44. rész

Reggel mikor fölébredtem Krisztián már felöltözve állt az ágy mellett.
- Máris mész? – nyöszörögtem álmosan.
- Sajnálom, de így is késésben vagyok. – húzta el a száját, majd felkapta a telefonját és az óráját a szekrényről.
- Csak egy kicsit maradj még!
- Tudod, hogy nem vágyom semmi másra, de tényleg rohannom kell. – mondta. Adott egy gyors puszit a hajamba, és már rohant is el. Az ajtóból még visszakiabált, hogy majd szól Orsinak, hogy intézze el a riportot. Korán reggel volt, és fel sem fogtam, hogy mit mond. Csak értetlenül bambultam utána.
Ez a nap nagyon lassan telt. Tomikáék elmentek koncertre, Bence pedig színházi próbán volt, így egyedül unatkoztam végig a napot. Gondoltam, ha már így ráérek, kicsit kitakarítom Krisz szobáját. Mikor végeztem, már késő délután volt, de még mindig nem volt itthon senki. Eldőltem a tv elé nézni valami filmet. Bármenyire is próbáltam figyelni, nem kötötte le a figyelmemet. Egész nap csak szenvedtem az unalomtól, de aztán jött a felmentés. Krisztián küldött SMS-t, hogy ha hazaér, nem e megyünk el valamerre sétálni. Kaptam a lehetőségen, és elmentem készülődni. Mire elkészültem Krisztián is megjött.

- Beszéltél Orsiva? – kérdeztem. Már a Duna parton sétálgattunk kéz a kézben.
- Igen. Hiába kérdeztem tőle, hogy mit gondol a helyzetről. Azt mondta, hogy nekünk kell eldönteni, ő most ebbe nem szólhat bele. – húzta el a száját.
- Értem. És intézett már valamit?
- Állítólag holnap lesz a felvétel, és ha jól tudom 4 óra körül jönnek ki az Aktív kamerái.
- Még mindig jó ötletnek tartod? – néztem ár kétségbeesetten.
- A lehető legjobbnak. Hidd el, nem lesz semmi baj. – mosolygott rám.
Ahogy sétáltunk a homokos parton, megláttunk egy vattacukorárust. Mint egy kislány, úgy rohantam oda hozzá.
- Vegyünk egyet! – néztem Krisztiánra kislányosan.
- Komolyan, néha olyan vagy, mint egy 10 éves. – nevetett, majd elővette a pénztárcáját. Vettünk egy nagyot, és közösen nekiálltunk enni. Krisztián természetesen elbolondozott vele. Bajuszt csinált magának belőle, aztán óriás golyóvá gyúrta, és megpróbálta beletömni a számba. Természetesen, én nem hagytam, így teljesen összemaszatolt.
- Hagyd már abba. – nevettem. – Rosszabb vagy, mint egy kis kamasz.
- Ó, igen?! Gyere csak. – nevetett ő is, majd felkapott az ölébe és elindult velem a víz felé.
- Tegyél le! – kapálóztam
- Rendben. – vonta meg a vállát, majd lassan beleeresztett a vízbe.
- De szemét vagy! – mondtam, és egy kicsit meglöktem. Ő ezt teljesen túlreagálta, és pár másodperc multával hátast dobott a vízbe.
- Most nézd meg, mit csináltál. – duzzogott.
- Még kend rám a dolgot. – nevettem.
- És még ki is nevetsz. Ezt még visszakapod! – fenyegetőzött, majd megragadta a lábamat, és kihúzta alólam, így már én is nyakig vizes lettem. Hatalmas pocsolásba kezdtünk. Mikor elfáradtunk, kiültünk a partra száradni. A nap már eltűnni látszott, de sugarai még mindig kellemes melegséget árasztottak. Mosollyal az arcomon dőltem el a homokba.
- Gyönyörű vagy. – hajolt felém Krisztián.
- Nagyon szeretlek. – hunyorogtam rá. – Ezért is félek, hogy mi lesz velünk. Nem akarlak elveszíteni. Már nem tudnék, és nem is akarok nélküled élni. Félek, hogy mi lesz velem nélküled.
- Én is nagyon szeretlek, és sosem hagylak el. – mondta, majd megcsókolt.

