- Nem lehetne, hogy egész nap itthon maradj velem? – kérdeztem, amikor kiléptem a zuhany alól. Egy puha törölközővel körbetekertem magam.- Ha nagyon szeretnéd. – kiszállt ő is a fülkéből, és karjait a derekam köré fonta.
- Tényleg? – néztem rá ellenállhatatlanul.
- Igából, csak retusálnom kell ma.
- Én meg még azt hittem, hogy lemondasz valami fontos dolgot miattam. – nevettem.
- Kis telhetetlen, nem elég neked, hogy itthon maradok? – ducizott
- Kiengesztelésként, mit szólnál egy kis DVD-zéshez? – nyomtam apró puszit a szájáta.
- Én benne vagyok!
- Akkor válaszd ki, hogy mit nézzünk. Én addig csinálok popcornt.
- Még ma sikerül választani? – nevettem.
- Perc…. Mit szólnál a Rossz tanárhoz? – válaszolni sem tudtam, mert már be is rakta a lejátszóba, és leült mellém a fotelba. Derekamat átkarolva húzott az ölébe. Fejemen a mellkasába fúrva néztük a filmet. Pontosabban csak ő nézte. Fejemet fentebb emelve bámultam őt. Nem bírtam betelni a látvánnyal. A szemei….a szája…a mosolya tökéletes volt. Imádtam, ahogy egy-egy poénnál hangosan felnevetett. Olyan gyerekesen nevet, tisztára mint egy 5 éves. Ahogy karjaival magához ölelt és a karomat, oldalamat simogatta, átjárt valami kellemes bizsergés. Ahogy néztem, amint mosolyogva figyeli a filmet egyre csak az járt a fejemben, hogy Ő az igazi, a nagy Ő. Mondhat bárki bármit… én igen is szeretem. Nem érdekelt, hogy anyáék mit fognak hozzá szólni, nem az ő dolguk. Nehezen fogják elfogadni, de muszáj lesz nekik. Bármennyire is mondogatják majd, hogy nem hozzám való, meg hogy sosem változik meg, nem fog érdekelni. Majd eszembe jutott…még el sem mondtam nekik. Vagyis már tettem utalást, hogy van valakim, de sosem mondtam, hogy az az illető Krisztián lenne. Majd egyszer elmondom nekik, de nem most, várok még, hátha megenyhülnek.
- Viki? Nem zavar a film? – kérdezte mosolyogva.
- Miért is?
- Nem nagyon figyelsz. – adott puszit a homlokomra.
- Ha itt vagy mellettem, képtelen vagyok másra koncentrálni. – nevettem.
- Kicsilány, nem volt elég a fürdőben? – nevetett, mire én gyengéden fejbe vágtam.
- Na!! – nézett rám kérdően.
Éppen rákészültem, hogy elmagyarázom a dolgot, amikor nyílt Tamás ajtója. Sokkolt a látvány, ahogy megláttam a lányt. Szandra volt az, Tomika pólójában. Tágra nyílt szemekkel néztem, ahogy kilép az ajtón. Tamás követte. Leültek a nappaliban. Furcsa volt őket így látni. Persze megszoktam már, hogy ölelgetik egymást, de nem hittem volna, hogy…. Még mindig nem tértem magamhoz, úgy letaglózott a látvány.
- Megyek, lezuhanyzok. – csókolta meg Tamást. Ezen még jobban elcsodálkoztam. – viki, kérlek! Csukd be a szád. – nevetett Szandra.
- Kicsim, megyek. Van egy fontos telefonom. – súgta a fülembe Krisz. Érezte, hogy jobb, ha most kettesben hagy Tomikával.
Mindenki elhagyta a szobát, egyedül maradtam a Tamással. Nem tudtam, hogy hol kezdjem, végül ő szólalt meg.
- Mondj már valamit.
- Nem tudok. – néztem rá kétségbe esetten. – Tamás! Szandra 17 éves, érted?! 17!
- Jövőéten 18 lesz.
- Akkor is fiatal, még szinte kislány! Te 24 éves vagy. Tudom, hogy te már tapasztalt vagy sok téren, de ő még nem. Érted mit akarok mondani? – magyaráztam.
- Nem fogom azt mondani, hogy nem történt semmi, mert igen is történt. És nem bántam meg!
- Mond, hogy legalább védekeztetek.
- Ne nézz hülyének. Lehet, hogy néha játszom a hülyegyereket, de ott még nem tartok, hogy annyira felelőtlen legyek, hogy teherbe ejtem. – háborgott.
- Nyugi már, haver! – nyugtatta Krisztián, amikor visszajött.
- Tényleg szeretem őt, akárhány éves is. Köztünk is van pár év, és mégis belementél.
- Az egészen más volt. De mind egy, én nem állok közétek, de ha megbántod.
- Tudom, tudom. Elveszed Dörmeee urat. – nevetett.
- Ez nem vicc volt. Komolyan mondtam.
- Tudom, én is komolyan gondoltam, hogy szeretem.
- Elhiszem. – mosolyogtam, miközben újra Krisztián ölébe ültem.
- Kicsim, nekem mennem kéne retusálni. – simogatta a hátam.
- Mi tart vissza?
- Nem tudom, hogy itt hagyhatlak-e? Nem szeretném, ha a Tamásnak bármi baja lenne. – nevetett.
- A Tomikának jobb dolga is lesz, mint hogy velem beszélgessen. – utaltam Szandrára, aki épp most lépett ki a fürdőszoba ajtaján. Egyenesen odajött hozzánk, és Tamáshoz bújt. Nem igazán tudtam, még most sem hova tenni a dolgot, de meg kell hogy hagyjam, aranyosak voltak, így együtt.
- Akkor megyünk? – kérdezte Szandra.
- Persze. – mosolygott Tamás. - Viki, nem jössz velünk? Legalább a Kölyök is nyugodtan tud dolgozni.
- Nem zavarnék, de amúgy hová is mentek? Csak, hogy tudjam.
- Moziba.
- Viki, tudod, hogy nem zavarsz. – nevetett Szandra.
- Értem én, de akkor is. Inkább kihagynám most, ha nem baj.
- Te tudod. – vonta meg a vállát Tomika, és kiléptek a bejárati ajtón.
Krisztián elment dolgozni, én pedig elmosogattam a Tamás szobájából kihozott koszos tányérokat, bögréket. Nem volt sok, de eltartott egy darabog, mivel a maradék teljesen rászáradt az edényekre. Mikor végeztem bementem Krisztiánhoz. Tudtam, hogy még nem végzett, de valahol reméltem, hogy szán rám pár percet.
- Zavarok? – kérdeztem az ajtóból.
- Tudod, hogy te sosem. – fordult felém székével. Beléptem az ajtón, magam mögött bezárva azt. Oda mentem hozzá, és karom a nyaka köré fontam hátulról.
- Ez gyönyörű. – álmélkodtam az egyik képen.
- Nekem valamiért nem tetszik. – húzta el a száját.
- Mi lenne, ha, ezt a részt kicsit elhomályosítanád, ezt pedig kiemelnéd valahogy.
- Te mióta értesz ennyire a dolgokhoz? – nevetett.
- Csak egy ötlet volt! Miért kell kinevetni? – játszottam a sértődöttet.
- Ez dicséretnek szántam. Tényleg jó ötlet. – bíztatott, és belehúzott az ölébe. – Segítesz a többiben is?
- Igen! Annyira érdekelt, hogyan készülnek az ilyen fotók. – adtam apró csókot a szájára.
A retusálás érdekesen telt. Annyira jó ötletei voltak a Krisztiánnak, és csodás képeket készített. Mondjuk, mivel az alap fotó is remek volt, így nem volt nehéz dolga. Már elég későre járt, Szandráék is hazajöttek a moziból, de el is vonultak a Tamás szobájába. Én is elégé elfáradtam, így inkább úgy döntöttem, hogy az ágyból figyelem tovább Krisztián munkálkodását. Lehet, hogy nem volt jó ötlet, mert amint bebújtam a meleg takaró alá, és magamhoz öleltem Krisz párnáját, ami szinte teljesen átvette illatát, mély álomba zuhantam. A szemeim csak úgy ragadtak le, nagyokat szippantottam a párna illatából. Kicsit később hallottam, ahogy még Krisztián mond, illetve kérdez valami, de már nem értettem, hogy mit. Az agyam, már képtelen volt felfogni a dolgot.
Krisztián szemszöge:
- Ehhez így mit szólsz? – kérdeztem Vikit, aki mögöttem az ágyon feküdt, de válasz nem jött. Megfordultam, és csak mosolyogni tudtam azon, amit látok. Viki édesen szuszogott. Közelebb mentem, hozzá, és betakartam. Akkor tűnt fel, hogy az én párnámat szorongatja, annyira aranyos volt. Mélyen aludt már, és még ilyenkor is mosolygott. Nem tehettem márt, már nem volt erőm visszaülni, és dolgozni. Leöltöztem, és bebújtam mellé az ágyba. Még magamhoz sem öleltem, amikor megfordult. Ő bújt hozzám, mintha csak érezte, volna, hogy már ott vagyok mellette. Talán így is volt. Átkaroltam derekát, és így aludtam el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése