Krisztián:
Késő
este fáradtan estem haza az egyik koncertről és csak egy kis nyugalomra
vágytam, hogy pihenjek egy kicsit. Persze, ez nem jött össze. Nem voltam otthon
fél órája, de már is veszekedni kezdtünk Vikivel. Mióta hazajöttünk ez megy…
Ahogy beindult az egyetem, még kevesebb időt tudtunk egymásra szentelni. Ez
ahhoz vezetett, hogy minden apróságon összevesztünk. A végén mindig ott
lyukadunk ki, hogy én vagyok a szar, aki fűvel-fával megcsalja őt.
- Persze, mert ahhoz nem vagy
fáradt, hogy ezzel-azzal összefeküdj.
- Ne gyere megint ezzel! – kezdtem el
kiabálni.
- Mi lenne, ha egyszer az
életben őszinte lennél velem!?
- Hagyjuk ezt. Jó? – fordítottam
neki hátat.
- Mit is vártam. Mindig ez van!
- Te most tényleg ennyire hülye
vagy, vagy csak tetted? Gondolkozz már!
- Igen, elég nagy hülye vagyok, hogy eddig
hittem neked. Elmész koncertekre, meg fotózásra, közben valójában az egyik
rajongóddal, vagy modelleddel szórakozgatsz. Mindezt majdhogy nem a szemem
előtt. Nincs igazam?
- Tudod mit, de! Teljes
mértékben igazad van. Már fél Magyarországgal megcsaltalak! Most jobb? Örülsz? –
ordítottam teljesen kikelve magamból, majd felkaptam a kulcsomat és
kiviharoztam a lakásból.
Budapest
utcáin sétálgattam. Még ilyenkor, késő este sem kihalt. Állandóan zajlik az
élet, autók járnak az úton, emberek sétálnak a járdákon. Túl nagy a forgalom
még ilyenkor is. Utálom ezt a várost! Itt
nem lehet elmenekülni, és egyedül lenni, mint Sopronban.
Az
egyik bárba ültem be. Először csak gondolkodni akartam, később inni kezdtem.
Végig a ma történteken járt az agyam. Hogy mondhattam neki azt? Nyilvánvaló,
hogy hazugság volt, de elvesztettem a fejem. Ideges lettem, hogy már megint itt
tartunk.
Talán
az elfogyasztott alkoholnak köszönhető, de eljutottam arra a szintre, hogy ha
úgy gondolja, megcsalom, akkor meg is teszem! Legalább akkor már nem
alaptalanul vádol meg dolgokkal. Miért is
ne? Elvégre, ha már ennyire akarta hallani, legalább valami valós alapja is
legyen..
Egy
dekoratív lánnyal kezdtem beszélgetni. Külsőre vonzó volt, de személyiségileg… Tipikus szőke liba! Valószínűleg
normális esetben szóba se állok vele, nem hogy flörtölni kezdek, de a célra
tökéletes lesz. Szavaiból úgy vettem ki, szimpatizál velem, és hasonló tervei
vannak. Egy éjszaka, egyetlen egy alkalom, és soha többé nem látjuk viszont
egymást.
Szóváltásunk
ideje alatt egyre közelebb húzódtam hozzá. Szemem megakadt fedetlen lábain. Nos igen, a miniszoknya nem sokat takar.
Mindegy lett volna, ha fel sem veszi. Kezem lassan ráhelyeztem a combjára,
és lassan vezettem egyre fentebb, és fentebb.
A
dolog végül nem úgy sült el, ahogy terveztem. A csaj csak áltatott. Ahogy kezem
elért egy bizonyos pontot, tenyere hatalmasat csattan az arcomon. Italát az
arcomba borítva a pofámba vágta, hogy mekkora egy paraszt is vagyok. Hogy mit
képzelek magamról, hogy milyen egy könnyűvérű nőcskének hiszem. Ha így öltözöl kicsi szívem, ne várd, hogy
királynőként bánjanak veled!
A
hölgy, már ha nevezhető annak, kisebb jelenete után újra a bárpult felé
fordultam. Nagyon úgy tűnt, egyetlen társam csak a pulton heverő whiskys üveg
lesz. Az idő folyamán kiestél a
gyakorlatból Kölyök.
- Krisztián! Hát te? Csak így,
egyedül? – foglalt helyet a mellettem lévő üres széken Heni.
- Esküszöm már csak te hiányoztál. –
ironizáltam, majd újra töltöttem a poharam.
