Hátrébb léptem, és ahogy megfordultam fellöktem egy srácot, aki legalább 2 liter sört borított a nyakamba.
- Elnézést. Nagyon sajnálom. – mentegetődött, miközben felsegített a földről.
- Haver. Kicsit jobban is figyelhetnél…..- mondta szemrehányóan Krisztián.
- Semmi baj. Amúgy is az én hibám volt.
- Tényleg nagyon sajnálom. Minden rendben? – kérdezte kedvesen, de amint felismert minket, arcára döbbenet ült.
- Persze semmi gond. – mosolyogtam rá.
- Elnézést, nagyon sajnálom – mondta nagyra nyílt szemekkel. – Ti nem…
- Felejtsük ezt el oké? Nem történt semmi. – vágtam a szavába kedvesen. – De sajnos sietünk.
Miután a srác elengedett minket, elindultunk visszafelé az autóhoz.
- Merrefelé parkolsz?- Az igazság az, hogy Orsiék elvitték a kocsit, de te ugye hazaviszel?
- Hát nem is tudom. Miből gondolod ezt? – kezdtem vele játszani.
- Hát, ahogy azzal a sráccal bántál… Kedves voltál, és elbűvölő. – maga felé fordított és ellenállhatatlanul nézett rám.
- Ne csináld! Ezzel nem hatsz meg. – mosolyogtam rá
- Most tényleg itt hagynál?
- Igen! – nyújtottam rá nyelvet.
- Na jó! Akkor, szia. Én meg visszamegyek, és becsajozok.. – duzzogott.
- Azt próbáld meg! – nevettem rá – Na jó. Gyere, ülj be, úgy is arra megyek.
Erre már mindketten nevetni kezdünk. Beszálltunk az autóba, de az nem indult.
- A fenébe! Miért nem indul? – nyafogtam – Álmos vagyok!!
- Szerintem lemerült az aksi.
- Klassz – húztam el a számat. – Most mi lesz?
- Nem messze van a régi lakásunk, most az egyik haverom lakik benne. Azt mondta, menjünk nyugodtan bármikor.
- És nem fogunk zavarni?
- Ugyan már! Gyere, menjünk! – nyitotta ki az ajtót.
- De fáradt vagyok!!
- Ha az autóban akarsz aludni…
- Rendben! Megyek már! – sóhajtottam.
Kiszálltam az autóból és elindultunk. Krisztián 5 percenként megállt valamiért. Vagy a rajongók miatt, vagy látott valami érdekeset, vagy pedig a cipőfűzője nyomta a lábát, esetleg a nadrágja csúszott folyton le…
- Várj egy kicsit!
- Krisz! – nyavalyogtam - Olyan vagy mint egy gyerek! Így soha nem érünk oda.
2 percet nem kibírsz? – dünnyögte.
- És most miért kellett megállunk? – kérdően néztem rá.
- Ezért. – és egy hírtelen mozdulattal magához húzott és megcsókolt. Viszonylag hamar kapcsoltam, és visszacsókoltam. Egy ideig csak így álltunk összebújva, majd kicsit elhúzódott és rám mosolygott.
- Mi olyan vicces? – kérdeztem.
- Tetszik az illatod. Elég érdekes. – nevette el magát.
- Na köszi. Rendes vagy! Te is tudod, hogy kell tönkretenni egy romantikus pillanatot. – duzzogtam rá, és hátat fordítottam.
- Ugye tudod, hogy szeretlek!? – ölelt meg hátulról és egy puszit nyomott az arcomra.
- Ez a nagy szerencséd. – simítottam végig az arcát. – Amúgy messze van még?
- Nem. Itt is vagyunk. – mutatott a mellettünk lévő emeletes panelházra. Felmentünk a 3.ra és Krisztián kinyitotta az ajtót a kulcsával.
- Szevasz Pixa! – kiabált.
- Csá haver! Hogy hogy erre? – jött ki az egyik szobából egy szál alsógatyában. – Bocs, nem tudtam, hogy társaságod van. – nézett rám fülig érő szájjal – De ezt már megbeszéltük, tudod, hogy nem örülök, ha az ilyen ügyeidet nálam intézed.
- Pixa, légy szíves kultúráld magad!
- Szia. Király Viktória. Krisztián…őő.. Szóval a Kölyök egy barátja. – Amint kimondtam ezeket a szavakat, Krisz kérdően rám nézett.
- Értem én, Szóval te vagy Viki, az elmúlt napokban Krisz senki másról nem tud beszélni.
- Ne is figyelj Pixa bácsira! Csak féltékeny, hogy egyeseknek ilyen szép barátnője van. – ölelt át.
Olyan szépen mondta, még akkor is, ha csak oltásnak szánta.
- A barátnőd vagyok? – pislogtam rá elbűvölően.
- Igen. – mosolygott – Gyere, menjünk be a régi szobámba.
Kézen fogott és húzott maga után. Egy gyors integetéssel elköszöntem Pixától, majd bementem Krisztián után egy szinte üres szobába, ahol csak egy ágy volt, és egy szekrény.
- Sajnálom. Tudom, nem a legotthonosabb. – húzta el a száját.
- Érthető, elvégre már elköltöztél. – közelebb léptem hozzá, és megcsókoltam. Erősen magához húzott, és kezével a hátam simogatta, én pedig beletúrtam a hajába. Éreztem, hogy szívverése újra felgyorsul.
- Ideje lenne… - és újra puszit nyomtam a szájára – aludni.
- Fáradt vagy, ugye? – súgta az ajkaimba. – Jó éjszakát. – Adott még egy utolsó puszit az arcomra, és nagy meglepetésemre elindult az ajtó felé.
- Most hová mész? – néztem rá kérdően.
- Aludni – mosolygott – Miért?
- Reméltem, hogy nem hagysz egyedül. Főleg így, hogy ott van Pixa is.. – közelebb léptem hozzá, és kezemet a nyaka köré fontam.
- Tényleg ezt szeretnéd? – kezét a derekamra téve kérdezte.
- Igen. – és újra megpusziltam.
Krisztián hozott a szekrényből valami régi pólót, és ideadta nekem. Miután átöltöztem, és Ő is levette a ruháit, lefeküdtünk aludni. Szorosan Krisztiánhoz bújtam, fejemet a mellkasára hajtottam. Ő átkarolta a derekamat, és egy utolsó puszit nyomott a hajamba. Mind a ketten igen fáradtak voltunk, így viszonylag hamar elaludtunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése