Másnap Krisztián ölelő karjaiban ébredtem. Teste az enyémhez simult. Gyengéden ölelt magához. Fejét a hajamba fúrta és mélyeket lélegzett. Teljesen libabőrös lettem, ahogy a tüdejéből kiáramló levegő a bőrömet érte. Óvatosan kihámoztam magam karjaiból, és kimentem a konyhába.
- Szia kicsilány. Hogy aludtál? – kérdezte, miközben egy bögre kávét nyújtott felém.
- Köszönöm, jól. Igen jól. – és beleszürcsöltem a kávémba.
- Azt meghiszem. – kuncogott – És milyen volt?
- Tomika, miről beszélsz? – dörzsöltem meg álmosan a szemeimet.
- Most magyarázzam? Tudod! Milyen volt, amikor a Kölyök…. – kezdte magyarázni.
- Te nem vagy normális! – nevettem jóval hangosabban a kelleténél, de aztán észbe kaptam…. Mégsem szeretném felébreszteni a többieket.
- Most miért?
- Mert az vagy! – mondtam unottan, majd felálltam, hogy elmossam a poharat. Miután végeztem, töltöttem egy bögrével Krisztiánnak is.
- Most haragszol? – ölelt meg hátulról és fejét a vállamra tette.
- Nem, csak semmi kedvem sincs hallgatni a hülyeséged. – sóhajtottam.
- Akkor csak annyit mondj, hogy jobb volt, mint velem? – suttogta a fülembe.
- Ezt most fejezd be! – toltam el magamtól – Nem történt semmi, nem kell egyből a rosszra gondolni, és amúgy is, ha történt volna, sem lenne hozzá semmi közöd! – megfordultam, és kijöttem a konyából. Bementem Krisztián szobájába, igyekeztem óvatos lenni, és nem felkelteni Őt. Nem rajta akartam levezetni a feszültséget, Ő nem hibás semmiben, nem akartam, hogy rajta csattanjon a dolog… Amint benyitottam a szobába, elég érdekes látvány fogadott. Krisztián az egész ágyat kisajátította, fejét a párnába temette, haja kócos volt, és össze-vissza állt. A párnát, amin aludtam, erősen szorította magához. Olyan aranyos volt. A bögrét az éjjeliszekrényre tettem, majd leültem az ágy szélére. Óvatosan közel hajoltam hozzá.
- Életem, ébresztő. – suttogtam az ajkaiba, miközben haját kisimítottam a szeméből.
- Majd. – mondta álmos hangon. Még a szemét sem nyitotta ki.
- Te tudod, de többet már nem ébresztelek így, és kávét sem hozok!
- Kelek már! – dünnyögte a párnába.
- Ügyes vagy. –és nevetve apró csókot nyomtam szájára – Itt a kávéd. – nyújtottam felé. Felült az ágyon, és elvette a bögrét, majd engem is az ölébe húzott.
- Héééj!
- Ez még a reggeli ébresztéshez jár. – szorított magához kicsit erősebben, majd belekortyolt a kávéjába, és felnyisszentett.
- Akartam mondani, hogy forró. – mosolyogtam rá. Még beszélgettünk egy kicsit, majd Krisztián felöltözött, mert jöttek Orsiék, hogy elvigyék Bencét, meg Őt koncertre.
- Szia. – suttogtam ajkaiba- Légy jó! És akkor este jövök, és megyünk bulizni! – puszilt a hajamba.
- Gyere már Kölyök!! – noszogatta Bence.
- Megyek már!
Miután elmentek, én egyedül maradtam Tomikával. Szandra még aludt, nekem meg nem volt kedvem beszélni a Tamással, így igyekeztem kerülni a társaságát. A konyhában ültem, és a laptopomat bújtam, amikor belépett az ajtón. Felpillantottam a monitorról, de nem szóltam semmit. Csendben felálltam, megfogtam a gépet, és elindultam kifelé.
- Viki, sajnálom! Kérlek, inkább ordítsd le a fejem, mond el, hogy milyen érzéketlen vagyok, csak szólj hozzám! Ennél minden jobb!
- Most mit mondjak? Régen volt, megbeszéltük. Nem volt ellenedre az ötlet, hogy elfelejtsük a dolgot, és hogy „csak” barátok legyünk. Akkor most miért kellett felhozni? És egyáltalán miért így?
- Sajnálom. Tudom, hogy érzéketlen voltam, csak irigykedem a Kölyökre. Ne értsd félre. Mióta megismerted, csak körülötte forog a világod. Nem is tudom, mikor beszélgettünk utoljára, mentünk el bulizni. Olyan sokat jelentett nekem egy-egy baráti ölelés, átbeszélt éjszaka. Annyira hiányzik a régi éned.
- Gyere ide. – öleltem magamhoz – Tomika, sajnálom, hogy úgy neked estem. De miért nem mondtad, hogy így érzel? Ugye tudod, hogyha elmondtad volna, változtattam volna rajta, de nem vagyok gondolatolvasó, hogy a fejedbe lássak.
- Csak féltem. azt hittem, félreérted. A Krisztián nem tudja igaz? Ezért is akadtál ki ennyire.
