Reggel mikor kinyitottam a szemem, két gyönyörű szempárral találtam szembe magam. Krisztián volt az, édesen mosolygott, miközben az arcomat simogatta.
- Hogy aludtál?
- Istenien. – csókoltam meg. Közelebb bújtam hozzá, és mellkasára hajtottam fejem.
- Mosolyogva nézett le rám.
- Valami baj van? – kérdeztem félve.
- Gyönyörű vagy. – nyomott csókot a számra.
- Ne hozz zavarba! – takartam el az arcom.
- Bocsánat, hogy ezt mertem mondani. – nevette el magát. – De azért reggelit kapok?
- Mit szeretnél enni?
- Nem is tudom, mondjuk pirítóst, tojással.- Értettem uram. Óhajt még valamit? – kérdeztem kislányos hangon.
- Igen…. – és száját az enyémre tapasztotta. Gyengéden csókolt meg. Elmémet lassan borította el az a bizonyos mámoros köd, de nem hagytam….
Így sosem lesz reggeli. – suttogtam ajkaiba. – Na, megyek. Még a végén, nem tudok ellenállni.
- Nem baj, ha nem segítek? Elmennék fürdeni.
- Legalább gyorsabban kész leszek – nevettem.
Magam köré csavartam a takarót, így ültem fel az ágyon. Szemem a szobát vizsgálta, a ruháimat fürkészve.
- Keresel valamit? – ölelt át Krisztián.
- Véletlenül nem emlékszel, hogy hová lökted a ruháimat?
- Ha azt mondom nem, itt maradsz velem? – kezdte csókolgatnia nyakam.
- Tudod mit? Ez is megteszi. – emeltem fel egy inget a földről. Kipattantam az ágyból, és gyorsam magamra kaptam. Krisztián szomorúan nézett rám.
- Egyszer még megköszönöd. – csókoltam meg. Majd kimentem a konyhába és nekiálltam a reggelihez. Mire Krisztán kijött utánam, már kész is volt az étel. Leült az asztal, és ahogy eléraktam egy nagy tányér tojást, az ölébe húzott. Egymást etetve reggelizünk meg. Miközben ettünk hangosan, nevetve beszélgettünk. Ezt egy-egy hosszabb csókolózás szakította meg.
- Most döntsétek el, hogy esztek, vagy inkább valami mást csináltok. – ásítozott Tomika, majd leült velünk szembe az asztalhoz.
- Mi van haver? Csak nem megártott a málnaszörp? – homurizált Krisztián.
- Én is kapok reggelit? – nézett rám kérdően.
- Tomika, ez csak természetes! – nevettem. Felálltam Krisz öléből, és szedtem Tamásnak is egy nagy adag tojást. Mosolyogva tettem elé, és visszaültem Krisztián ölébe.
- Köszönöm. – mosolygott vissza. – Egyébként hogy telt az éjszaka?
- Jól. – mosolyogva csókolt meg Krisz.
- Azt meghiszem! A tegnap hallottakból ítélve, élveztétek a dolgot. – kuncogott Tamás – Nem olyan vastagok a falak.
- Tamás! Egyél inkább. – majd Krisztián felé fordultam. – És? Mit csinálunk ma?
- Sajnálom, de nekem lassan mennem kell. Fotózásom is lesz, meg még 3 koncertem. Tehát elég későn jövök, nyugodtan feküdj le.
- Tudod, hogy nem tudok, úgy aludni, ha te nem vagy itthon. De legalább reggel a karjaidban ébredhetek. – bújtam oda hozzá, mint egy kiscica.
- Úgy sajnálom Viki, de reggel pedig korán indulok.
- Az estét már meg sem merem kérdezni. – húztam el a számat.
- Picim. Ne haragudj légy szíves. Kigondolom, hogyan tudnálak kárpótolni, oké? – simította végig kezével az arcom.
- Rendben. – sóhajtottam.
- De most mennem kell. Akkor majd találkozunk…valamikor. – sóhajtott – De majd hívlak. - És te is hívj, ha bármi baj van!
- Nyugi Kölyök vigyázunk rá. – kacsintott Tomika.
Majd Krisztián elment, Szandra és Bence is felébredt. Miután megreggeliztek, amihez tegyük hozzá, hogy az már inkább mondható volt ebédnek, felöltöztünk, és elkísértük Bencét egy fellépésére. Régen voltam már Brasch Bence koncerten. Imádom a hangját, a sítulsát, magát ez egész előadót. A koncert nagyon jól sikerült, mire hazaértünk már vagy 8 óra volt. Krisztián még sehol sem volt…
- Hívd fel! Ha beszélsz vele, megnyugszol, és jobban leszel. Lazítasz egy kicsit, és akkor végre pihenhetsz. – javasolta Bence. Majd tárcsáztam a számot…
- Szia szépségem. – hallottam Krisztián hangját. – Minden rendben? Történt valami?
- Nem dehogy is! Csak hallani akartam a hangod. – válaszoltam kislányos hangon.
- De aranyos vagy. Úgy sajnálom, hogy dolgoznom kell.
- Semmi baj. Megértem, hogy ez a munkád, és hogy fontos neked. Sosem kértem, hogy válassz.
- Köszönöm. De most lekell tennem, én következek. Sietek haza.
- Várlak! – suttogtam a telefonba. – Krisztián!
- Igen?
- Szeretlek.
- Én is téged, mindennél jobban. - majd lettük a telefont.
Engedtem egy kád vizet, és legalább egy órán át áztattam benne magam. Jól esett a semmit tevés, a pihenés. Fáradtam szálltam ki a vízből, és szinte egyből aludtam, amint a párnák közé zuhantam. Egyszer ébredtem fel, amikor Krisztián megérkezett.
- Bocsánat, hogy felébresztettelek.
- Semmiség. – bújtam hozzá, és apró csókot nyomtam a nyakára. – Milyen volt a koncert?
- Nagyon jó, de majd elmesélem. Látom, hogy fáradt vagy. Jó éjszakát. – puszilt a hajamba.
Szinte pát perc múlva újra elnyomott az álom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése