46. rész

Már egy hete volt, hogy elmentünk moziba. Azóta nem hogy közös programunk nem volt, de még találkozni sem igen találkoztunk. Krisztiánnak zsúfolt hete volt. Koncert, koncert hátán, egyik csatornától rohant a másikhoz, hogy elérje a felvételt. Emellett több újságnak fotózott, és ugye a képeket retusálni is kell, ami szintén nem 2 perc. Arról nem is beszélve, hogy készül az új SP lemez. Szakossal szinte minden este a stúdióban ülnek, és komponálnak.
Mindezek ellenére igyekszünk minél több időt együtt tölteni, és szinte minden estére terveztünk valami közös programot, de ezek nagy része törlődött. Valami mindig közbe jött, és így pár órával a randi előtt felhívott, vagy küldött egy SMS-t, hogy lemondja azt. Mára is terveztünk valamit. El akartunk menni, vacsorázni, de megint csak nem jött össze.

Mikor megtudtam, hogy mi a terv estére, nagyon izgatott lettem. Lelkesen készülődtem. Kicsinosítottam magam, felvettem egy sexy ruhát, besütöttem a hajamat és felkentem egy laza sminket.
- Akkor mi elmentünk. – nyitott be Szandra a szobába. – Megleszel egyedül?
- Persze, menjetek csak. – mosolyogtam. – Krisz is nemsokára itt lesz, és akkor mi is indulunk.
- Csak nem csoda történt, hogy végre képes együtt tölteni egy estét a saját barátnőjével? – kérdezte ironikusan.
- Nem tudom, de még nem hívott, hogy le akarja mondani. – mosolyogtam rá.
- Mi van? Észhez tért a Kölyök? – jött be a szobába Tomika is.
- Srácok, nem akarok ünneprontó lenni, de el fogtok késni. – sürgettem őket.
- Értjük mi. Jó szórakozást, aztán hívj, ha történt valami. – kiabálta vissza a nappaliból Szandra.
Nem sokkal utánuk, Bence is lelépett. Barbival beszéltek meg valami közös filmnézést, és mondta, hogy ne várjuk haza, későn jön.

Már 9 óra is elmúlt. Idegesen sétáltam fel s alá a lakásban. Megint késik. Pedig megígérte, hogy 8ra értem jön. Már vagy tízszer hívtam, de hiába. Az elején nem vette fel, később pedig kikapcsolta a telefonját. Már kezdtem azt hinni, hogy valami baja van, de amikor felmentem twittere, hogy egy kicsit elüssem az időt, láttam, hogy nincs miért féltenem. Vígan irogatta a hülyébbnél hülyébb twittjeit. Nem kell mondanom, hogy mennyire fel ment bennem a pumpa. Hatalmasat csalódtam benne. Legalább szólt volna, hogy ne várjak rá, mint egy idióta.
Egy hatalmas adag jégkrémmel vigasztalódva ültem le a tv elé. Csak kapcsolgattam össze-vissza. Semmi sem tudta lekötni a figyelmemet. Teljesen magamba zuhantam. Nem akartam elhinni, hogy már megint átvert. Egész héten ilyen volt, mindig, mindent lemondott, de legalább szólt róla. Most, még csak erre sem méltatott.
Gondolataimba, és csalódottságomba zuhanva aludtam el a kanapén.

Bence szemszöge:
Miután hazaértem Barbitól, meglepetten vettem észre, hogy Viki a kanapén alszik.
- Krisztián tiszta idióta. Nem lehet igaz, hogy már megint lemondta. – dünnyögtem magamban csalódottan. – Gyere királylány, a herceged megtalál a szobában is, mármint ha hajlandó hazadugni az orrát. – mondtam, majd óvatosan az ölembe vettem őt, és bevittem a szobába.

