51. rész

- Délután nem megyünk el sétálni? – néztem rá nagy szemekkel. Még mindig az ágyban feküdtünk. Én a könyökömön támaszkodtam, miközben ő apró köröket rajzolt a hátamra.

- Ez jó ötlet? Mármint, koncertre nem mehetek, bezzeg veled sétálni igen? – nevetett.

- Tényleg. – húztam el a számat. – Igazad van. Akkor maradjunk itthon, rendeljünk pizzát, és nézzünk valami filmet. – lelkesedtem újra.

- Rendben. – mondta, és apró puszit adott. 

Elvettem a telefont az éjjeli szekrényről, és felé nyújtottam. Míg ő leadta a rendelést, kimásztam az ágyból. Meztelenül sétálgattam a szobába, a ruháim után kutatva. Végül feladtam, és az egyik pólóját kaptam magamra. Miután belebújtam, mosolyogva fordultam felé. Perverz mosollyal az arcán nézett végig rajtam, és nagyot nyelt. A látvány megnevetetett. Ahogy feküdt az ágyban, és ábrándozva nézett….. Nyújtózkodva léptem az ágy mellé. Feltérdeltem és közel másztam hozzá. Ajkaimmal az övé felé közeledtem, de nem csókoltam meg.

- Lezuhanyozom. – suttogtam aljaiba, majd elhúzódtam. Látszott rajta, hogy csalódott. Nem erre számított. Azt várta, hogy megcsókoljam, de nem kaphatja meg mindig, amit akar. Felálltam az ágyról, és az ajtó felé indultam. Lenyomtam a kilincset, és ahogy kiléptem a szobából, még visszafordultam. Még mindig ugyan azzal a bamba arckifejezéssel meredt maga elé. A telefon még most is szorosan a füléhez volt szorítva. Elmosolyodtam, majd bezártam magam után az ajtót. Gondoltam, inkább hagyom, hogy nyugodtan elintézze a rendelést.

A fürdőszobában megnyitottam a csapot. Kellemes langyos víz zúdult a karomra. Vártam egy kicsit, hogy a víz elérje a megfelelő hőfokot. A tükör felé fordultam. A látvány borzasztó volt, de csak mosolyogni tudtam rajta. Elvettem a polcról egy hajgumit, és kezemmel beletúrtam hajamba. Lassan fésültem össze a gubancos tincseket. Ahogy a jobb oldalon felfogtam a hajamat, szemem megakadt egy apró lilás folton, ami pár centire a fülem alatt helyezkedett el. Akaratlanul is eszembe jutottak a néhány órával ezelőtt történtek. Mosolyogva figyeltem a tükörben magam.

Szerencsés vagyok, hogy egy ilyen remek srácot tudhatok magam mellett. – fogalmazódott meg bennem. Sosem értettem, mit lát rajtam. Számtalan rossz tulajdonságom van, mint ahogy neki is. De eljutottam arra a szintre, hogy már nem keresek okokat, csak kiélvezem a helyzetet amíg lehet.

Miközben ezen gondolkodtam, hátulról egy kar fonódott a derekam köré. Szorosan magához húzott, és a nyakamat kezdte csókolgatni. Éreztem, hogy akar valamit. Nem is próbáltam ellenkezni, hiszen úgy is mindig eléri, amit akar. Addig nem adja fel, míg meg nem kapja, amit akar. Felé fordultam. Ajkai egyből az enyémre tapadtak. A combomba markolt, és felkapott az ölébe, és feltett a mosógépre. Lábaimat dereka köré fontam, így vontam magamhoz közelebb.

- Ez mi? – tolt el magától. – Ez én voltam?

- Ühüm. – suttogtam, és nyakát kezdtem el csókolgatni.

- Nagyon sajnálom. Nem akartam. – mondta, miután megint arrébb húzódott.

- Krisz. Pofa be, és csináld. – suttogtam, majd pólójánál fogva közelebb húztam. Mosolyogva csókolt meg. Keze besiklott a pólóm alá, és egy hírtelen mozdulattal lerántotta rólam. Róla is hamar lekerült a boxerje. Beálltunk a zuhany alá, és ott folytattuk. A forró víz égette a testünket. A felszálló pára, melyet részben a forró víz, részben pedig sóhajaink eredményezte, beborította a fülkét.

A csengő hangos csörgése zavart meg bennünket.

- Ki lehet az? – nyöszörögtem karjaiban.

- Szerintem meg jött a futár. – dünnyögte, majd újra rátámadt a számra.

- Szerintem. – toltam el mosolyogva. – Be kéne engedni.

- Megyek már. – sóhajtott.

Kiszállt a zuhanyzóból és dereka köré csavart egy törölközőt. Az ajtóból még visszafordult.

- Megvársz, ugye? – nézett rám kaján vigyorral.

- Menj már. – nevettem.

Pár perc múlva egy nagydoboz pizzával állt meg a szobája ajtajában. Már egy franciabuggyiban és egy rövidebb pólóban mosolyogtam rá az ágyról.

- Azt mondtad, meg vársz. – nevetett, én csak megvontam a vállamat, és a DVD-k között kezdtem el kutakodni. Leült mellém az ágyra, és az ölébe húzott. Mint a gyerekek, úgy kapkodtuk ki egymás kezéből a filmeket. Végül csak sikerült kiválasztani egyet.

