„ A színpad mellett várlak. Remélem, eljössz.” Olvastam Krisztián szavait. Csak sóhajtottam és visszadőltem az ágyra. Próbáltam pihenni, nem gondolni semmire és senkire, főleg nem rá, de nem ment. Minden gondolatom körülötte forgott.
- Ez így nem mehet tovább. – ültem fel az ágyon és magam elé vettem az új laptopom. Gondoltam szétnézek Facebookon meg Twitteren. Amint bejelentkeztem, egyből megláttam Krisz kiírását.
@ederkrisztian …semmi peremén miért mennénk szét?...még az elejené tartunk TE meg ÉN…
Én is megosztottam egy gondolatomat.
@kiralyviki Kérlek, ne játssz velem…
Alig, hogy kiírtam, jött is egy válasz Krisztiántól.
- Hogy ez mindenhol ott van…- Nem olvastam el, hogy mit ír, csak lecsuktam a gépet. Szemem megakadt az órámon, már elég késő volt. Ha el akarok menni, lassan el kéne kezdenem készülni. Úgy döntöttem lezuhanyozok, aztán meglátjuk…
Hamar végeztem a fürdőszobában. Gyorsan megszárítottam a hajam, és felvettem valami ruhát, a hajamat pedig csak lazán összefogtam.
- Szia. Bejöhetek? – kérdezte Bence
- Persze. – mosolyogtam rá.
- Szóval? Nem mész el a koncertre? – Én nem szóltam semmit, csak sóhajtottam. – Tudom, a - Kölyök hülye volt és látni sem akarod, de ha másért nem is, csak azért, hogy megtudd miért tette, ment el. Ennyivel tartozol magadnak.
Végül a Bence rávett, és elvmentem….
Mire a Margitszigetre értem, már majdnem vége volt a koncertnek. Krisztián szokás szerint, a színpadon produkálta magát. Nem mentem túl közel hozzá. Viszonylag messze egy fa mögött álltam meg.
- Zsííír a buli?! Nagy pacsit nektek! Hatalmasak voltatok megint!! És most jöjjön ez utolsó szám.
Ekkor felcsendült Usher OMG című száma. Egyszerűen imádtam, mint ahogy Usher összes dalát. Tudom, nem túl romantikus szám, nem az a nyálas szerelmes nóta. A szövege sem elsősorban szívhez szóló. Inkább egy jó bulizós szám, de ebben a helyzetben, ahogy Krisztián énekelte….teljesen elbűvölt. Valami volt ebben a dalban, amitől mindig kirázott a hideg, és most Ő énekli. Ő, akit annyira szeretek, és egyben utálok….
A koncert végén Krisztián a színpad mellé ment, oda, ahová a találkozót beszéltük meg. Egyszer csak rengeteg lány gyűlt köré, már nem is láttam, hogy hol van, mit csinál.
Már vagy egy fél órája álltam a fa mögött. Nem akartam megzavarni, nem tudtam, hogy odamenni hozzá. Még mindig a rajongók koszorújában állt. Összeszedtem minden bátorságom és elindultam a színpad felé. 2 lépésnyire lehettem a fától, amikor Krisztián hívott. Gyorsan visszabújtam a fa adta biztonságos búvóhelyemre.
- Szia. Legalább szólhattál volna, hogy nem jössz. – mondta idegesen. A telefonba hallatszott a sok rajongó kiabálása.
- Kivel beszélsz? A barátnődet hívod? – kiabálták.
- Találkozzunk a sziget másik végén. Ígérem, ott leszek! – Miközben kimondtam ezeket a szavakat, végig azon gondolkodtam, hogy mi a francot művelek én!!! Miért nem mondom le?!
- Rendben. – mondta közömbösen és letette a telefont.
Nem sokkal ezután sikítozást hallottam. – SP! Ne menj még! Szeretünk! – kiabálták a rajongók. Nem láttam túl sok mindent. Néhány perc múlva egy csapat lány ment el mellettem.
- Olyan aranyos volt. Vajon kivel beszélt?
Biztos valami lánnyal. Tudjátok, hogy mehet nála, csak egy telefonjába kerül, és máris van társasága.
- Olyan jó lenne, ha egyszer…. – de már nem hallottam mit beszélnek. Lassan én is elindultam. Mivel nem volt messze, a sétálást választottam. Mikor odaértem és megláttam Krisztiánt, megtorpantam. Már elég sötét volt, de még mindig napszemüveget viselt. Próbálta magát álcázni a kék sapkájával. Egy padon ült. Látszott rajta, hogy ideges. Nagy levegőt vettem, és elindultam felé. Mikor odaértem, leültem mellé.