- Elégé el vagy ázva. Ilyenkor
már otthon lenne a helyed. – szavai hallatán fintor jelent meg arcomon, amit
azonnal észre is vett. – Ha csak nem, történt valami? – jegyezte meg reakcióm
láttán.
- Miért fárasztasz? – fordultam
vele szembe. – Egyáltalán mit akarsz tőlem? Elvállaltam a fotózást és maximális
precizitással el is végeztem azt. Mit akarsz még? Tudod, nem szeretem a
felesleges játékokat.
- Szerintem egyértelmű, hogy mit akarok, és meg is fogom kapni! – hajolt
közelebb.
- Ezt te sem gondolod komolyan!
Azok után, amit tettél, ahogy elváltunk… Ne hidd, hogy csak úgy elfelejtem. Mégis
miért jöttél vissza? – szegeztem neki a kérdést. Az alkohol bátorít! Már szóra nyitotta a száját, de belé fojtottam
a szót. – Az igazat mond, ha kérhetném.
- Nem egyértelmű? Miattad. Rá kellett jönnöm,
hogy mennyit is jelentesz nekem valójában. Életem legnagyobb hibáját követtem
el, hogy akkor csak úgy eldobtalak magamtól. Szeretlek! Ott akarok lenni
melletted, amikkor reggel van, érezni, ahogy megölelsz, és magadhoz húzol. Újra
át akarom élni ahogy gyengéden puszit adsz a homlokomra és a fülembe dörmögsz,
mint egy maci. Emlékeszem, ahogy reggelente kiléptél a zuhany alól és vizes
testeddel mögém álltél és nyakamat puszilgattad. Ott akarok lenni a
mindennapjaidban. Amikor magad mögött becsukva az ajtót elmész, és amikor
hazajössz, megölelsz és elmondod, milyen napod volt. Újra érezni akarom azt a
biztonságot, melyet adsz. Veled akarok lenni, ha nevetsz, vagy ha éppen bántott
valaki. Újra veled akarok ébredni, és álomra hajtani a fejem. Idővel rájöttem,
az életem nélküled mit sem ér. Egyre rosszabbul viselem a hiányod. Szükségem
van rád.
- Még mindig nagyon rosszul
hazudsz. – jegyeztem meg, majd egyszerre lehúztam a félig teli poharat és az
üveg után nyúltam, hogy újratöltsek.
- Lehet, de csak neked akarok
megfelelni. Vagy nem ezt akartad hallani? Úgy tudtam, mostanában az ilyen
stílusú csajokra utazol. Olyanokra, akik képesek feladni mindent érted, akik
hajlandóak megalázkodni. Mint Viki…
- Az ilyen megjegyzéseidre nem
vagyok kíváncsi! – csaptam le a poharat a pultra.
- Nem hozzád való, ezt te is
tudod. Nem egy kislányra van szükséged, aki pátyolgatásra szorul. Sokkal inkább
egy igazi nő kell neked, akivel kiélheted minden vágyad, aki kordában tudja
tartani a rosszabbik oldaladat.
- És ez lennél te, igaz?
Szánalmas próbálkozás Heni!
- Hazudj csak tovább magadnak.
Egyszer úgy is rájössz, hogy igazam van. Csak gondolj bele, amikor együtt
voltunk, egyszer sem kellett az alkoholba menekülnöd. Ezzel szembe most úgy
iszod a whiskyt, mintha víz lenne.
- Milyen aggódó lettél hirtelen.
– mondtam gúnyosan. – Hol volt ez az érzés, amikor hagytad, hogy az egyik
táncosom, aki majdhogy nem a legjobb haverom volt, megbasszon.
- Elég lesz már mára. Ideje
hazamenned. – mondta. Hangjában megbántottság érződött. Meglepő!
- Kár, hogy ezt nem te döntöd
el.
- Lehet, de jobban jársz, ha
velem jössz haza, minthogy Orsi, vagy bárki más megtudja, merre csavarogsz.
Meggyőzött.
Felállt és a kijárat felé kezdett sétálni, miközben arcán elégedett mosoly
terült el. A poharam felé nyúltam, hogy megigyam a maradék italt, de amikor a
számhoz emeltem, meggondoltam magam. Valami legbelül azt mondta, elég lesz már!
Egy pillanatra még meginogtam, de végül letettem a poharat. Pont olyan
állapotban, ahogy az imént felemeltem.
Ahogy
felálltam, forgott velem a világ. Lassan a kijárathoz ténferegtem, ahol már
Heni várt, a háta mögött egy taxival.