Teljesen belemélyedve néztük a filmet. Krisztián szorosan ölelt át, és aranyosan simogatott. Kivételesen sikerült olyan filmet választani, ami mindkettőnket lefoglalt. Tomika ajtócsapkodása, és őrjöngése zavart meg minket.

- Szerinted mi baja lehet? – néztem Kriszre értetlenül.

- Nem tudom. Gyere, derítsük ki. – mondta, és felállt az ágyból. Kezét felém nyújtotta, és felsegített.

- Hogy az a …..- idegeskedett Tomika a nappaliban. A telefonját nyomkodta, de valami nem úgy működött, ahogy Ő akarta.

- Minden rendben haver? – huppant mellé Krisztián, engem pedig az ölébe húzott.

- Most hagyjatok békén, jó? – nézett ránk nyomatékosan.

- Tomika. Nem tudom, hogy mi történt, de úgy gondolom, nem ezt érdemeljük. Segíteni akarunk. – mondtam kedvesen.

- Tudom, bocsánat. – húzta el a száját, és összetörve dőlt hátra a kanapén.

- Tehát, mi a baj? – kérdezte Krisz, de nem válaszolt. Könnyes szemmel bólogatott, hogy „semmi”.

- Akkor majd Szandra elmondja. Tényleg, ő hol van? – ráncoltam össze a szemöldökömet.

- Elment. Hazament vonattal. – mondta Tomika csalódottan.

- Mi történt? – értetlenkedtünk.

- Vége, mindennek vége….  – válaszolta, majd felállt, és bezárkózott a szobájába. Értetlenül néztünk egymásra Krisztiánnal.

- Felhívom Szandrát. Te menj utána. – mondtam, majd felálltam az öléből. Megkerestem a telefonomat, és tárcsáztam a számot. Meg sem lepődtem, hogy nem vette fel. Ismertem már annyira, hogy tudjam, ilyen helyzetben magányra van szüksége. Nem is zargattam tovább. Kinyomtam a telefont, és idegesen dobta le a fotelbe. Félve mentem be Tomikához. Összetörve öltek Krisztiánnal a földön és beszélgettek.

- Zavarok? – kérdeztem félve.

- Gyere csak. – mondta Tomika.  Leültem közéjük. Krisztiánnal csak hallgattuk Tomikát. Hagytuk, hogy kiadjon magából mindent.

- Úgy volt, hogy elmegyünk vacsorázni, de közbe jött valami, és elkéstem. Hívtam, hogy késni fogok, akkor jól fogadta. Mikor odaértem, teljesen kikelt magából. Jelenetet rendezett az étterem közepén. Sok mindent egymás fejéhez vágtunk. Minden eddigi sérelem a felszínre tört.

- Milyen sérelem? Én úgy tudtam, jól meg vagytok, és jó a kapcsolatotok. – néztem rá félénken.

- Így is volt. Talán túl jó is volt. – sóhajtott. – Sosem veszekedtünk. Mondjuk, nem is beszéltünk meg semmit. Láttuk, hogy ti mindig civakodtok. Mi nem akartunk ilyenek lenni, így inkább lenyeltünk mindent. – mondta könnyes szemmel.

- Tomika. Attól, hogy nem foglalkoztok vele, a probléma nem oldódik meg. Azt meg kell beszélni, akár veszekedéssel. Bármennyit is veszekszünk, és bármit vágunk egymás fejéhez, szeretjük egymást Vikivel. De ezt te is tudhatnád már.

- Meg fog bocsátani? – nézett rám tanácstalanul.

- Nem tudom Tomika. – sóhajtottam. – Szandra makacs lány…

- Jó, de egy ilyen hülyeségért, nem hagyhat el. – szakított félbe. – Tudta nagyon jól, hogy ez velem ját. Nem lehetek annyit vele, mint amennyit akar. Ezzel tisztában volt. Te is tisztában vagy ezzel, és elfogadod.

- Figyelj, ez nem ugyan az. Szandrának ez volt az leső komolyabb kapcsolata. 18 éves, nem így képzelte el. Bármennyire is szeretet, nehéz ezt elfogadnia.

- Lehet. – sóhajtott. – Megköszönném, ha magamra hagynátok.

- Persze. – simogattam meg a hátát.

Krisztiánnal felálltunk, és kimentünk a szobából. Már késő estére járt. Szandra nem hívott, hogy hazaért. Viszont, úgy nem tudtam elaludni, hogy nem tudom, mi van vele. Felhívtam keresztanyut, azt mondta, hazaért. Ő is elégé maga alatt volt. Akár csak Tomika bezárkózott a szobájába.

Amint beszéltem vele, kicsit megnyugodtam. Szorosan Krisztián karjaiba bújva gondolkodtam.

- Szerinted kibékülnek? – ásítottam.

- Nem tudom. – vonta meg a vállát. – Ez már csak Szandrán múlik.

- Én szeretném, ha minden rendbe lenne köztük. Szörnyű így látni őket.

- Én is ennek örülnék a legjobban. – simogatta meg a hátam.