- Azt hittem, hogy el sem jössz. – vágott kétségbeesett fejet. Szemeiből félelem tükröződött.
- Ööö…elhúzódott a fotózás.
- Elég nyúzott vagy! Ennyire fárasztó volt?
- Mondhatni..
- Akkor…nem is….gondolkoztál?- kérdezte félénken.
- Egész nap más sem jár a fejemben. Egyszerűen nem tudtam másra gondolni.
- És? Mire jutottál? – nem tudtam erre mit mondani, csak hangosan sóhajtottam. - Viki, én….
- Nem érdekelsz! Csak ezért jöttem, hogy megtudjam, miért. Miért játszottál velem?
- Fáj, hogy ennyire nyers vagy. – sóhajtott.
- Fáj? Nekem fájhatna, de…. - Nem tudtam befejezni a mondatot, a szemem könnybe lábadt, a gyomrom görcsbe rándult.
- Viki, kérlek! – nézett rám nagy kék szemeivel, és megfogta a kezem.
- Ezt ne! – és egy hírtelen mozdulattal kirántottam a sajátom. – Krisztián, én azt hittem, hogy elindult közöttünk valami, Úgy éreztem, hogy megkedveltél, és hogy fontos voltam a számodra, de nagyot tévedtem. – Miközben kimondtam ezeket, a szavakat, szememből ömleni kezdett a könny. Felálltam, elakartam menni, de Ő megragadta a kezem.
- Tényleg fontos voltál, és vagy is!!
- Persze. – mondtam cinikusan.
- Bocsáss meg, kérlek! Bolond voltam!
Nem válaszoltam, nem tudtam mit mondani, csak gúnyosan elmosolyodtam
- Azzal a lánnyal, nem volt semmi! Semmi, mióta megismertelek, és…. – felállt most már Ős is, és közelebb jött – és belédszerettem.
Nem tudtam megszólalni. Legszívesebben hátátfordítottam volna, és elrohantam volna, de a lábaim nem mozdultak. Átkarolta a derekam, és közelebb húzott magához. Felnéztem rá, kék szeme gyönyörűen ragyogott. Lehajolt, homlokunk összeért. Kezével megérintette az arcom és letörölt egy könnycseppet. Tudtam itt végem… Ajkaival közelített felém. Egy picit elhúzódtam, majd mégis közel engedtem magamhoz. Szája az enyémet súrolta. Lassan, gyengén csókolt meg. Szája puha volt. Ajkaim megnyíltak, így nyelvünk találkozott. Pár percig, csak álltunk és csókolóztunk. Majd eltoltam magamtól, mire ő csak felsóhajtott.
- Ezt nem kellett volna. – suttogtam.
- Szeretlek! Nagyon szeretlek! – súgta ő is. – Kérlek, ne mond, hogy te nem. – Megérintette az arcom. Keze puha volt. Lábam megremegett, szemeimet lehunytam. Elgyengültem… Már nem tudtam tovább tiltakozni ez ellen az édes érzés ellen.
- Miért nem tudtak utálni? – Torkom megint összeszorult, hangom megremegett. Kezével végigsimította a nyakam és beletúrt a hajamba. Szemem míg mindig csukva volt. Éreztem, hogy közelebb hajol hozzám. Szája alig pár centire volt az enyémtől és óvatosan megcsókolt. Újra. Kezével megfogta az enyémet, és lassan a mellkasára tette. Száját még mindig az enyémhez nyomta. Kezemet erősen szorította magához. Így éreztem, hogy kicsi szíve hevesen ver. Egy kicsit elhúzódtam, de kezemet nem vettem el. Mindketten levegő után kapkodtunk.
- Érzed ezt? Ezt te váltod ki belőlem.
- Én..én is…Én is nagyon szeretlek. – nyögtem ki végül. Ezen Ő csak elmosolyodott, és megölelt. Erősen szorított magához.
- Krisz. Szerintem mennünk kéne. – suttogtam a fülébe.
- Igazad van! De ígérd meg, hogy nem lesz ennek itt vége. Ígérd meg, hogy adsz egy esélyt.
- Megígérem. – és egy puszit nyomtam az arcára.
- Rendben – mosolyodott el.
Hátrébbléptem, és ahogy megfordultam……
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése