48. rész

Reggel nagy meglepetésemre Krisztián még mindig ott feküdt mellettem. Már ébren volt, és a plafont bámulta, miközben gyengéden simogatott.

- Te még itthon vagy? – dörzsöltem meg álmosan a szemeimet miközben közelebb bújtam hozzá. Arcomat a nyakába temettem, és mélyen belélegeztem illatát.

- Igen. Miért, baj?

- Nem, dehogy is. Épp ellenkezőleg, örülök, hogy itt vagy, csak én úgy tudtam, hogy ma is sok dolgod van.

- Voltaképpen lenne pár elintézni való dolgom, de nem akarlak itt hagyni. – mondta aranyosan, és belepuszilt a hajamba.

- Nyugodtan menj csak. – mosolyogtam. – Meg leszek.

- Biztos nem lesz semmi baj?

- Krisz, nem áll meg az élet.  Neked pedig dolgod van, és azt illik időben elvégezni.

- És minden rendben lesz? – nézett rám kétségbeesetten.

- Persze. Tamásék úgy is itthon lesznek, majd csinálunk valamit. – vontam meg a vállam.

- Jól van. – suttogta. – Vigyázz magadra.

Kiszállt az ágyból, és gyorsan felöltözött.

- Egyébként mi a mai program? Mikor jössz haza?

- Szakossal kezdem a napot, aztán még lesz egy interjúm, meg estére egy koncert, tehát elég későn jövök. – húzta el a száját.

- Semmi baj. – mosolyogtam rá bíztatóan. – Megvárlak.

- Nem szólt semmit, csak rám mosolygott, majd közelebb jött. Leült az ágy szélére és felém hajolt. Hosszú csókolózásba kezdtünk. Úgy kellett noszogatni, hogy induljon, mert el fog késni, de szerencsére végül hallgatott rám. Megígérte, hogy holnap este elmegyünk bulizni. Féltem ugyan, hogy ezek is üres szavak lesznek, és hiába mondja, hogy biztosan eljön.

Bebizonyosodott, hogy Bence és Tomika nem normális. Olyan szinten szívatták egymást, hogy az nem igaz. Csak hárman voltunk otthon, mivel Bence szöveget tanult, Tamás pedig kicsit lebetegedett. Először elkezdtünk valami játékkal játszani az IPhoneon, közben én felhívtam Krisztián.

- Szia. – mosolyodtam el, amikor meghallottam a hangját.

- Szia, mi újság. Valami baj van?

- Ha az annak számít, hogy Tomika itt nyafog nekem. – nevettem. – Valami játékot játszunk, és nem áll túl fényesen.

- Nem is igaz! – kiáltozta. – Bence gonosz, és kihasználja, hogy beteg vagyok, és legyőz. – nyafogott.

- Látom, nem unatkozol. – nevetett Krisztián is. – Mondjad Tomikának, hogy ez van, hozzá kell szokni. – mondta, mire én ezt természetesen továbbítottam az említettnek.

- Üzenem a Kölyöknek, hogy így nem leszünk ám jóban. Mi az, hogy a Bence pártját fogja?

- Látod Tamás, le lettél cserélve. – nevettem.

- Szomorúan hallom, nem hittem volna, hogy az SP képes megcsalni engem. – dramatizálta túl a dolgokat, majd kikapta a telefont, és félrevonult. Tágra nyílt szemekkel pislogtam utána. Mikor visszajött, már Krisztián rég letette a telefont. Elvettem Tomikától a mobilt, de azért egy szájhúzással jeleztem, hogy ez most nagyon nem tetszett.

A nap további része így telt. Estére már azt is meg mertem kockáztatni, hogy azt mondjam, ezek ketten rosszabbak, mintha Krisztiánnal lennének. Egyfolytában piszkálják egymást, beszólogatnak a másiknak. Már kezdtem azt hinni, hogy nem élek túl velük még egy napot, de csak-csak sikerült. Másnap este elkészültem a bulira. Krisztián nem szólt, hogy nem tud jönni, így lelkesen készülődtem. A srácok is jönnek velünk természetesen. Már mindannyian készen voltunk, csak Krisztiánra vártunk, aki nem sokára be is futott. Egyenesen a Pinkbe mentünk.

Kértünk egy-egy koktélt, majd leültünk a pulthoz beszélgetni. Találkoztunk Lolával is. Ő meg Krisztián nagyon jóban vannak. Olyanok egymásnak, mintha testvérek lennének. Egyik számnál Krisz felkérte Lolát táncolni. Nevetve mentek a táncparkett felé, majd követték őket a többiek is. Kiittam az utolsó kortyot a poharamból, majd felálltam és elindultam a mosdó felé.

- Nézd csak, ki van itt. – hallottam Máté hangját.

- Neked is szia, és ha most megbocsátasz. – mondtam undokul.

- Még nem végeztünk. – válaszolta, majd a karomnál fogva megragadott. – Hogy-hogy így egyedül? Hol van a kis nyálgép?

- Nem tartozom neked magyarázattal. – válaszoltam, majd kirántottam a kezem az övéből.

- Ő mit keres itt? – kérdezte Krisztián. Odamentem hozzá, és a karjaiba bújtam. Gyengéden ölelt át, de közben szúrós tekintettel figyelte Mátét.

- Emlegetett szamár. – forgatta szemeit az említett.

- Ha jól emlékszem, szépen megkértelek, hogy hagyd békén Vikit. Már nincs semmi közöd hozzá, és soha többé nem is lesz. – hangsúlyozta a végét.

- Hogy kinyílt már a csipája valakinek!? – nézett hátra mosolyogva a haverjaira Máté, majd közelebb lépett hozzánk.

- Krisztián, menjünk innen, légy szíves. – suttogtam.

- Jól van, menjünk. – nézett rám pár perc gondolkodás után. Megfogta a kezem, és hátat fordítottunk a srácoknak.

- Ennyi volt?! Beijedtél? A kis nyuszi. Nem is értem mit lát benned Viki. – kiabálták utána. Krisztián megtorpant egy időre. Kezét megszorítva próbáltam húzni magam után, de nem jött.