- Krisztián!! – szaladtam ki utána az ajtón. – Légy szíves, mond meg, hogy hova megyünk. Csak hogy tudjam, hogy készüljek.
- Mindegy lesz! Nekem mindenben tetszel. – mosolyodott el, és megölelt. – Arról nem is beszélve, ha nincs rajtad semmi. – suttogta a fülembe.
- Te tiszta hülye vagy! – löktem meg egy kicsit.
- De te így szeretsz! – nézett rám csábosan.
- Nem! – amint kimondtam ezeket, a szavakat, arca elsápadt. Szeme kétségbeesettséget tükrözött. – Én így Imádlak. – helyesbítettem. Látszott rajta, hogy megkönnyebbült.
- Már azt hittem…- de nem fejezhette be a mondatot. Ajkaimat az övére nyomtam, és hosszú csókolózásba kezdtünk.
- Gyere már Kölyök. – rángatta Tomika a karját. – Én sem érek rá egész nap.
- Menj. – suttogtam az ajkaiba.
- Szia. – rám kacsintott, és beültek az autóba. Én visszamentem a lakásba. Szandra épp ekkor ébredezett.
- Tomika? – ásítozott.
- Neked is jó reggelt. – öntöttem egy bögre kávét neki. – Mostanság igen jóban vagy a Tamással.
- Igen. – mondta unottan.
- Valami baj van?
- Viki. Szerinted… szóval….tudod! – hebegett-habogott.
- Nem Szandra. Nem tudom! Mond már el végre.
- Szóval…szerinted mit gondol rólam a Tamás? – nézett rám nagy szemekkel.
- Ezt nem tőlem kéne kérdezned. – nevettem.
- Tudom. – húzta el a száját. – Csak szerettem volna tudni a véleményed.
- Inkább nem mondok erre semmit.
- Értem. – és szemei könnybe lábadtak.
- Nehogy már sírni kezdj!! Gyere! – fogtam meg a kezét, és elkezdtem a kijárati ajtó felé húzni.
- Hová megyünk?
- Vásárolni. – nevettem. – Krisztiánnal randim lesz, és tudod, hogy hajlamos vagyok túlzásba vinni az kiegészítőket.
- Miért nem ezzel kezdted? – nevetett Ő is…….
- Szerinted ez jó lesz? – léptem ki a próbafülkéből.
- Tökéletes.
- Nem túlzás egy kicsit? – fordultam meg, hogy megnézhessem magam a tükörben.
- Dehogy! Krisztián tuti gerjedni fog rád. – nevetett. Inkább nem szóltam semmit. Szemöldökömet felhúzva néztem rá. – Ne nézz már így! Inkább igyekezz! El fogsz késni. –tolt vissza a fülkébe. Miután visszavettem a ruháimat, és kifizettem a most vásároltakat. Csodálkozva néztük, hogy mennyi mindent összevásároltunk. Legalább 10 szatyorral tértünk haza, ha nem többel. Otthon lepakoltunk a szobámban, majd én elmentem lezuhanyozni. Mikor végeztem felvettem az egyik most vásárolt új ruhát, és begöndörítettem a hajamat.
- Megjöttünk! – hallottam Tamás hangját.
- Kicsim! Indulhatunk? – kiáltotta Krisz.
- Megyek már! – válaszoltam, majd kinyitottam a szoba ajtaját. Ahogy meglátott, elállt a lélegzete. Csak nézett rám bambán.
- Nem tetszik? Tudtam, hogy nem ezt kéne felvennem. – kezdtem ideges lenni.
- Nem erről van szó. – fonta kezét a derekam köré.
- Akkor? Mit gondolsz?
- Fuu de jó vagy! – mosolygott.
- Hogy is szoktad mondani? Ez de romcsi volt? – nevettem. Majd elindultunk.
A kocsiban ülve Krisztián bekapcsolta a rádiót.
- Hová megyünk? Most már elárulod? – fogtam meg a sebváltón lévő kezét.
- Mondtam már meglepetés. – nézett rám egy pillanatra.
- Ugye tudod, hogy nem szeretem a meglepetéseket.
- Ez nem igaz! Nyugi, tetszeni fog.
- Remélem. – sóhajtottam. Az út további részét végigbeszélgettük. Majd egyszer Krisztián leparkolt. Ahogy szétnéztem, nem sok mindent láttam. Először csak a sötétet okoltam emiatt, de aztán rájöttem, hogy nincs is mit néznem. Szó szerint a semmi közepén voltunk. Egy apró faházikó volt csak a közelben. Sejtettem, hogy oda megyünk. Krisztián kinyitotta az ajtót. Ahogy beléptem a házba, átjárt a melegség. Kellemes illatok terjengtek. Teljesen olyan érzésem volt, mintha csak otthon lennék.
- Tetszik? – ölelt át hátulról Krisztián.
- Igen. – még mindig a látvány hatása alatt voltam.
- Akkor gyere. – fogtam meg a kezem, és egyenesen a teraszra húzott. A kilátás elképesztő volt. Látszottak a közeli város fényei, a csillagok az égen.
- Ez…ez.. gyönyörű. – bújtam oda hozzá.
- Ennek örülök. – mosolygott és apró csókot nyomott a számra. – És még nem is láttad a legjobbat. – majd egy határozott mozdulattal megfordított. Egy megterített asztallal találtam szembe magam. Gyertya, bor, fonom ételek, minden volt.
- Ezt mikor? És hogyan? – dadogtam.
- Nem volt könnyű, de összehoztam. – mosolygott. – Megengedi hölgyem? – húzta ki a széket nekem.
- Köszönöm. Micsoda úriember
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése