45. rész

- Mi jót csinálsz? – kérdezte, és kezeit hátulról a derekam köré fonta.

- Reggelit, a világ legaranyosabban szuszogó srácának. – mondtam, és megfordultam, hogy szembe lehessek vele.

- Ha megtaláltad szólj, szívesen megismerném. – mosolygott rám, majd megcsókolt.

Öntött magának egy bögre kávét, és leült az asztalhoz.

- Most nézem, csak milyen csinos valaki. Csak nem elóhajt menni valamerre a hölgy? – kérdezte, majd beleszürcsölt italába. Kiszedtem egy nagy adag kavart tojást egy tányérra. Megszórtam sajttal, nyomtam rá ketchupot, és eléraktam.

- Istenien néz ki, köszönöm. – mosolygott rám, majd az ölébe húzott.

- Jaj, ne! légy szíves most ne egyél le. – mosolyogtam rá. – már nincs kedvem még egyszer átöltözni, és nagyon nem kéne most koszosnak lennem.

- Ezt most miért mondod? – nézett rám értetlenül, miközben a szája tele volt kajával.

- Mert jó szokásod, hogy minden, amit iszol, vagy eszel, az ölemben landol. – simogattam meg az arcát.

- Van benne valami. – nevetett. – Vigyázni fogok, rendben? – nézett rám kisfiúsan, miközben ketchupos ajkai az enyémhez közeledtek.

- Egyél inkább. – toltam el magamtól nevetve, mire ó csak vállat vont.

- Egyébként, mi a terv mára? Hová ez a nagy készülődés? – kérdezte két falat közben. Imádtam nézni, ahogy eszik. Ha velem van, és itthon vagyunk, annyira gyerekesen tud viselkedni. Vagyis, a viselkedése, nem változik meg, ha nem vagyunk a négy fal között, de az evési szokásai igen is! Ilyenkor úgy össze tudja magát, sőt inkább engem kenni, hogy az nem igaz. Persze, már megszoktam, és már egyáltalán nem érdekel, de vannak napok, amikor inkább óva intem.

- Fotózásom lesz. – húztam el a számat. – De mivel tudtam, hogy te ma egész nap itthon leszel, gondoltam megleplek legalább egy kis reggelivel. Nem hiszem, hogy a Tomika bármit is főzne neked. Legalább is, ha abból indulunk ki, hogy én még életemben nem láttam főzni. Na jó, egyszer megpróbált valami teát csinálni, de azzal sem járt sok sikerrel. – nevetettem.

- Nos, ez igaz. – nevetett ő is. – Nagyon szépen köszönöm a reggelit, de tényleg nem kellett volna. Tudok rendelni kaját, meg elmentem volna valamerre enni. – mondta, és arcon puszilt. Miután elhúzódott mosolyogva nézett rám. Szeme megcsillant, és láttam rajta az a kisfiús izgatottságot, amit akkor lehet rajta észrevenni, ha valami rosszat csinál, és várja, hogy lebukjon miatta.

- Mond, hogy nem kentél össze? – nyafogtam, majd egy szalvétával letörtem az arcom. Ő végig csak sunyin mosolygott rám.

- Az utolsó falatot? – tolta felém a villát.

- Fúj, dehogy is. – mondtam undorral. – Tudod, hogy gyűlölöm. Nem is értem, hogy tudod ezt megenni. Tiszta undi.

- Pedig nagyon is finom. – nevetett. – Mindent szeretek, amit te készítesz, és azt, amivel össze lehet téged maszatolni, azt kimondottan imádom.

- Szóval erre megy ki a játék. – pusziltam meg a nyakát, majd felálltam az öléből, hogy elmosogassam a tányért.

- Nagyon szépen köszönöm a reggelit. Istennő vagy. – ölelt át.

- Ezt mindig is tudtam. – nevettem.

- Szerencsés vagyok, hogy egy ilyen nő áll az oldalamon. Mos, főz, takarít, és emellett elképesztően okos, csodaszép, és cseppet sem egoista. – nevetett.

- Hogy te mennyire ismersz. – mondtam, majd mosolyogva megcsókoltam. Erősebben magához szorított, és a nyakamat kezdte el csókolgatni.

- Krisz, tényleg mennem kell. – toltam el magamtól mosolyogva. – Sajnálom.

- Tudom, csak nehéz uralkodnom magamon, ha a közelembe vagy. – mondta, miközben elismerően végignézett rajtam.

- Elég lesz már. – nevettem, majd elindultam felhúzni a cipőmet.

- Egyébként, szólj majd a többieknek, hogy reggelizzenek. Nekik is marad tojás. – kiáltottam vissza a nappaliból.

- Meglesz. – válaszolta. Ahogy kisétált a konyhából, menten elkapott a nevetés. Elégedetten, simogatta a hasát, és közben elég furcsa fejeket vágott. Elnézve őt, tényleg, mint egy óvodás.

- Most mi van? – nézett végig magán.

- Semmi. – legyintettem, majd közelebb mentem hozzá, és megcsókoltam.

- Estére van már terved? – nézett rám lelkesen a csók végén.

- Sajnos, még egy jó pasi sem hívott el sehová. – húztam el a számat.

- Hát, nem tudom, hogy én annak számítok-e, de nekem lenne pár ötletem. – mosolygott.

