Reggel ismerős illatot éreztem. Kellemes volt és édes, de mégis férfias. Elmondhatatlanul imádtam. Mosolyogva bújtam még közelebb Krisztiánhoz. Mélyen belélegeztem illatát, és lassan kinyitottam a szemeimet. Izmos karjával átkarolt. Hason feküdt, arcát a hajamba temetve szuszogott mellettem. A tegnapra való tekintettel csendben kibújtam az ágyból, és felvettem az egyik földön heverő gyűrött pólóját. Nyújtózkodva léptem ki az ajtón, amikor Szandrába botlottam.
- Hát te? – dörzsöltem meg álmosan szemeimet.
- Tudtommal még itt lakom. – nevetett. A konyhába mentünk, és mind a ketten megittunk egy egy bögre kávét.
- Valami baj van? Olyan furcsa vagy. – ráncolta össze szemöldökét.
- Szandra, én félek! – hajtottam le a fejemet. – Az egy dolog, hogy anyáék mit fognak szólni, de mi lesz az Ő szüleivel? Mi van, ha nem fogok nekik tetszeni? Ha egy teljesen másik lányt képteltek el a fiuk mellé? Mi van, ha nem leszek elég jó?
- Jaj! Ne aggódj már! Anyukád meg fog enyhülni, ha meglátja, hogy mennyire aranyosak vagytok együtt. Apukádat, meg egyenesen le fogja venni a lábáról a talpraesettségével és szövegével. Ha az ő szülei pedig nem kedvelnek, magukra vessenek. Nincs jogom ez mondani, de nagyszerűbb lányt el sem képzelhetnének a fiuk mellé.
- Tényleg azt hiszed, hogy így lesz?
- Nem! Tudom, hogy így lesz. – kacsintott rám.
Nem sokára megjelent Tomika is. Álmos fejjel botorkált be a konyhába, Szandra után kutatva.
A másik gondolata, természetesen a kaja után forgott. Kedvesen felajánlottam, hogy csinálok valami ehetőt reggelire, addig ők menjenek vissza a szobába. Nagy nevetgélés közepette indultak vissza, amikor Krisztiánba futottak bele.
- Halkabban nem lehet? – dünnyögte.
- Ne minket hibáztass azért, mert te másnapos vagy. – nevetett Tomika.
- Már megint de vicces valaki. – ironizált miközben valami gyógyszer után kutatott. Közben persze végig dünnyögött mindenért.
- Életem. – kezeimet dereka köré fontam, és puszit adtam csupasz hátára. – Valami baj van?
- Éhes vagyok, fázom és még a fejem is fáj. – nyafogta.
- Itt egy bögre kávé, menj vissza az ágyba, vagy pedig öltözz fel. – mosolyogtam rá. – Mindjárt kész a reggeli. Ha gondolod, beviszem neked egy csomag aszpirin társaságában.
- Istennő vagy. Mondtam már, hogy szeretlek? – mondta kisfiús hangon.
- Mintha említetted volna már párszor. – nevettem. Krisztián visszaslattyogott a szobába, Tomikáék is elvonultak.
Míg befejeztem a reggelit, anyával is beszéltem. Már nagyon izgatott volta, hogy újra láthat minket. Megbeszéltem vele az indulást, hogy ki mikor érkezik, meddig marad. Krisztiánt is elmondtam neki, hogy legyen idejük megemészteni egy kicsit a dolgot, mielőtt odamegyünk. Nem kicsit ledöbbent a dolgon. Nem tudta hová tenni a dolgot. Sose szerette őt, és úgy gondolta, hogy sosem lennék képes összejönni vele, de tévedett. Nehezen viselte a dolgot, már kezdte leordítani a fejemet, amikor is elmagyaráztam neki, hogy már felnőtt nő vagyok, és úgy alakítom az életemet, ahogy én szeretném. Nincs joguk beleszólni. A beszélgetés végére odáig jutottunk, hogy megígérte, nem fogja bántani. Igyekszik kedves lenni hozzá, elfogadja a helyzetet, és nem próbál közénk állni.
Egy nagy tálca étellel léptem be Krisztián szobájába, és észre sem vett. Már megint a kamerájával babrált. A tálcát leraktam Krisztián mellé az ágyra, én pedig befészkeltem magam karjaiba.
- Mit nézel?
- Hidd el, nem szeretnéd tudni. – nevetett.
- Légy szíves! – lebegtettem szempilláimat előtte.
- De ígérd meg, hogy nem haragszol meg érte.
- Jó
- Ígérd meg! – nézett rám nyomatékosan.
- Megígérem!
- De tudnod kell, hogy fogalmam sem volt róla, hogy még megy a kamera. – mondta, majd elém rakta, hogy én is lássam. A látvány egyszerre volt ledöbbentő és vicces. Furcsa volt, ilyen helyzetben viszontlátni magam.
- Ez érdekes. – nevettem.
- Ha gondolod, kitörlöm.
- Azt csinálsz vele, amit szeretnél. – simogattam meg az arcát. – A te kamerád. Viszont, lehetőleg, ne tedd fel az internetre, és ne mutasd meg senkinek.
- Pedig ez volt minden vágyam. – mosolyogva közelebb húzott magához.
Rossz kisfiú. – suttogtam ajkaiba.
- A rosszcsontoknak büntetés jár. – mosolygott. – De elhalaszthatnánk estére? Még temérdek dolgom lenne. Mindent el akarok intézni, hogy a hétvégém szabad legyen.
Persze menjél csak. Nem tartalak fel. – és óvatosan kimásztam öléből. Krisztián is felállt, és a szekrény elé lépkedett valami ruha után kutatva. Én visszatelepedtem az ágyra törökülésbe, és onnan nézetem, hogy mit összeszerencsétlenkedik. Nagy nehezen sikerült eldöntenie, hogy mit vesz fel. Már a nadrágját rángatta magára, amikor eszembe jutott, hogy elújságolom neki amit anyával beszéltem.
- Képzeld! Beszéltem anyával.
- Ó! – húzta el a száját.
- Nyugi! Nem olyan tragikus a helyzet. Elég jól fogadta. Hidd el, nem lesz semmi baj. – mosolyogtam rá bíztatóan. – Ha meg mégis van valami kifogásuk, nem érdekel! Felnőtt nő vagyok, el tudom dönteni, hogy mit szeretnék. Nincs joguk beleszólni.
- Ennek nagyon örülök kicsim. – puszilt homlokon. – Most mennem kell, de sietek haza. Este folytatjuk, és a ustreamet sem felejtettem el. – kiabált az ajtóból.
Szia Viky!
VálaszTörlésnagyon örülök neki, hogy végre van új rész. Nekem tetszett most is, mint általában mindig. végigolvastam és nem érzékeltem rajta semmi változást, vagyis a stílusod megmaradt a réginek. lehet, hogy voltak gondjaid és problémáid is, (tudod mire gondolok :-)) de ezek kicsit sem vehetők észre a fejezetben. Ismét nagyon aranyosak együtt. Gratulálok és várom a folytatást