Egy darabig még feküdtünk egymás karjaiban, majd amikor már kezdett sötétedni, hazamentünk.

Másnap délelőtt megint csak nem láttam Krisztiánt. Reggel, amikor felkeltem, már nem feküdt mellettem. Bementem elintézni pár dolog a stúdióba és felpróbáltam a következő fotózáshoz varratott ruhákat. Éppen, hogy hazaértem megérkeztek a tv-sek is. Pár pillanat alatt átalakították az egész házat. Felállították a lámpákat, a kamerákat. Már minden készen állt a felvételre, csak Krisztián nem érkezett még mindig meg. Idegesen hívtam fel telefonon, de nem vette fel. Idegesen járkáltam fel s alá a házban. Nem tudtam elképzelni, hogy hol lehet. Már kezdtem azt hinni, hogy valami baja történt. Fél óra késéssel ugyan, de csak befutott.
- Bocsánat, de ilyenkor képtelenség autóval közlekedni. – magyarázta.
- Legalább a telefonodat felvehetted volna. Hívtalak, de nem reagáltál rá. Még vissza sem hívtál. Már kezdtem azt hinni, valami bajod esett. – öleltem át erősen.
- Aranyos vagy, hogy ennyire féltettél, de tudok magamra vigyázni. – mosolygott, majd kicsit eltolt magától, hogy megcsókolhasson.
Lassan lekezdtük a forgatást is. A riporter sorra tette fel a kérdéseit, amire főként Krisztián válaszolt.
- Szeretném leszögezni, hogy ez első és egyben utolsó riport, amikor ennyire közel engedem a médiát a magánéletemhez. Ilyen nem fog többet előfordulni. Nem szeretem, ha az életemen csámcsognak. Ehhez abszolút senkinek semmi köze. – kezdte Krisz.
- Megérjük, és nagy megtiszteltetésnek érezzük, hogy a mi csatornánkat választottátok. Viszont, ha nem akarsz ilyen témával az újságok címlapján szerepelni, miért vállaltátok fel egymást azon a bizonyos estén?
- Nincs miért szégyenkeznem. Egy gyönyörű, okos, és gyengéd nőt tudhatok magam mellett. Jó kérdés. Igazából én sem tudom mi ütött belém. Nem gondoltam, hogy ennyire felkapott hír lesz. – nevetett Krisztián.
Még rengeteg kérdést tettek fel, amikre általában Krisz válaszolt. Főleg csak csendben ültem mellette és figyeltem, mit válaszol.

A felvétel végén megkönnyebbülve csuktam be a stáb mögött az ajtót. Krisztián szorosan megölelt hátulról, és arcon puszilt.
- Végre. – suttogtam. – ezen is túl vagyunk. Szerinted, hogy fognak rá reagálni? – mondtam, majd megfordultam, hogy szembe legyek vele.
- Szerintem jól fogják fogadni. Nem lesz itt semmi baj, elhiheted. – mosolygott rám, majd megcsókolt. Nem telt bele pár perce, és mát ajkai a nyakamra tévedtek. Lehet, hogy gonoszság volt tőlem, de úgy gondoltam, játszadozok egy kicsit vele. Eltoltam magamtól, és háttat fordítottam neki. Se szó, se beszéd, bementem a szobába. Szorosan a hátam mögött követett. Bezártam kulcsra az ajtót, hogy most senki se tudjon minket megzavarni, majd elindultam felé. Egy gyengéd, de határozott mozdulattal löktem le az ágyra. Lassan odasétáltam a géphez, és kapcsoltam valami zenét. Megfordultam, és az ajkaimba harapva figyeltem felé. Ahogy ránéztem, egyből megértette, mit tervezem. A zene ritmusára kezdtem mozgatni a csípőmet. Láttam, rajta, hogy tetszik neki. Felállt az ágyról, és hátulról simult hozzám. Megfogtam kezeit, és a hasamra helyeztem. Lassan csúsztattam le rajta. A nadrágomat akarta kigombolni, de nem sejtette, hogy direkt hergelem. Eltoltam magamtól, és szembefordultam vele. Arcom közel toltam az övéhez. Kezét az állam alá helyezte, és meg akart csókolni, de nem hagytam. Tovább táncoltunk egymásnak simulva. Éreztem, hogy egyre követelőzőbb. Nem bírta tovább türtőztetni magát. A combomnál fogva az ölébe vett és a falnak tölt. Vadul csókolgatni kezdte a nyakamat. A pólómat egy határozott mozdulattal lehúzta rólam, de amikor a nadrágommal kezdett babrálni, figyelem elterelőként beletúrtam a hajába. Lassan tolni kezdtem az ágy felé. Minden egyes érintése örömet okozott. Teljes mértékben rábíztam magam. Hagytam, hogy azt csináljon velem, amit akar. A szoba a nyögéseinkkel volt tele. 

43. rész

Reggel Krisztián telefonjára ébredtünk. Álmosan nyúlt az Iphone –ja után.
- Mondjad. – szólt bele fáradtan a telefonba. – Igen, itthon… Most? Tudod te hány óra van? – nyafogott a telefonba. – Értem. Rendben, gyere. – mondta, majd letette a telefont, és visszadőlt mellém az ágyba. Szorosan átölelt, és fejét a nyakamba fúrta.
- Tudom, hülye kérdés lesz, de muszáj elmenned? – pusziltam bele a hajába.
- Nem kell mennem sehová egyelőre. Orsi jön ide. Valamiért nagyon ideges volt. Biztos a Tomika csinált már megint valamit. – ásított édesen.
- Akkor viszont ideje lenne felkelni.
- Ne menj el, légy szíves. – nézett rám kék szemeivel. Nem bírtam ki nevetés nélkül. Ahogy megpillantottam, érdekes látvány fogadott. A haja össze-visszaállt, arca nyúzott volt, szemei aprók. Közelebb bújtam hozzá, és megcsókoltam.
Ez a reggel kimondottan nehezebben indult, mint a többi. Valami más volt. Éreztem, fog történni valami. Nagy nehezen erőt vettem magamon, és kimásztam az ágyból. Egy atlétában, és egy franciabugyiban mentem ki a konyhába kávéért. Töltöttem egy bögrével magamnak, és felültem a konyhapultra. Fáradtan pislogtam az ajtó felé. Vártam, hogy mikor lép be Krisztián. Nemsokára meg is érkezett.
- Viki, nekem is öntesz……egy….kávét. – mondta elhúzva a szavakat. Közelebb jött, és elismerően nézett végig rajtam. Előrébb csúsztam a pulton, és lábaimat dereka köré fonva húztam magamhoz még közelebb. Nyelt egy nagyot, és közelebb hajolt hozzám. Ajkai pár centire voltak, amikor Bence jött be a konyhába. Amilyen nagy lendülettel nyitotta ki az ajtót, olyan naggyal zárta be maga után. Szinte ahogy meglátott minket, visszafordult.
Krisztián az ölébe vett, és megindult velem a szobája felé. Amint bezárta az ajtót Tomika rontott be.
- Kölyök, mivel sikerült így……ohhh…bocsánat. – mondta elhúzva a szavakat, majd kiment a szobából. Ezt már nem bírtuk nevetés nélkül.
- Hogy minket mindig megzavarnak. – nevetett.
- Ha tudnál magadon uralkodni, nem kerülnénk ilyen helyzetekbe. – kuncogtam, miközben a szekrény elé álltam, hogy keressek valami ruhát magamnak.
- Mondja ezt az, aki miatt éjjel meg kell állni az autópálya kellős közepén. – kezdett el kötekedni.
- Az egyszer volt, és akkor sem látott meg minket senki. Miattad pedig hányszor buktunk már le? – szóltam vissza.
-És akkor ez most az én hibám? – vágta be az áldurcát.
- Nem is az enyém.
- Igen?! Ezt még visszakapod! – mondta, majd az ölébe kapott, és rádobott az ágyra. Ráült a csípőmre, és vadul csikizni kezdett. Sikítoztam, rúgkapáltam össze-vissza, míg nem egy szép mozdulattal bevágtam a fájó bokámat az ágy szélébe.
- Minden rendben? – nézett rám aggódva.
- Persze, csak egy kicsit fáj. – fogtam meg a bokámat, miután Krisztián leszállt rólam.
- Hozzak rá valamit? Jeget? Krémet?
- Nem kell, köszönöm. – mosolyogtam rá. – Inkább egy gyógypuszit kérek.
Krisztián lehajolt a lábamhoz, és apró puszit adott a bokámra.
- Hm.. nem rossz, de én nem így gondoltam. – mosolyogtam rá. – Idekérném azt a puszit. – kezemet a számra téve jeleztem a helyet. Nevetve közelített az arcom felé…