- Lássuk csak! Barna haj, elbűvölően kék szemek, pipa. Magas, izmos testalkat, pipa. Habár, mostanában, mintha egy kis pocakot eresztett volna az uraság, de ez rátudható a jó kosztra. – kezdtem el húzni az agyát, mire ő csak felnevetett. – Még nem végeztem. Tehát küldőségekben megfelelő lesz, de nézzük csak a személyiségét. Vicces, kedves, humoros, pipa. Bármikor meg tud nevettetni, pipa. Elképesztően aranyos, és néha olyan akárcsak egy gyerek. Ezen felül, határozott, céltudatos. Azt hiszem, szemet tudok hunyni azon az apró kis hibán, hogy makacs, és önfejű.

- Tehát, akkor átmentem a vizsgán? – nevetett.

- Abszolúte. – mosolyogtam, majd újabb csókot leheltem ajkaira. – Majd írd meg a részleteket. Bocsi, de most már tényleg megyek, így is késésben vagyok.

A fotózás tényleg nagyon jól ment. A képek nagyon jók lettek, és viszonylag hamar végeztünk. Krisztián, ahogy megígérte, küldött üzenetet, hogy mit tervez estére. Látott valami jó filmet, tehát este moziba megyünk. Tamásék is jönnek. Már előre féltem, hogy mi lesz ebből. Krisztián meg Tomika együtt, egy moziban? Lehetetlenség, hogy csendben, és fegyelmezetten végignézzék a filmet.

A mozihoz érve, a fiúk elmentek megvenni a jegyet. A  Transformers 3-at néztük meg. Aki azt hiszi, hogy ez egy tipikus pasis film, és képes leköti a srácokat, az vagy nagyot téved, vagy pedig nem ismerő őket eléggé. Nagy meglepetésemre, érdekelt a film. A képi világa csodálatos, a történet magával ragadónak tűnt, és a főszereplő srácról inkább ne is beszéljünk. Próbáltam a filmre koncentrálni, és megérteni, de nem igazán sikerült. Krisztián minden lehetőséget megragadott, hogy elvonja a figyelmemet. Így nem meglepő, hogy egy szót sem értettem belőle, és az a tény sem segített a helyzetemen, hogy ez első 2 részt sem láttam.

Tomika meg Krisz tényleg olyanok voltak, mint 2 gyerek. Kukoricával dobálóztak, beszélgettek, telefonoztak. Mindent csináltak, csak éppen a filmre nem figyeltek. Közelebb bújtam Kriszhez, és fejemet a vállára hajtottam. Átkarolt, és az oldalamat kezdte simogatni, miközben a telefonját nyomkodta. Már megint Twiterezett….

- Ezrét, érdemes volt eljönni. – suttogtam.

- Hm? Miért is? – válaszolt teljesen belemerülve a telefonozásba.

- Mindegy. – mosolyogtam.

A film végén, nagy meglepetésünkre, a srácok pontosan tudták, hogy mi történt benne, miről szól a film.

- Most nem azért, de nem is figyeltetek, akkor honnan tudjátok? – kérdezte Szandra.

- Mi igen is figyeltünk! – tiltakozott Tamás.

- Na ja, persze. – mondta Szandra a szemét forgatva. – És a nagy Éder Krisztiánnak hogy tetszett a film?

- Szerintem jó volt. Nagyon látványos film, és nagyon szép vizuális megoldásokat láthattunk benne. Mondjuk, volt benne egy ilyen 20 perces pont, amin majdnem bealudtam, mert nagyon hosszú volt. – magyarázta a plakátokat bámulva Krisztián. – Meg a végére már nagyon kellett pisilnem, és kicsit gondba voltam, hogy menjek ki mégis. A másik problémám, meg az volt, hogy nekem kicsit olyan volt a film, mintha az összes közhelyes, sablonos filmből összeszedték volna a legrosszabb szövegeket, és ezt belerakták volna egy filmbe. – modnta unottan.

- Elmehetnél valami kritikusnak. – nevettem.

- A Kölyök most csak csalódott, hogy nem volt benne élete nője. – nevetett Tomika.

- Ó igen, hiányzott belőle Megan Fox. – húzta el a száját Krisztián. – Teljesen ki vagyok, depressziós leszek legalább 3 napig.

- Megan Fox? – fordultam Krisztián felé kérdően.

- Ne légy ilyen. Tudod, hogy téged szeretlek. – húzott magához közel.

- Ne higgy neki Viki, múltkor azt mondta, ha Megan Fox bekopogna hozzá, meghívná filmezni az ágyba. – nevetett Tomika.

- Miért te talán nem? – szólt vissza Krisztián.

- Erre inkább ne válaszolj. – nevetett Szandra.

A hazafelé út kb ugyan így telt. A fiúk végig szekálták egymást. Mellettük egyszerűen nem lehet unatkozni. Hazaérve, elmentünk fürdeni Krisztiánnal, majd utána egyből bevetettük magunkat az ágyba. 

Ahogy bekapcsolta a tv-t egyből magunkkal találtam szembe magam.

- Ne! Máris adják?! Ne nézzük meg. – húztam el a számat.

- Miért? – értetlenkedett Krisz.

- Mert hülyén nézek ki, és mert alapból nem tetszik, ilyen témáról kell beszélnünk benne. – mondtam, majd a fejembe húztam a takarót.

- Ne légy ilyen. – nevetett. – Nagyon szép vagy, mint mindig. – mondta, majd bebújt mellém a takaró alá. – Itt akarsz lenni egész este? Nyugodtan kibújhatsz, már elvettem. – mosolygott.

- Köszönöm. – mondtam, majd letoltam a fejemről a takarót. Egészen közel bújtam hozzá. Fejemet a mellkasára tettem, ő pedig átkarolta a derekamat. Így aludtunk el.