38. rész

- Krisz! – ugrott egy kislány a nyakába. Gondolom ő volt Zsófi.

- Lassabban kislány! Meg fojtasz. – nevetett Krisztián.

- Bocsánat, csak olyan rég nem láttalak, és annyira hiányoztál már. – ugrált örömében. Csak álltam szorosan Krisztián mögött, és figyeltem, hogy milyen aranyosak együtt.

- Ő az? – kérdezte, mire Krisztián csak bólintott és közelebb húzott magához.

- Szia. Zsófi vagyok. Krisz testvére, de ezt gondolom kitaláltad. – mosolygott aranyosan.

- Viki. – mosolyogtam vissza.

- Zsófi, engedd már be szegényeket. – jött ki Krisztián apukája. – Sziasztok.

- Csá apa. – pacsizott le vele.

- Csókolom. – köszöntem félénken.

- Szia. Krisztián nevelő apja vagyok, Gábor. Gyertek csak beljebb.

Bátortalanul léptem be az ismeretlen hát ajtaján. Krisztián mögött lépkedtem, miközben erősen szorítottam a kezét.

- Anya? – kérdezte Krisztián.

A konyhában főz. Menjetek be nyugodtan. – válaszolt Gábor.

Bementünk a konyhába. Krisztián anyukája azt sem tudta, hova kapjon, annyira sietett.

- Szia anya.

- Kisfiam! – puszilta meg Erika. – Hogy te mennyit nőttél.

- Anya, ne már. – húzta el a száját. – Szeretnék bemutatni neked valakit. – a derekamnál fogva magához húzott, a hátam mögé állt, és így ölelt át. – Ő itt Viki.

- Csókolom. – köszöntem bizonytalanul.

- Szia. – mosolygott rám, és adott két puszit. – Látom, Krisztián nem hazudott. Tényleg nagyon félénk és gyönyörű vagy.

- Köszönöm. – válaszomba teljesen belepirosodtam.

- Mindjárt ebéd, addig pakoljatok ki, meg vezesd körbe Vikit a házban.

- Persze anya. Egyébként merre kóborom a drágalátos kisöcsém?

- Hogy beszélsz? – okosította Erika. – A barátaival csavarog a városban, de megígérte, hogy ebédre hazajön.

- Remélem is. – fenyegetőzött Krisztián. – Gyere, megmutatom a régi szobámat.

Megfogta a kezemet, és maga után húzott egyenesen fel az emeletre a szobájába.

Belépve az ajtón Krisztián egyből nekem esett.

- Ugye, hogy nem volt szörnyű? – kérdezte két csók közben.

- Jó, bevallom, feleslegesen paráztam, de majd meglátom, te hogy fogsz viselkedni, ha hozzánk megyünk. – mosolyogtam rá.

- Ennyire biztos nem leszek rosszul.

- Persze, én is ezt mondanám. – nevettem.

- Igen? Kinevetsz? Ezért még kapsz! – az ölébe kapott, és gyengéden rádobott az ágyra. Ráült a csípőmre, és elégedetten nézett le rám.

- Ez így nagyon nem ér. – nyafogtam.

- Pedig ez van. Rossz kislány voltál, ezért büntetés jár. – mosolyogva közelebb hajolt. Az elején még ellenkezetem, de aztán rájöttem esélyem, sincs. Hagytam, hogy ajkunk összeérjen. Gyengéden csókolt meg. Lábamat csípője köré fontam, mire ő egy ügyes mozdulattal megszabadult pólójától. Kezem végigsiklott gerince mentén, mire őt kirázta a hideg. Keze lassan siklott be a pólóm alá. Gerincemet megemelve engedtem neki utat. Határozott mozdulattal húzta le rólam az én felsőmet is. Elégedetten nézett végig rajtam. Kezével lassan simított végig a nyakamtól kedve a csípőmig, majd újra közelebb hajolt. Már az övével babráltam, amikor nyílt az ajtó.

- Tesó, nekem már nem is köszönsz? – nyitott be Gábor nevetve. Amint meglátott minket, csak sunyin mosolygott.

- Menj le a nappaliba, mindjárt megyünk mi is. – mondta totál zavarban Krisztián.

- Ez el fog tartani még egy darabig. – kuncogott. – Egyébként, meg kell hagyni tesó, eddig ő legszebb. Mondjuk, ebben a helyzetben, még nem találkoztam egyikkel sem. – nevetett.

- Gábor, takarodj! – dobta fejbe Krisztián.

- Várj csak, míg ezt elmondom anyának! – ment ki duzzogva a szobából.

Ahogy bezárta maga után az ajtót, hangos röhögésbe törtünk ki. Csak feküdtünk az ágyba és nevettünk. Egyszerűen nem tudtuk abbahagyni.

- Szerintem menjünk le. – kuncogtam.

- Igazad van. Kitudja, lehet már be is köpött minket anyának. – nevetett.

- Remek. – húztam el a számat.

Visszaöltöztünk, és lementünk a többiekhez.

- Éppen időben. Gyertek enni. – mosolygott Erika.

- Menj csak, én elintézem Gábort. – suttogta a fülembe. Csak bólintottam, és bementem Erikához a konyhába.

- Segítsek valamit? – kérdeztem kedvesen.

- Nem kell, köszönöm, már minden készen van.

- Értem. – mosolyogtam és leültem egy székre. Kínos csend következett, amit végül ő tört meg.

- És, hogy bírod Krisztián életstílusát?

- Mármint az Sp-s dolgot? Nehezen – nevettem. – Nem könnyű úgy harcolni egy kapcsolatért, hogy közben alig van pár közös percünk.

Elég jól sikerült elmélyülni a témába. Erika nagyon kedves, és megértő volt. Órákon át el tudtunk volna beszélgetni, ha a többieknek nem rohamozzák meg a konyhát.

- Gyere, segítened kéne valamiben. – fogta meg a kezemet, és kihúzott a konyhából.

- Beszéltél vele? – kérdeztem lelkesen.

- Igen. És hallgatni fog. – csókolt meg.

- De, hogy sikerült elérned? – kérdeztem két csók közepette.

- Nem volt olcsó mulatság. Az új deszkám itta meg a levét. – húzta el a száját.

- Sajnálom kicsim. – simogattam meg az arcát. – Majd szerzünk egy másikat. Megígérem.

Mikor visszamentünk a konyhába, leültünk az asztalhoz.

- Minden rendben? – kérdezte az apukája Krisztiánt.

- Persze, csak megmutattam, merre van a fürdőszoba. – kamuzott.

- Már egyedül pisilni sem tudsz? Vikinek kell menni, segíteni, célozni? – kötekedett Gábor.

- Ne ízléstelenkedj! – szólt rá az anyukája.

- Hogy te mennyire elkanászosodtál. Nincs aki nap mint nap elverjen mi? – röhögött Krisztián.

- Mikro vertél te meg? Már akkor is erősebb voltam nálad.

- Most már elég lesz srácok. – mosolygott Krisz apukája. – És mit terveztek délutánra?

- Igazából nem tudjuk. A város holnap szeretném neki megmutatni.

- Mit szólnátok, ha kimennénk focizni? – kérdezte Gábor.

- Zsófi? Mit gondolsz? Szeretnél jönni? – kérdeztem.

- Igen. – csillant fel a szeme.

Befejeztük az ebédet, és elmentünk készülni. Átöltöztem egy kicsit sportosabb szerelésbe, és már indultunk is. A srácok már nagyon be voltak sózva….