Nagy nehezen sikerült elkészülnünk. Nemsokára Orsi is befutott. Nagyon ideges volt. Látszott rajta, hogy valami nagyon zavarja. A nappaliban ültünk, és hallgattuk, ahogy idegesen magyarázza a helyzetet.
- Ezt mégis hogy képzeltétek? - nézett ránk szúrós szemmel. – Azt hittem, ennél több eszetek van. Elmondani mindenkinek, hogy együtt vagytok?! Ráadásul így? Ugye ti sem gondoltátok komolyan? – őrjöngött.
- Orsi, neked ehhez semmi közöd szerintem. – emelte fel a hangját Krisztián is.
- Még hogy nincs közöm?! Ha rosszul sült volna el a dolog, kinek szóltatok volna, hogy simítja el? Persze, hogy nekem. Egyébként meg nem azzal van a bajom, hogy elmondtátok, hanem, hogy nekem nem szóltatok róla, hogy mire készültök. Arról nem is beszélve, hogy ezt nem így kellett volna.
- Jó, elismerem, hogy ezt most nagyon elrontottam. – sóhajtott Krisztián. – És, most mi lesz?
- Vártam már a kérdést. Választhattok, vagy azt mondjátok, hogy csak vicc volt, és nem is jártok együtt. Vagy pedig mindent elmondotok a médiának.
- Erre még ráér válaszolni, ugye? – kérdezte Krisztián.
- Persze, de ne sokig agyalj rajta. – intett neki fenyegetően Orsi. – Most pedig szólj a Tomikának, meg Bencének. Még meg akarok veletek beszélni valamit.
Krisztián felállt, és elment megkeresni a srácokat.
- Viki, kérlek, ne játssz a Kölyökkel. Ne élj vissza a helyzettel, amit a karrierje ad.
- Tudtommal sosem éltem vissza, és nincs is szándékomban megtenni. – biztosítottam Orsit.
- Jó ezt hallani. – mosolygott rám.
Miután a fiúk visszajöttek, én magukra hagytam őket, hagy beszéljék meg azt, amit karnak.

Mikor végeztek, Krisztián rohant be egy percre a szobába.
- Bocsi, de el kell mennem. Teljesen kiment a fejemből, hogy ma az Interaktív vendége vagyok. – hadarta el, miközben összeszedte telefonját, óráját, meg a kocsikulcsot. – Majd sietek haza! – adott egy gyors puszit a számra, és már ki is viharzott az ajtón. Értetlenül pislogtam utána. Majd kicsit megráztam a fejemet, és mosolyogva mentem ki a nappaliba. Mivel a fiúk elmentek, gondoltam Barbival és Szandrával tartunk egy csajos délutánt. Hoztunk jégkrémet, és leültünk a nappaliba beszélgetni. Minden szóba került. Lelkiztünk egy kicsit, majd viccelődtünk, és persze a pletykák sem maradhattak ki a sorból. Majd megnéztük az Interakzívot. Külön-külön is fárasztóak tudnak lenni, de így együtt. Már kezdtük sajnálni az Esztit, hogy milyen rossz neki. A fiúk egyfolytában piszkálták, és kötekedtek vele. Sorra telefonáltak be a nézők, hogy kérdést tehessenek fel a fiúktól. Általában mindegyik ugyanaz a megszokott kérdés volt, hogy mi a kedvenc színe, kedvenc állata. Jelenleg mi a csengőhangja. Már kezdtük unni a dolgot, míg valaki fel nem tett egy érdekes kérdést.
- Szia, Krisztián. Azt szeretném kérdezni, hogy nem gondolod, hogy ideje lenne már találni egy lányt magad mellé, és családot alapítani? – kérdezte az egyik betelefonáló.
- Hát ez egy nagyon jó kérdés, köszönöm. Hívj minket máskor is. – poénkodott Krisztián.
- Ne búj ki a válasz alól. – nevetett Eszti. – Tehát? Van már valaki az életedben? Mikor mutatod meg nekünk, hogy ki is ő? Egyáltalán elmondod majd nekünk, ha összejössz valakivel,
- Ez már nem rajtam múlik. – tért ki a válasz elől frappánsan. – De nem szeretnék erről beszélni, egyelőre. – nevetett.

Mikor vége lett, Szandráék elmentek a WestEndbe, mert megbeszélték a fiúkkal, hogy ott találkoznak. Nekem valahogy semmi kedvem nem volt menni, így megbeszéltem Krisszel, hogy amint tud, jön haza. Míg vártam, összedobtam valami vacsora félét. Nem volt nagydolog, csak egy kis bundáskenyeret csináltam. Mikor Krisztián megjött, letelepedtünk a tv elé, és egymást etetve megvacsoráztunk. Beszélgettünk, nevettünk, csókolóztunk. Mikor végeztem, visszavittem a tányérokat, és beraktam a mosogatóba, majd visszaültem Krisztián ölébe. Nem szóltunk semmit, csak öltünk, és élveztük egymás társaságát. Bújtam hozzá, mélyen belélegeztem illatát, és apró puszikat adtam neki, miközben ő engem simogatott.
Végül ő törte meg a csendet.
- Kicsim, beszélnünk kéne valamiről. – sóhajtott.
- Kitalálom, ugye mi lennénk a téma? – mondtam, és elkezdtem fészkelődni az ölében, hogy úgy tudjak ülni, hogy pont a szemébe nézzek.
- Nem tudom, hogy te hogy gondolod, de szerintem a legjobb lenne, ha elmondanánk mindent, ha már így alakult a dolog. – kezdte félénken. – A rajongóktól már nem kell félni, mivel ők már tudják. A média meg csak nem szakít el minket egymástól.
- Nem is tudom. – húztam el a számat.
- Csak egy riportra gondoltam. Ott elmondunk mindent, és utána éljük tovább az életünket úgy, mint eddig. – mondta. Válaszolni akartam rá, de nem engedte. – Még ne mondj semmit. Gondold át a dolgot, kérlek. – suttogta, mire én csak bólintottam.
Már későre járt, így elmentem fürdeni. Krisztián nem bírta ki, hogy be ne másszon mellém a kádba. Nem bírtam ki, hogy ne hozzam fel a dolgot.
- Krisztián, szerintem eleget gondolkoztam rajta. – mondtam, és úgy helyezkedtem, hogy lássam az arcát. – Teljes mértékben megbízok benned. Ha úgy gondolod, hogy ez így helyes, és megfelelő, akkor legyen így. Te végül is benne vagy a szakmában, és tudod, hogy mit hogyan kell csinálni. – mosolyogtam rá, és adtam egy puszit a nyakára.
- Most nem is tudod, hogy milyen boldoggá tettél ezzel. Ígérem, nem lesz semmi baj. – mondta, majd egy puszit adott a hajamba.
Még egy kicsit áztattuk magunkat, majd amikor kezdett kihűlni a víz, kiszálltunk, és megtörölköztünk. Gyorsan bebújtunk az ágyba, és viszonylag hamar el is aludtunk.