- Igen. Nem mondtam neki. Mégis hogy mondjam el!!
- Tudom, hogy nehéz, de jobb lenne minél hamarabb túl lenni rajta.
- Tudom. – sóhajtottam.
- Héé! Ne szomorkodj! Krisztián szeret téged, és meg fogja érteni… de beszéljünk valami vidámabb témáról! Tudod, hogy nem bírom a depit. Szóval, akkor este buli?
- Igen. – erőltettem álmosolyt az arcomra. – A Szandra is jön, és ajánlom, hogy vigyázz rá!!!
- Mi van velem? – lépett be a konyhába.
Elmagyaráztuk neki az esti programot, majd megreggeliztünk, ami igazából már ebédnek számított… Délután még volt egy fotózásom. Szandra elkísért, így nem unatkoztam. Szerencsére hamar vége lett, a képek is igen jól sikerültek. Hazaérve lezuhanyoztam és elkezdtem készülődni az esti bulira. Egy pánt nélküli fekete miniruhát vettem fel.
Nem sokára Krisztián is beesett az ajtón, Bence is megérkezett. Megvártuk, míg elkészülnek és már indultunk is.
- De szépek a hölgyek. – csókolt meg Krisztián.
- Köszönjük. – bújtam hozzá közelebb.
- Induljunk már!! – nyafogott Szandra.
A szórakozóhelyre érve, egyből megrohamoztuk a bárpultot. Rendeltünk valamit inni, és leültünk egy asztalhoz. Hangos beszélgetésbe kezdtünk.
- Jössz táncolni? – hajolt közelebb Bence.
- Persze, csak szólok a Krisztiánnak. – mosolyogtam – Krisz! Elmegyek táncolni a Bencével.
- Oké. – nyomott egy csókot a számra.
Pár számot végigtáncoltam vele. Vagyis táncnak nem nevezném azt, amit mi műveltünk…az egész dolog nevetésbe tört ki. Krisztián jött oda, és hátulról magához húzott.
- Velem is táncolsz?
- Ez nem kérdés! – nevettem.
Elkezdünk táncolni. Testünk olyannyira egymásnak simult, hogy önálló mozdulatra nem voltam képes. Tánc közben keze igen csak elkalandozott. Hol a hátamat, hol pedig a combomat simogatta, majd végül a fenekemen állapodott meg, amin én csak elmosolyodtam. Kezemmel a tarkóját cirógattam, miközben apró csókokat leheltem nyakára.
- Akarlak! – súgta remegő hangon a fülembe, amin én szintén elmosolyodtam.
- Gyere. – fogtam meg a kezét, és elindultam a kijárat felé. Küldtem egy SMS-t Szandrának, hogy mi elmentünk. A kocsihoz érve, Krisztián kinyitotta az ajtót, én pedig hátulról a dereka köré fontam a kezem, és elkezdtem kigombolni az ingét.
- Ezt ne itt! – tolta el a kezem – 10 perc és otthon vagyunk.
- Az hosszú idő! Mi lenne ha… - és újra az inge alá csúsztattam kezem.
- Kibírod! – nevetett – Muszáj lesz! Csak 10 perc!
Beültünk az autóba. Krisztián próbált a vezetésre koncentrálni, de én nem igazán könnyítettem meg a dolgát. Folyamatosan csak azt hajtogatta, hogy „Pár perc! Még pár perc! Már csak pár perc!” Majd az autó leparkolt a hát előtt.
Gyorsan kipattantunk a járműből, és elindultunk fel a lakásba. épp, hogy becsuktam magam után az ajtót, Krisztán azonnal a falnak tolt, és hevesen csókolt. Felkapott az ölébe, én a lábamat csípője köré fontam. Így haladtunk a szobája felé. becsukva a szobaajtót, kigomboltam ingét, és lecsúsztattam izmos felsőtestéről. Alig kaptam levegőt, úgy csókolt. Kezét lassan végighúzta hátamon, és lehúzta a ruhám cipzárját. Hagyta, hogy magától csússzon le a földre. Hozzásimultam, és erősen szorítottam magamhoz. Lassan az ágyra döntött, és rám mászott. Minden ruha lekerült rólunk, és megtörtént az, amire annyira vágytunk. Minden csókjába, érintésébe beleborzongtam. Hátába kapaszkodva szorítottam még közelebb magamhoz. A szoba halk, majd egyre hangosabb nyögésekkel volt tele. Csókoltam, simítottam, ahol értem. Nem tudtam betelni az érzéssel, egyre többet, és többet akartam belőle. Testemen remegés futott végig. Körmeitek belemélyesztettem a hátába. Majd óvatosan legördült rólam, és erőtlenül feküdt el mellettem. Közelebb bújtam hozzá, ő pedig gyengéden ölelt át.- Szeretlek! – suttogta fülembe.
- Én is! Nagyon, nagyon! Nem hittem volna, hogy egyszer pont neked mondom ezt, pont veled élek át ilyen kellemes élményt. – erre Ő csak elmosolyodott. Szépen lassan álomba szenderültünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése