48. rész

Reggel nagy meglepetésemre Krisztián még mindig ott feküdt mellettem. Már ébren volt, és a plafont bámulta, miközben gyengéden simogatott.
- Te még itthon vagy? – dörzsöltem meg álmosan a szemeimet miközben közelebb bújtam hozzá. Arcomat a nyakába temettem, és mélyen belélegeztem illatát.
- Igen. Miért, baj?
- Nem, dehogy is. Épp ellenkezőleg, örülök, hogy itt vagy, csak én úgy tudtam, hogy ma is sok dolgod van.
- Voltaképpen lenne pár elintézni való dolgom, de nem akarlak itt hagyni. – mondta aranyosan, és belepuszilt a hajamba.
- Nyugodtan menj csak. – mosolyogtam. – Meg leszek.
- Biztos nem lesz semmi baj?
- Krisz, nem áll meg az élet.  Neked pedig dolgod van, és azt illik időben elvégezni.
- És minden rendben lesz? – nézett rám kétségbeesetten.
- Persze. Tamásék úgy is itthon lesznek, majd csinálunk valamit. – vontam meg a vállam.
- Jól van. – suttogta. – Vigyázz magadra.
Kiszállt az ágyból, és gyorsan felöltözött.
- Egyébként mi a mai program? Mikor jössz haza?
- Szakossal kezdem a napot, aztán még lesz egy interjúm, meg estére egy koncert, tehát elég későn jövök. – húzta el a száját.
- Semmi baj. – mosolyogtam rá bíztatóan. – Megvárlak.
- Nem szólt semmit, csak rám mosolygott, majd közelebb jött. Leült az ágy szélére és felém hajolt. Hosszú csókolózásba kezdtünk. Úgy kellett noszogatni, hogy induljon, mert el fog késni, de szerencsére végül hallgatott rám. Megígérte, hogy holnap este elmegyünk bulizni. Féltem ugyan, hogy ezek is üres szavak lesznek, és hiába mondja, hogy biztosan eljön.

Bebizonyosodott, hogy Bence és Tomika nem normális. Olyan szinten szívatták egymást, hogy az nem igaz. Csak hárman voltunk otthon, mivel Bence szöveget tanult, Tamás pedig kicsit lebetegedett. Először elkezdtünk valami játékkal játszani az IPhoneon, közben én felhívtam Krisztián.
- Szia. – mosolyodtam el, amikor meghallottam a hangját.
- Szia, mi újság. Valami baj van?
- Ha az annak számít, hogy Tomika itt nyafog nekem. – nevettem. – Valami játékot játszunk, és nem áll túl fényesen.
- Nem is igaz! – kiáltozta. – Bence gonosz, és kihasználja, hogy beteg vagyok, és legyőz. – nyafogott.
- Látom, nem unatkozol. – nevetett Krisztián is. – Mondjad Tomikának, hogy ez van, hozzá kell szokni. – mondta, mire én ezt természetesen továbbítottam az említettnek.
- Üzenem a Kölyöknek, hogy így nem leszünk ám jóban. Mi az, hogy a Bence pártját fogja?
- Látod Tamás, le lettél cserélve. – nevettem.
- Szomorúan hallom, nem hittem volna, hogy az SP képes megcsalni engem. – dramatizálta túl a dolgokat, majd kikapta a telefont, és félrevonult. Tágra nyílt szemekkel pislogtam utána. Mikor visszajött, már Krisztián rég letette a telefont. Elvettem Tomikától a mobilt, de azért egy szájhúzással jeleztem, hogy ez most nagyon nem tetszett.

A nap további része így telt. Estére már azt is meg mertem kockáztatni, hogy azt mondjam, ezek ketten rosszabbak, mintha Krisztiánnal lennének. Egyfolytában piszkálják egymást, beszólogatnak a másiknak. Már kezdtem azt hinni, hogy nem élek túl velük még egy napot, de csak-csak sikerült. Másnap este elkészültem a bulira. Krisztián nem szólt, hogy nem tud jönni, így lelkesen készülődtem. A srácok is jönnek velünk természetesen. Már mindannyian készen voltunk, csak Krisztiánra vártunk, aki nem sokára be is futott. Egyenesen a Pinkbe mentünk.
Kértünk egy-egy koktélt, majd leültünk a pulthoz beszélgetni. Találkoztunk Lolával is. Ő meg Krisztián nagyon jóban vannak. Olyanok egymásnak, mintha testvérek lennének. Egyik számnál Krisz felkérte Lolát táncolni. Nevetve mentek a táncparkett felé, majd követték őket a többiek is. Kiittam az utolsó kortyot a poharamból, majd felálltam és elindultam a mosdó felé.
- Nézd csak, ki van itt. – hallottam Máté hangját.
- Neked is szia, és ha most megbocsátasz. – mondtam undokul.
- Még nem végeztünk. – válaszolta, majd a karomnál fogva megragadott. – Hogy-hogy így egyedül? Hol van a kis nyálgép?
- Nem tartozom neked magyarázattal. – válaszoltam, majd kirántottam a kezem az övéből.
- Ő mit keres itt? – kérdezte Krisztián. Odamentem hozzá, és a karjaiba bújtam. Gyengéden ölelt át, de közben szúrós tekintettel figyelte Mátét.
- Emlegetett szamár. – forgatta szemeit az említett.
- Ha jól emlékszem, szépen megkértelek, hogy hagyd békén Vikit. Már nincs semmi közöd hozzá, és soha többé nem is lesz. – hangsúlyozta a végét.
- Hogy kinyílt már a csipája valakinek!? – nézett hátra mosolyogva a haverjaira Máté, majd közelebb lépett hozzánk.
- Krisztián, menjünk innen, légy szíves. – suttogtam.
- Jól van, menjünk. – nézett rám pár perc gondolkodás után. Megfogta a kezem, és hátat fordítottunk a srácoknak.
- Ennyi volt?! Beijedtél? A kis nyuszi. Nem is értem mit lát benned Viki. – kiabálták utána. Krisztián megtorpant egy időre. Kezét megszorítva próbáltam húzni magam után, de nem jött.

47. rész


Egész este alig aludtam valamit. Csak forgolódtam az ágyban. Akaratlanul is a történteken járt az eszem. Újra éltem minden egyes pillanatát a készülődéstől, a veszekedésen át, a kibékülésig. Szemeim könnybe lábadtak, ahogy újra hallottam a megjegyzéseit. Nem akartam felébreszteni, így ilyenkor nagyokat nyelve fojtottam vissza a sírást. Most valahogy az sem nyugtatott meg, hogy itt van mellettem. Hiába ölelt át erősen, hiába éreztem kellemes illatát, hallottam lélegzetvételét, most ez sem számított. A fáradtság eluralkodott rajtam, és egy-egy pillanatra lehunytam szemeimet, de épp, hogy elaludtam volna, felriadtam. Bevallom őszintén, féltem. Féltem, hogyha most elalszom, és később felkelek már nem lesz mellettem. Végül, lehet, hogy a sírás okozta fáradtságnak köszönhetően, de sikerült elaludnom.


Reggel arra ébredtem, hogy Krisztián óvatosan kimászik mellőlem. Ijedten nyúltam a keze után.
- Krisz?! – néztem rá kétségbeesetten. – Ne menj el, kérlek.
- Sajnálom, de muszáj. Szakos ki fog nyírni, ha nem megyek be. – mondta, majd közelebb hajolt, és homlokon puszilt. Amikor el akart húzódni, nem engedtem. Szorosan hozzábújtam, és nem engedtem el.
- Kérlek, maradj. – szipogtam, miközben mélyet lélegeztem illatából. – Nem akarom, hogy elmenj.
- Viki, mi a baj?! – állam alá nyúlt, és gyengéden felemelte a fejemet.
- Nem akarlak elveszíteni. – mondtam. Utáltam, ha ennyire gyengének lát, de most nem tudtam magamba fojtani a dolgokat.
- Ezt most a tegnapi miatt mondod, ugye? Már bocsánatot kértem. – sóhajtott. – Tényleg nem gondoltam komolyan. Ideges voltam, nem tudtam, mit beszélek.
- Nem kell sajnálkoznod, igazad volt. – hümmögtem, és lehajtottam fejemet.
- Ne mond ezt! Tudjuk, hogy nem vagy olyan. Tisztában vagyok vele, hogy nem lennél képes rá, de amikor megláttalak titeket, elveszettem az eszemet. – vígasztalt, mire én csak még jobban sírni kezdtem. – Sss…itt vagyok, és itt is maradok. – mondta, majd szorosan magához szorított, és visszafeküdt mellém az ágyba. Fejemet a mellkasára hajtottam, ő pedig nyugtatóan simogatni kezdte a hátamat, miközben apró puszikat adott.
Nem értettem saját magamat. Ennyire összetört, és védtelen még senki miatt nem voltam. Ekkor tudatosult bennem, hogy mennyire szeretem őt, és mennyire fontos nekem.

- Ne sírj, kérlek. Be fogsz lázasodni. – mondta. Nem válaszoltam. Szavai hallatán, még jobban potyogni kezdtek könnyeim. Krisztián az éjjeli szekrény felé nyúlt, és kutakodni kezdett benne. Végül egy szem nyugtatót, és egy pohár vizet tolt elém. – Segíteni fog. – mondta kedvesen. Nem szeretek gyógyszereken élni, de éreztem, hogy a legjobb, amit tehetek, hogy most ezt beveszem. Remegő kezekkel vettem el tőle a poharat. Amint lenyeltem elvettem a poharat a számtól, Krisztián gyengéden megsimogatta a hátam, és elvette tőlem. Lette az asztalra, és visszafeküdt. A nyugtató hamar meghozta a hatását. A szemeim elnehezültek, végül mély álomba zuhantam.

Mikor újra magamhoz tértem, bekövetkezett az, amitől annyira féltem. Nem volt ott. Hiába ígérte meg, hogy itt marad. Elment. Felvettem a földről a pólóját, és nagy nehezen magamra hóztam. Kisírt szemekkel sétáltam ki a konyhába.

Ahogy benyitottam, megláttam. Épp reggelit csinált. Bármennyire is magam alatt voltam, a látvány megmosolyogtatott. Ahogy szerencsétlenkedett, azt látni kellett volna. Hamar észrevette, hogy én is ott vagyok. Mosolyogva fordult felém, és közelebb jött.
- Jobban vagy más? – simogatta meg kedvesen az arcom, mire én csak bólintottam. – Gyere, csináltam reggelit.
- Te? – néztem rá kérdően.
- Most kötedsz,  vagy jössz enni? – kérdezte, és megcsókolt. A kezemnél fogva az asztalhoz vezetett, és az ölébe húzott. Együtt fogyasztottuk el a reggelit.

- Ízlett? – ölelt át hátulról, és a nyakamba csókolt, miközben én mosogattam.
- Nagyon finom volt. – válaszoltam, majd szembefordultam vele. Már fel volt öltözve. Egyből leesett, hogy nemsokára el fog menni. – Már is mész? – néztem rá szomorúan.
- Krisztián így is meg fog ölni, hogy miért csak most megyek be.
- Rendben. – húztam el a számat.
- Viki, szeretnél eljönni? – kérdezte félénken.
- Nem akarok zavarni.
- Nem zavarsz. – suttogta ajkaimba. – Na, eljössz?
- Persze. – mondtam, és lábujjhegyre emelkedtem, és megcsókoltam.

Szakos nem kicsit meglepődött, amikor meglátott. Nem zavarta, hogy én is elkísértem Kriszt, de nem számított rám. Az egész napot a stúdióban töltöttük. A hangulat remek volt. Ezek ketten nem normálisak. Annyi ötletük volt, persze mindegyiket elbohóckodták. Végül csak sikerült befejezniük 2 számot. Nagyon jól sikerült. Egyből beleszerettem az új dalokba.

Amikor hazafelé kocsikáztunk már késő este volt. Krisztián vezetett, és valami irtó büdös energiaitalt ivott. Amikor a doboz kiürült, én hangosan elemezni kezdtem annak tartalmát.
- Hogy tudod ezt meginni? – néztem rá kérdően.
- Finom, és még energiát is ad, ami most rám fér. – mondta unottan.
- De miért nem iszol helyette kávét? Ez úgy túlhajtja a szíved, meg felviszi a vérnyomásod. Arról nem is beszélve, hogy tiszta tartósítószer, meg cukor. – olvastam le a dobozról, majd felé fordultam.
- Aranyos vagy, hogy féltesz, de nem lesz semmi bajom tőle. – nevetett.
- Lehet, hogy viccesnek tartod, de akkor is így van. – nyafogtam. – Tiszta vegyszert iszol.
- Mondja nekem a helyesen táplálkozók példaképe. – nevetett.
- Én igen is egészségesen táplálkozom.
- Tényleg? Mit ettél ma? Mármint a reggelin kívül? Semmit. – nevetett.
- Nem árt, ha leadok pár kilót. – mondtam miközben újra, mélyen belemerültem a dobozon található feliratokba.
- Inkább híznod kéne. Így is túl vékony vagy. – mondta teljesen komolyan.
- Erről most nem nyitok vitát. Túl fáradt vagyok ehhez. – mosolyogtam rá.
Az útón, még beszélgettünk egy kicsit, majd Krisztián kapcsolt valami zenét. Hazaérve, leparkolt a ház előtt. Felérve, én elmentem fürdeni. Mikor végeztem, rohantam az ágyba, és bevetettem magam Krisztián mellé.