- Hogy vagy? – kérdezte. Hangja
aggodalommal volt megtelve. Most tényleg
aggódsz értem?
Beszélni
már nem bírtam, így csak egy fejrázással jeleztem, hogy megvagyok.
- Örülök neki. Először hozzám
megyünk, aztán a taxi egyenesen haza visz téged. Addig is józanodsz egy kicsit.
– vázolta fel a menetrendet.
Az
út elejét a kínosan csendben hangulat jellemezte. Nem szóltunk semmit, és csak
mereven bámultunk kifelé az ablakon. Talán az alkohol hatása volt, de az
emlékek hirtelen megrohamoztak. Mindezt nem is hagytam szó nélkül.
- Emlékszel az első
taxizásunkra? – törtem meg a csendet.
- Hogy ne emlékeznék. A nagy találkozás azon
a szórakozóhelyen, és az első tánc… Később már a taxi hátsó ülésén egymásnak
estünk és ezt a szép pillanatot csak tetézte, hogy összehánytad az egész
kárpitot. Már akkor se bírtad az alkoholt.
Innentől
kezdve megtörtént az, aminek nem kellett volna. Nosztalgiázni kezdtünk… Nem
lett volna szabad! Felszínre törtek a régi emlékek és vele együtt a régi
érzések is napvilágot láttak. Mindaz, amitől eddig úgy menekültem, most újra
előjött.
- Nekem tudod melyik a legszebb
emlékem? – fordult felém csillogó szemekkel.
- Ki mondta, hogy nekem a taxis a legszebb? – néztem rá kérdőn. – Csak
egy emlék, a sok közül.
- A legszívesebben arra gondolok
vissza, amikor motorozni voltunk.
- Én meg a motorozás. Ez is szép
történet volt. – nevettem.
- Nekem tetszett. Annyira szabadnak éreztem magam, és bármennyire is
féltem, tudtam, hogy nem lesz semmi baj. Tudtam, hogy nem hagyod, hogy bármi
bajom essen.
- Ahhoz képest, elég szépet
borultunk. – szavaim hallatán nevetni kezdett. Pont úgy, mint régen… De gyönyörű! Észre sem vettem, de
percekig csak elbűvölve bámultam rá.
- Mi a baj? Mit nézel?
- A nevetésed, pont olyan, mint régen.
Elvarázsol! Ugyan az a mosoly, amit régen annyira szerettem.
Ajkaink
közeledni kezdtek egymáshoz. Nem sokon múlt, hogy megcsókoljam, de a taxis
közbeszólt. Megérkeztünk.
- Feljössz? – kérdezte, és én
kétségesen belementem. De meg fogom én
még ezt bánni.
Az
alkohol hatása, hogy olykor olyat teszünk, amire később nem leszünk büszkék.
Minden egy apró botlással kezdődött, a szó szoros értelmében. Ugyan is,
egyensúlyérzékem még nem volt a régi, így a lépcsőn felfelé menet megbotlottam.
Valószínűleg padlót fogok, ha nem kap el. Készségesen hagyta, hogy
rátámaszkodjak, pedig súlyom jóval meghaladja az övét.
Ahogy
felnézetem rá, ajkaink újra vészesen közel voltak egymáshoz. Itt már elszakadt
a cérna és nem bírtam tovább türtőztetni magam.
A
következő pillanatban a világ megszűnt létezni. Nyelvem vad táncot járt az
övével, és mielőtt feleszmélt volna, az ölembe emeltem és az ajtónak nyomtam.
Kezével a kulcslyuknál kaparászott, mígnem sikerült kinyitnia azt. Egyenesen a
szoba felé vettem az irányt. Az ágyhoz érve gyengéden lettem. Vadul és mohón
estünk egymásnak. Nem a gyengédségről szólt az este, sokkal inkább az
élvezethajszolásról. Álla alá nyúltam, és újra megcsókoltam. Ajkai nedvesen
csillogtak és arca kipirult volt. Testünk tökéletes ritmusban járt. Mintha
mindig is egyek lettünk volna… A félhomályban arcán csak a vágytól fűtött szemei
csillogtak. Egyre gyorsabb tempóra váltottunk. Egyre csodálatosabb érzések
törtek rám. Hol a melegem volt, hol pedig a hideg futkosott rajtam. Karjaival
mindvégig nyakamat szorította. Körmeit olykor a hátamba mélyesztette, majd
kezeivel újra magához szorított.
Talán
fel sem fogtam igazán mennyi mindent veszítettem gyengeségem miatt…