Viki szemszöge:
Éreztem, hogy valaki megemel. Az illata ismerős volt. Ahogy belélegeztem, melegség járta el a lelkemet, és megnyugodtam. Kezemet a nyaka köré fontam, és így bújtam hozzá még közelebb. Szemem nem bírtam kinyitni, ahhoz már túl fáradt voltam. Ahogy letett az ágyra, elakart menni, de nem engedtem. Még erősebben szorítottam magamhoz.
- Ne menj. – dünnyögtem álmosan, és nyakánál fogva, közelebb húztam arcát.
- Viki, szerintem összetévesztesz valakivel. – mondta egy hang, ami nem a Krisztiáné volt. Lassan nyitottam ki a szememet, és Bence mosolygó fejével találtam magam szembe. Ajkai pár centire voltak az enyémtől.
- Bocsánat. – mosolyogtam kislányos zavaromban. – Nem tudtam, hogy te vagy. – suttogtam ajkaiba.
- Mit mondja, ez igen. – hallottam Krisztián megjegyzését az ajtóból, miközben gúnyosan tapsolt.
- Krisz, meg tudom magyarázni. – mondtam, majd gyorsan elengedtem Bencét.
- Ez nem az, aminek látszik. – védekezett Bence is.
- A te helyedben inkább befognám a számat. – mondta dühösen Krisz.
- Bence, inkább menj ki. Ezt nekem kell megbeszélnem vele. – néztem bíztatóan rá, mire ő csak bólintott, és csendben kiment a szobából.
- Krisztián, kérlek. – szóltam félénken.
- Ezt mégis hogy képzeled? Pont Bencével? A legjobb haverommal kell ezt csinálni?
- Nem történt semmi. – néztem rá könnyes szemmel.
- Ne hazudj. Láttam, amit láttam. Először Tamás, most meg Bence? Ki lesz a következő?
- Ne mond ezt, kérlek.
- Fáj az igazság? Fáj, hogy egy utolsó kis lotyó vagy? Nem hittem rólad. Én tényleg szerettelek, és sosem csaltalak meg. Hányszor tetted meg? Hányszor bújtál össze valakivel, amikor nekem dolgom volt? Miért nem állsz ki az út szélére, nagyobb sikered lenne ott. – mondta gúnyosan.
- Semmi jogod nincs így beszélni velem. – emeltem fel a hangom. – Nem tetem semmi rosszat. Elaludtam a kanapén, miközben vártam valakit, aki megint csak átvert.
- És a Bence önzetlenül segített, és bevitt a szobába, mi? – emelte fel már ő is a hangját.
- Ha egyesek megérkeznek időben, vagy legalább válaszolnak a hívásomra, akkor nem tartanánk itt.
- Ó, már egyből az én hibám? Úgy sajnálom, hogy belekergettelek a karjaiba. – mondta ironikusan. – Egyébként, meg nem láttam hogy hívtál lemerült a telefonom.
Twitterezni bezzeg tudtál miről. Egyetlen egy hívás, vagy egy rohadt SMS, olyan nagy kérés ez?
- Tudod, én dolgozom, nem érek rá folyton téged hívogatni. – túrt idegesen a hajába.
- Mert, mire érsz rá mostanság? Egész héten nem láttalak, minden közös programot lemondtál. Csodálkoztam is, hogy a mait nem, de csúnyán átvertél.
- És ezért egyből Bencénél kel vigasztalódnod?
- Hányszor mondjam még, hogy megértsd, hogy nem történt semmi? – válaszoltam, már-már szinte üvöltve.
- Nem érdekel. – mondta, és idegesen becsapta maga után az ajtót. Szinte azonnal rohantam utána, de hiába. Bekulcsolta a szobája ajtaját. Hiába kopogtam, és kérleltem, még válaszra sem méltatott. A szobából lágy zene szűrődött. Ő volt az, ő zongorázott. Hogy egy kicsit lenyugtassam magam, elmentem sétálni. Már sötét volt, éjfél is elmúlt, de nem érdekelt. Csak kóboroltam a város utcáin. Próbáltam menekülni a gondolataim elől, de mindig ugyan az a dallam csengett a fülembe. Annyira szívszorító volt.
Ahogy egyre jobban eltávolodtam a házunktól, és ezzel együtt Krisztiántól is, egyre világosabbá vált, hogy én ezt nem akarom. Szeretem őt, nem akarom elveszíteni, emiatt a hülye veszekedés miatt. Amint erre rájöttem rohantam vissza a lakásba.

