Míg kisétáltunk a focipályára, a fiúk végig egymást szívatták. Rosszabbak voltak, mint két kölyök. Krisztián teljesen kifordult magából. Ilyennek még nem láttam. Felszabadult volt, nem törődött a gondjaival, pedig valakinek sürgős megbeszélnie valója volt vele, mivel kb 10 percenként csörgött a telefonja. Viszont most még ezzel sem törődött. Hogy ne zavarjon minket az állandó nyekergése, rezgőre állította azt.
A pályára érve szétosztottuk a csapatot. Lányok kontra fiúk voltak, ami azért is volt vicces, mert se én, sem pedig a Zsófi nem tud játszani, de nem adtuk fel. Keményen küzdöttünk és pár gólt is sikerült rúgnunk. Egész jól szórakoztunk, míg a fiúk piszkos cselhez nem folyamodtak.
- Tegyél le! – kapálóztam Krisztián karjaiban a kapu előtt. – Ez nem ér! Csalás! – nyafogtunk Zsófival, miután Gábor berúgta a labdát.
- Miért lenne az? – nevetett Krisztián.
- Te inkább csak hallgass. – játszottam a sértődöttet, és leültem a pálya szélére. Onnan figyeltem, ahogy a srácot összefogtak Krisztián ellen, és körbekergették a pályán.
- Kérlek. – lihegte mellettem. – Segíts.
- Srácok. Ha szépen megkérlek titeket, hoztok egy üveg vizet?
- De messze van a bolt! – nyafogtak.
- Kérlek szépen.
- Rendben. – sóhajtottak.
- Vegyetek magatoknak is valamit. – kiabáltam utánuk.
- Köszönöm. – feküdt el a fűben Krisztián. – Már nem bírtam volna sokáig.
- Látod, látod, kellett neked csalni a játékban. – nevettem.
- Mondtam már, hogy nem csaltam. – mosolygott. – Csak bevetettem testi erőmet.
- És hol volt az a híres erőd, amikor körbe-körbe kergettek a pályán? – nevettem.
- Igen?! Gyere csak. – a kezemet megragadva magára rántott, és rám gördült.
- Élvezed mi, hogy te vagy előnyben?! – próbáltam kiszabadulni karjaiból, de nem sok sikert értem el.
- Szeretlek. – mondta kisfiús hangon, mire én csak elmosolyodtam. Ajkai az enyém felé közeledtek. Vágytam rá, a csókjára, de a várva várt érzés elmaradt. Csupán egy röpke puszit kaptam. Értetlenül pislogtam rá, miközben kezét nyújtva segített felállni a fűből.
- Ennyivel nem úszod meg. – fontam karomat a nyaka köré, és megcsókoltam.
- Nem zavarunk? – kérdezte Gábor.
- Most, hogy mondod. – simogatta meg a fejét Krisztián, amivel sikerült tejesen összeborzolnia Gábor haját.
- Ne már! – tolta el Krisztián kezét. – Most hogy fogok kinézni?
- Nagyon jól! – kacsintottam rá.
- Köszi, de ez most nem vígasztal. – húzta el a száját.
- Ne légy már olyan, mint a Kölyök. Nagyon is jól nézel ki, ha pár évvel idősebb volnál, azt hiszem Krisztián leállósávra kerülne. – nevettem.
- Hallottad tesó? – nevetett Gábor.
- El ne szállj már magadtól! Én nap, mint nap meghódíthatom, viszont te akkor sem leszel idősebb. – nevetett Krisztián. – Veled meg még számolok ezért. – húzott magához.
- Alig várom. – suttogtam ajkaiba.
- Lassan menni kéne. Anya már biztos aggódik miattunk. – mondta Zsófi.
- Igazad van. Menjünk. – bólintottam.
A visszafelé út kb ugyanúgy telt, mint idefelé. A fiúk szórakoztak, mi csajok, pedig tök jól elbeszélgettünk. Zsófi nagyon aranyos lány. Korához képest, sokkal érettebb gondolkodású. Már komoly elképzelései voltak, a tovább tanulással kapcsolatban. Mindezek mellett viszont látszott rajta, hogy még mindig gyerek. Ugyan úgy rajong a bátya iránt, mint a többi száz meg száz tinilány. Elképesztően cuki volt, ahogy szinte szó szerint itta bátya összes szavát.
Már a ház előtt jártunk, Krisztián hátba öntött egy flakon hideg vízzel. Köztudott, hogy nem az a lány vagyok, aki most el kezd nyafogni azért, hogy most hogy nézhet ki. Mosolyogva fordultam meg, és egy ügyes mozdulattal kivettem Krisz kezéből a flakont, és én is nyakba öntöttem. Órákon át kergettük volna egymást, de kezdett sötétedni, és a levegő is eléggé lehűlt. Bementünk a házba, és gyorsan megszárítkoztunk. Az öltözködéssel megint csak voltak problémák. Krisztiánt nem zavarta, hogy nem otthon vagyunk, viszont engem annál inkább. Nagy nehezen csak sikerült átöltözni. A könnyűnek cseppet sem mondható gyakorlat után, lementünk a nappaliba beszélgetni Krisz szüleivel. Ő leült az egyik fotelbe, és egy gyors mozdulattal, engem is az ölébe rántott. Az elején kicsit feszélyeztetve éreztem magam. Mégis csak a szülei előtt ölelget, puszilgat, simogat. Ez a fajta kényelmetlenség, viszont hamar elmúlt, amint belekezdtünk a beszélgetésbe. Fogalmam sincs, hogy hány órán át ültünk a nappaliban, de egy az biztos. Szinte mindenről kifaggattak a szülei. Elmeséltük a találkozást, az első randid, az összeveszéseinket.
Már éjfél is elmúlt, mire végre az ágyba kerültünk. Ahogy a párnára hajtottam a fejemet, és megéreztem Krisztián ölelését és illatatát, mély álomba zuhantam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése