A felkelő nap sugarai beragyogták a szobát. A reggeli fény zavarta a szememet, ráadásul a szoba világos volt, és ez is rátett egy lapáttal. Nem voltam hozzászokva. Krisztián szobájának falai barnák. Az alapból sötétebb, mint ezek a hófehér falak. Ráadásul, nála a sötétítő is éjjel nappal le van húzva, nehogy egy kis fény érje a szobát. Hunyorogva fordultam Krisz felé. Fejét a párnába temetve próbálta védeni szemeit a fénytől. Közelebb bújtam hozzá, arcomat a nyakába temettem. Mélyet szippantottam illatából, és mosolyogva pusziltam meg.
- Csinálj valamit. Megvakulok. – nyafogta a párnába álmos hangon. Sóhajtottam egy nagyot, majd erőt vettem magamon, és máztam az ágyból. Amint lehúztam a redőnyt, kellem sötétség járta át a szobát. Visszamásztam Krisztián mellé, és újra befurakodtam karjai közé. Eszünk ágában sem volt még felkelni.
Már majdnem visszaaludtam, amikor nyílt az ajtó, és egy apró test vetődött közénk az ágyba.
- Gyertek társasozni! – ugrált Zsófi az ágyon.
- Alszunk. – dünnyögte Krisztián mogorván. – Nem fogok azért hajnalban kelni, hogy egy ostoba társasjátékkal játsszak.
- Már 9 óra is elmúlt. – húzta el a száját. – Egyébként, ha szépen mondod is megértem. Nem kell olyannak lenni, mint Gábor. – szomorkásan leugrott az ágyról, és elindult az ajtó felé.
- Zsófi, mindjárt megyünk. – mosolyogtam rá álmosan. – Csak adj fél órát, hogy magunkhoz térjünk.
- De jó! – ugrált örömében.
Miután kiment a szobából, visszafordultam Krisz felé, aki szúrós szemekkel nézett rám.
- Ezt most miért kellett? Álmos vagyok, és biztos, hogy nem megyek társasozni. – dünnyögött.
- Ne légy ilyen. – kezdtem el puszilgatni az arcát, majd a nyakát. – Ha most jó kisfiú leszel, később talán kaphatsz valami meglepit.. – majd kezemet lassan végig húztam a hasán.
- Hm….és mi lenne az? – kérdezte, miközben a nyakamat kezdte csókolgatni.
- Mit szeretnél? – simogattam meg a fejét.
- Mondjuk…..zuhanyozz velem. – válaszolta. Arcán sunyi mosoly jelent meg.
- Meglátjuk. – csókoltam meg. – Viszont, akkor most menjünk.
- Jól van. – sóhajtott.
Pizsamában sétáltunk át Zsófi szobájába. A srácok már ki is pakolták a játékot. Letelepedtünk a földre, és neki álltunk játszani. Nagy meglepetésemre Krisztián állt vesztésre, de mégsem nyafogott érte. Gondolom vagy fáradt volt, vagy pedig nagyon elvontam a figyelmét. Az ölében ültem, és ő folyamatosan simogatott, meg puszilgatott. Gondolom nem nagyon koncentrált arra, mi lenen a helyes lépés. Mire befejeztük, az ebéd is elkészült. Erika mosolyogva jött be a szobába, hogy menjünk enni. Mi még visszamentünk a miénkbe, hogy felöltözzünk. Kisebb-nagyobb sikerrel sikerült is.
Ebéd után, mi elmentünk sétálni a városba. Krisztián minden számára fontos helyet megmutatott. Láttam, hogy hol deszkázott a haverjaival, hol kosarazott, a fát, ahonnan leesve eltört a keze. Gyermekkora minden egyes apró részletének helyszínét megmutatta. Kézen fogva sétáltunk fel és alá, mígnem annyira elfáradtunk, hogy beültünk egy cukrászdába.
- Imádtam gyermekként ide járni. – fogta meg a kezemet.
- Krisztián, feltűnt neked, hogy minden helyre ezt mondtad? – nevettem.
- Tehetek én róla, hogy mindenhol szerettem lenni? – vonta meg a vállát. Közben megérkezett a rendelésünk is. Krisztián nem tudta megállni, hogy egy adag csoki krémmel össze ne kenje a nyakamat.
- Ezt még visszakapod. – nevettem, majd én is húztam végig egy apró csíkot a orrától kezdve egészen a szájáig.
- Ezt most miért? – kérdezte értetlenül.
- Te kezdted! Most nézd meg, hogy nézek ki?! – mutattam végig magamon mosolyogva.
- Nagyon is jól! – mosolygott, majd közelebb húzott magához. – De ha gondolod, segítek leszedni a csokit a nyakadról.
- Megköszönném. – megfogtam egy szalvétát, és a kezébe nyomtam. A fejemet kicsit eldöntöttem, ő pedig közelebb hajolt hozzá. Ajkait hozzáérintve kezdte el puszilgatni.
- Ne! Én ezt nem így gondoltam. – toltam el nevetve.
- Bocsi, de ilyet még nem csináltam. – nevetett.
- Persze, és ugye most, muszáj volt kipróbálnod?! – mosolyogtam rá, majd megcsókoltam. – De szerintem ideje lenne indulni. A srácok már biztos várnak.
- Van benne valami. – mosolygott. Kifizettük a számlát, vettünk még valami süteményt a többieknek, majd elindultunk hazafelé, mivel még Debrecenbe is el kellett mennünk.
- Tudod, hogy mennyire csodállak? – nézett rám csillogó szemekkel.
- Miért is?
- Ilyen hamar, még senki sem tudta levenni a srácokat a lábukról. Egyszerűen imádnak. Még Heninek sem sikerült magát ennyire megszerettetni velük. Hatalmas türelmed van hozzájuk. – mosolygott.
- Köszönöm. Én is megkedveltem őket, és örülök, hogy így gondolod. Azt nem tudom, hogy ki az a Heni, de gondolom egy régi barátnőd.
- Igen, de ne beszéljünk róla. Már túl tettem magam rajta. – mondta komor hangon.
- Rendben. – simogattam meg az arcát.
Mire visszaértünk, már 6 óra is elmúlt, és ideje volt indulni. Gyorsan összepakoltunk, és elköszöntünk. Erika aranyos volt, és mondta, hogy látogassuk meg őket, amikor csak akarjuk. Szeretettel várnak minket. Én persze azonnal rávágtam, hogy előbb még nekik kell feljönniük hozzánk.
Jajj, nagyon aranyos rész lett. Tetszett, hogy mennyire részletesen leírtad az eseményeket Sopronban. Jó volt olvasni, teljesen magával ragadt a hangulata.
VálaszTörlésJaj, ki lehet eza heni??? :-) van egy olyan érzésem, hogy nem most hallunk róla utoljára. Krisz válasza sem volt, valami meggyőző.. na de majd idővel kiderül.
Remélem ma is hozol nekünk részt