Gyorsan kinyitottam a bejárati ajtót, és hatalmas lendülettel indultam el Krisz szobája felé. Még a cipőmet sem húztam le. Ahogy az ajtóhoz értem, lenyomtam a kilincset, és szinte szó szerint beestem a szobába. Nagyon meglepődtem, hogy ilyen simán ment a dolog, azt hittem, még mindig kulcsra van zárva. A zongora felé néztem. Ott ült ő, és csalódottan bámulta a hangszert, miközben még mindig ugyanazt a számot játszotta.

- Krisztián. – suttogtam, mire ő felnézett, és ujjait levette a billentyűkről. Könnyes szemmel nézett rám, majd felállt. Egy kicsit megtorpant, mint ahogy én is. Percekig csak álltunk, és néztük egymást, majd szinte egyszerre indultunk egymás felé. Pár centi választott el tőle, amikor újra megijedtem, és fejemet lehajtottam. A könnyeim, csak úgy potyogtak.
- Gyere ide. – suttogta, majd magához szorított.
- Nagyon sajnálom. – szipogtam. – Tényleg nem történt semmi. Nem lennék képes rá.
- Sss…tudom. Nem gondoltam komolyan azt, amit mondtam. Ideges voltam, és elvesztettem a fejemet. Meg tudsz nekem bocsátani? – tolt el magától, hogy a szemembe nézhessen.
- Ha te is megtudsz nekem azért, amiket a fejedhez vágtam.
- Szeretlek. – suttogta.
- Én is…..szeretlek. – mondtam ki végül. Kezével az állam alá nyúlt. Először gyengéden, majd egyre vadabbul csókolt. Lassan hátrálni kezdett, majd leült az ágyra, és az ölébe húzott……

