Reggel, mikor felébredtem, szomorúan vettem tudomásul, hogy Krisztián nincs mellettem. Álmosan slattyogtam ki a szobából egyenesen a konyha felé, ahonnan hangos nevetés hallatszott.
- Jó reggelt. – mondtam, de köszönésem ásításba torkollott.
- Szia szépségem. Felébresztettünk? – jött közelebb és erősen átölelt
- Nem, dehogy is. Hány óra van? – dörzsöltem meg álmosan a szemeimet.
- Már fél kettő. – nevetett Krisztián.
- Olyan korán? – nyomtam csókot a szájára, mire Ő csak elmosolyodott.
Megfordultam, hogy leüljek, ekkor Pixa mosolygó fejével találtam szembe magam. Elég jól felmért a szemeivel.
- Krisztián, szólj a lökött haverodnak, hogy ne stíröljön ennyire.
- Hééé! Ez a lökött haver kelt hajnalban, hogy megjavítsa egyesek autóját!
- Júj! Pixa, köszönöm! Isten vagy! – ugrottam a nyakába, és nyomtam puszit az arcára.
- Ez mér mindjárt más, de ne a Kölyök előtt! Még a végén félre érti!
- Miért? Van mit félreérteni? De mindegy is, inkább pakoljunk, lassan indulni kéne.
- Rendben édesem, de ha lehet, én még lezuhanyoznék. Olyan az illatom, mint egy alkoholistának. Rámrohadt a pia. – nevettem.
- Akartam is mondani, hogy néha mosdani is szokás. – kötekedett Pixa.
- Képzeld, tudok róla. – nyújtottam nyelvet.
- Még sokáig folytatjátok? Így soha nem érünk haza, nekem meg nemsokára koncertem lesz.
- Krisz, légy szíves ne dünnyögj. – bújtam oda hozzá.
- De csak mert ilyen szépen kéred. De gyere, megmutatom, merre van a fürdő, meg hogy mit, hol találsz. – adott egy puszit.
Viszonylag hamar lezuhanyoztam. Kivettem egy törülközőt a szekrényből, magamra csavartam. Rágondoltam a tegnap levetett ruháimra. Semmi kedvem nem volt azokat felvenni, és újra koszosnak érezni magam. Mellesleg a sörtől, ami ráborult iszonyatos illata volt. Megigazítottam a törölközőt magamon, és kiballagtam a fürdőből egyenesen Krisztián régi szobájába.
- Krisztián. Figyelj!
- Mondjad életem. – fordult felém, de szeme megakadt hiányos öltözékemen. Végignézett rajtam, és nagyot nyelt. Megszólalni sem tudott. Éreztem, hogy gondolatban máshol jár.
- Krisz! Hahó, minden rendben? Figyelsz te rám? – integettem a szeme előtt.
- Őőő…. Persze! Mit is mondtál?
- Tudsz valami ruhát adni? Az enyémet nem akarom már felvenni, mert akkor hiába zuhanyoztam. – magyaráztam újra, de gondolatai megint elkalandoztak. – Na jó! Krisz! Látom, neked hiába beszél az ember. - Mond, mi olyan érdekes? Min gondolkozol?
- Bocsánat, elkalandoztam. Nem szoktam hozzá, hogy ilyen kevés ruhában látlak. Meg kell hagyni, kimondottan tetszik a látvány, sőt!! – mosolygott kacéran.
- Hahó! Elfelejtetted a forgatást? És ha jól emlékszem azt is mondtad, hogy már láttad a fürdőruhás képeimet, meg amúgy is, néha előfordul, hogy otthon is így surranok át a szobámba. A múltkor is ott menetem el melletted. Tehát nem értelek, de köszönöm a bókot.
- De az egészen más volt!!
- Miért is?
Akkor nem tehettem meg ezt! – lépett közelebb, és megcsókolt. Egyik kezével a hajamba túrt, a másikkal pedig a derekamnál fogva húzott magához közelebb. Először gyengéden csókolt, majd egyre szenvedélyesebb lett. Keze a combomon kalandozott. Amikor megindult felfelé, és elért a törölközőhöz, eltoltam magamtól.- Az előbb még siettél. – mosolyodtam el.
- Az az előbb volt. – majd újra a nyakamnak esett, és csókolgatni kezdte.
- Krisztián, ne! Ez kicsit gyors még nekem.
- Értem én… - sóhajtott, és hátat fordított nekem.
- Kérlek, ne haragudj! – öleltem ár hátulról – Mér volt, hogy elsiettem valamit, és nem lett jó vége a dolognak. Ezt most nem akarom.
- Nem haragszom. Én sem akarok semmit elsietni, de legközelebb akkor ne mászkálj előttem így – mutatott végig rajtam – nem igazán tudom magam kordában tartani. – nevetett.
- Ezen könnyen segíthetünk. Felöltözöm, amint adsz valami ruhát. Emlékszel? Ezért is jöttem be. – nevettem én is.
- Óó…..igen, dereng valami. Várj csak! Mindjárt nézek valamit. – adott egy utolsó puszit, és elindult a szekrény felé. Még szerencse, hogy maradt benne pár ruhadarab. Krisztián szinte belebújt a szekrénybe, annyira keresgélt. Végül, csak talált valami nadrágot, meg egy fekete atlétát.
- Köszönöm. – nyomtam apró csókot a szájára.
- Remélem jó lesz rád. Lehet, hogy nagy lesz, nem vagy olyan izmos, mint én.
- Te? Izmos? Ne nevettess.
- Most miért? – durcáskodott.
- Na jó, az vagy, de most már irány kifelé a szobából, fel szeretnék öltözni.
- Egy feltétellel!
- Neked bármit szerelmem! – pislogtam rá nagy szemekkel.
- Ha kapok egy csókot! – kacérkodott.
- Egy puszitól lehet szó.
- Az is megteszi. – mosolygott. Közelebb léptem hozzá, és puszit nyomtam a szájára. De ő nem érte be ennyivel….
- Most már kifelé! – nevettem bele a csókba.
Nagy nehezen kiment, én pedig felöltöztem. Elég vicces látványt nyújtottam, a szekrényről levettem még a kék sapkáját, és feltettem a fejemre. Büszke fejjel lépkedtem ki a nappaliba.
- Ez most csak vicc, ugye? – nézett rám kérdően Pixa.
- Hmm….de sexy valaki. – húzott magához Krisztián.
- Jah! Az, sexy! Mármint, ha gerjedsz magadra! – poénkodtam.1
- Héé!
- Jól van na! Csak vicceltem, de induljunk oké? Neked koncerted lesz, én meg fáradt vagyok.
Elköszöntünk Pixától, és lementünk a kocsihoz, amit ő már hazahozott.
- Viki? Szóval…vezethetek? – kérdezte félénken Krisztián.
- Persze! – dobtam oda neki a kulcsot.
Beszálltunk az autóba, Krisztián beindította a motort, és bekapcsolta a rádiót. Rámnézett, és elmosolyodott. Megfogta a kezem, és a sebváltóra tette, így kulcsoltuk össze….
Hazaérve, elköszöntem Krisztiántól, mivel Őt márt várták Orsiék, mert indulnak a fellépésre. Én felmentem a lakásba, de senki sem volt otthon. Találtam egy cetlit, hogy elmentek moziba, ne várjam őket. Elég fáradt voltam, így leültem Tv-zni, majd elálmosodtam. Igaz, hogy elég korán volt, de lefeküdtem aludni, és viszonylag hamar álomba is szenderültem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése