nem mondtam, hogy nem tarthatod meg. – nevetett.
- De, én azt hittem….
- Rosszul hitted. Tényleg nem örülök neki, hogy itt lesznek, de ha azt mondod, hogy megbízhatóak, én hiszek neked.
- Köszönöm!
- Egy feltétellel, az én szobámba nem mehetnek be! – mondta határozottan Krisztián, majd minden fiú megtiltotta, hogy bárki is bemenjen majd a szobájukba.
- Srácok! Csajok ellesznek majd nálam, én úgy is a Krisztiánnál alszom. – mosolyogtam Kriszre.
- Ki mondta, hogy aludni fogunk? – suttogta a fülembe, úgy, hogy senki ne hallja.
- Ilyen hamar lebuktatnátok magatokat? – csodálkozott Bence.
- Igazából mi nem titkoljuk, hogy együtt vagyunk. – nettem. Krisztián pedig bólogatva helyeselt mellettem.
- De Szandra, meg sem akarod normálisan ünnepelni a szülinapod? Úgy értem csak egyszer lesz 18 éves valaki, ilyenkor nagy bulit szokás tartani. – mosolygott Bence.
- Tudom. Ez lenne a másik kérésem. – mosolygott Szandra. – Szeretnék egy jót bulizni a Pinkben.
- Végre egy jó party. – lelkesedett Tomika is.
- Akkor lehet?
- Persze, hogy lehet. – nevettem.
- Most, hogy ezt megbeszéltük, nekem mennem kell. – törölte meg a száját Krisztián.
- Most, hogy mondod, nekünk is, igaz Bence?
- Viki, mi mit csinálunk ma? – mosolygott Szandra.
- Igazából, nekem is dolgom van, de velem jöhetsz. – nevettem.
- Mi dolgod? – nézett rám értetlenül Krisztián.
- De kíváncsi valaki. – nevettem. – Be kell mennem az irodába. A főnök azt mondta, hogy ma nézik meg, hogy ki lesz a fotós, és még az előző képeket is meg szeretném nézni. – simítottam végig az arcát.
A Fiuk elmentek, amint elkészültünk, mi is elindultunk. A fotóst kiléte még mindi rejtély volt, nem árulták el, csak annyira, hogy már döntöttek. A képeket is megnéztem, egész jók lettek. Mivel, hamar végeztünk, még elmentünk vásárolni is. Feltöltöttük a hűtőt, és pár új ruhadarabbal is kibővítettük, már így is nagy ruhatárunkat. Mire hazaértünk elég késő volt, már a fiuk is otthon voltak. Nagy meglepetésünkre rendeltek vacsorát is. Annyira aranyos volt tőlük. Négyesben fogyasztottuk el azt, mert Bence a barátnőjénél töltötte az éjszakát. Furcsa volt, így, mivel már Bence teljesen olyan volt, mint egy báty, már hiányzott, ha nem volt ott, és nem szekált. Vacsora után, Tomikáék bevállalták a mosogatást, én meg elmentem fürdeni. Megengedtem a kádat vízzel, öntöttem bele egy kevés kellemes illatú habfürdőt, majd beleültem a forró vízbe.
- Bejöhetek? – hallottam Krisztián hangját.
- Ha muszáj. – válaszoltam, de már nyílt is az ajtó. Lassan lépett be a fürdőbe, és úgy mosolygott, mint a kisgyerek, aki valami rosszban sántikál. – Na mit csináltál már?
- Semmit. – mosolygott huncutul.
- Akkor miben sántikálsz? – de erre már nem szólt semmit. Levette pólóját, majd a többi ruhadarabot, és beült mellém a kádba. Szorosan magához húzott, és átölelt. Egymáshoz simulva ültünk a meleg vízben. Nem szóltunk egymáshoz, csak élveztük egymás társaságát, mindaddig, míg ki nem hűlt a víz. Ekkor kiszálltunk a kádból. Én is fáradt voltam, Krisztián is majd elaludt. Az ágyban egymáshoz bújva aludtunk el.