45. rész

- Mi jót csinálsz? – kérdezte, és kezeit hátulról a derekam köré fonta.
- Reggelit, a világ legaranyosabban szuszogó srácának. – mondtam, és megfordultam, hogy szembe lehessek vele.
- Ha megtaláltad szólj, szívesen megismerném. – mosolygott rám, majd megcsókolt.
Öntött magának egy bögre kávét, és leült az asztalhoz.
- Most nézem, csak milyen csinos valaki. Csak nem elóhajt menni valamerre a hölgy? – kérdezte, majd beleszürcsölt italába. Kiszedtem egy nagy adag kavart tojást egy tányérra. Megszórtam sajttal, nyomtam rá ketchupot, és eléraktam.
- Istenien néz ki, köszönöm. – mosolygott rám, majd az ölébe húzott.
- Jaj, ne! légy szíves most ne egyél le. – mosolyogtam rá. – már nincs kedvem még egyszer átöltözni, és nagyon nem kéne most koszosnak lennem.
- Ezt most miért mondod? – nézett rám értetlenül, miközben a szája tele volt kajával.
- Mert jó szokásod, hogy minden, amit iszol, vagy eszel, az ölemben landol. – simogattam meg az arcát.
- Van benne valami. – nevetett. – Vigyázni fogok, rendben? – nézett rám kisfiúsan, miközben ketchupos ajkai az enyémhez közeledtek.
- Egyél inkább. – toltam el magamtól nevetve, mire ó csak vállat vont.
- Egyébként, mi a terv mára? Hová ez a nagy készülődés? – kérdezte két falat közben. Imádtam nézni, ahogy eszik. Ha velem van, és itthon vagyunk, annyira gyerekesen tud viselkedni. Vagyis, a viselkedése, nem változik meg, ha nem vagyunk a négy fal között, de az evési szokásai igen is! Ilyenkor úgy össze tudja magát, sőt inkább engem kenni, hogy az nem igaz. Persze, már megszoktam, és már egyáltalán nem érdekel, de vannak napok, amikor inkább óva intem.
- Fotózásom lesz. – húztam el a számat. – De mivel tudtam, hogy te ma egész nap itthon leszel, gondoltam megleplek legalább egy kis reggelivel. Nem hiszem, hogy a Tomika bármit is főzne neked. Legalább is, ha abból indulunk ki, hogy én még életemben nem láttam főzni. Na jó, egyszer megpróbált valami teát csinálni, de azzal sem járt sok sikerrel. – nevetettem.
- Nos, ez igaz. – nevetett ő is. – Nagyon szépen köszönöm a reggelit, de tényleg nem kellett volna. Tudok rendelni kaját, meg elmentem volna valamerre enni. – mondta, és arcon puszilt. Miután elhúzódott mosolyogva nézett rám. Szeme megcsillant, és láttam rajta az a kisfiús izgatottságot, amit akkor lehet rajta észrevenni, ha valami rosszat csinál, és várja, hogy lebukjon miatta.
- Mond, hogy nem kentél össze? – nyafogtam, majd egy szalvétával letörtem az arcom. Ő végig csak sunyin mosolygott rám.
- Az utolsó falatot? – tolta felém a villát.
- Fúj, dehogy is. – mondtam undorral. – Tudod, hogy gyűlölöm. Nem is értem, hogy tudod ezt megenni. Tiszta undi.
- Pedig nagyon is finom. – nevetett. – Mindent szeretek, amit te készítesz, és azt, amivel össze lehet téged maszatolni, azt kimondottan imádom.
- Szóval erre megy ki a játék. – pusziltam meg a nyakát, majd felálltam az öléből, hogy elmosogassam a tányért.
- Nagyon szépen köszönöm a reggelit. Istennő vagy. – ölelt át.
- Ezt mindig is tudtam. – nevettem.
- Szerencsés vagyok, hogy egy ilyen nő áll az oldalamon. Mos, főz, takarít, és emellett elképesztően okos, csodaszép, és cseppet sem egoista. – nevetett.
- Hogy te mennyire ismersz. – mondtam, majd mosolyogva megcsókoltam. Erősebben magához szorított, és a nyakamat kezdte el csókolgatni.
- Krisz, tényleg mennem kell. – toltam el magamtól mosolyogva. – Sajnálom.
- Tudom, csak nehéz uralkodnom magamon, ha a közelembe vagy. – mondta, miközben elismerően végignézett rajtam.
- Elég lesz már. – nevettem, majd elindultam felhúzni a cipőmet.
- Egyébként, szólj majd a többieknek, hogy reggelizzenek. Nekik is marad tojás. – kiáltottam vissza a nappaliból.
- Meglesz. – válaszolta. Ahogy kisétált a konyhából, menten elkapott a nevetés. Elégedetten, simogatta a hasát, és közben elég furcsa fejeket vágott. Elnézve őt, tényleg, mint egy óvodás.
- Most mi van? – nézett végig magán.
- Semmi. – legyintettem, majd közelebb mentem hozzá, és megcsókoltam.
- Estére van már terved? – nézett rám lelkesen a csók végén.
- Sajnos, még egy jó pasi sem hívott el sehová. – húztam el a számat.
- Hát, nem tudom, hogy én annak számítok-e, de nekem lenne pár ötletem. – mosolygott.
- Lássuk csak! Barna haj, elbűvölően kék szemek, pipa. Magas, izmos testalkat, pipa. Habár, mostanában, mintha egy kis pocakot eresztett volna az uraság, de ez rátudható a jó kosztra. – kezdtem el húzni az agyát, mire ő csak felnevetett. – Még nem végeztem. Tehát küldőségekben megfelelő lesz, de nézzük csak a személyiségét. Vicces, kedves, humoros, pipa. Bármikor meg tud nevettetni, pipa. Elképesztően aranyos, és néha olyan akárcsak egy gyerek. Ezen felül, határozott, céltudatos. Azt hiszem, szemet tudok hunyni azon az apró kis hibán, hogy makacs, és önfejű.
- Tehát, akkor átmentem a vizsgán? – nevetett.
- Abszolúte. – mosolyogtam, majd újabb csókot leheltem ajkaira. – Majd írd meg a részleteket. Bocsi, de most már tényleg megyek, így is késésben vagyok.

A fotózás tényleg nagyon jól ment. A képek nagyon jók lettek, és viszonylag hamar végeztünk. Krisztián, ahogy megígérte, küldött üzenetet, hogy mit tervez estére. Látott valami jó filmet, tehát este moziba megyünk. Tamásék is jönnek. Már előre féltem, hogy mi lesz ebből. Krisztián meg Tomika együtt, egy moziban? Lehetetlenség, hogy csendben, és fegyelmezetten végignézzék a filmet.

A mozihoz érve, a fiúk elmentek megvenni a jegyet. A  Transformers 3-at néztük meg. Aki azt hiszi, hogy ez egy tipikus pasis film, és képes leköti a srácokat, az vagy nagyot téved, vagy pedig nem ismerő őket eléggé. Nagy meglepetésemre, érdekelt a film. A képi világa csodálatos, a történet magával ragadónak tűnt, és a főszereplő srácról inkább ne is beszéljünk. Próbáltam a filmre koncentrálni, és megérteni, de nem igazán sikerült. Krisztián minden lehetőséget megragadott, hogy elvonja a figyelmemet. Így nem meglepő, hogy egy szót sem értettem belőle, és az a tény sem segített a helyzetemen, hogy ez első 2 részt sem láttam.
Tomika meg Krisz tényleg olyanok voltak, mint 2 gyerek. Kukoricával dobálóztak, beszélgettek, telefonoztak. Mindent csináltak, csak éppen a filmre nem figyeltek. Közelebb bújtam Kriszhez, és fejemet a vállára hajtottam. Átkarolt, és az oldalamat kezdte simogatni, miközben a telefonját nyomkodta. Már megint Twiterezett….
- Ezrét, érdemes volt eljönni. – suttogtam.
- Hm? Miért is? – válaszolt teljesen belemerülve a telefonozásba.
- Mindegy. – mosolyogtam.

A film végén, nagy meglepetésünkre, a srácok pontosan tudták, hogy mi történt benne, miről szól a film.
- Most nem azért, de nem is figyeltetek, akkor honnan tudjátok? – kérdezte Szandra.
- Mi igen is figyeltünk! – tiltakozott Tamás.
- Na ja, persze. – mondta Szandra a szemét forgatva. – És a nagy Éder Krisztiánnak hogy tetszett a film?
- Szerintem jó volt. Nagyon látványos film, és nagyon szép vizuális megoldásokat láthattunk benne. Mondjuk, volt benne egy ilyen 20 perces pont, amin majdnem bealudtam, mert nagyon hosszú volt. – magyarázta a plakátokat bámulva Krisztián. – Meg a végére már nagyon kellett pisilnem, és kicsit gondba voltam, hogy menjek ki mégis. A másik problémám, meg az volt, hogy nekem kicsit olyan volt a film, mintha az összes közhelyes, sablonos filmből összeszedték volna a legrosszabb szövegeket, és ezt belerakták volna egy filmbe. – modnta unottan.
- Elmehetnél valami kritikusnak. – nevettem.
- A Kölyök most csak csalódott, hogy nem volt benne élete nője. – nevetett Tomika.
- Ó igen, hiányzott belőle Megan Fox. – húzta el a száját Krisztián. – Teljesen ki vagyok, depressziós leszek legalább 3 napig.
- Megan Fox? – fordultam Krisztián felé kérdően.
- Ne légy ilyen. Tudod, hogy téged szeretlek. – húzott magához közel.
- Ne higgy neki Viki, múltkor azt mondta, ha Megan Fox bekopogna hozzá, meghívná filmezni az ágyba. – nevetett Tomika.
- Miért te talán nem? – szólt vissza Krisztián.
- Erre inkább ne válaszolj. – nevetett Szandra.
A hazafelé út kb ugyan így telt. A fiúk végig szekálták egymást. Mellettük egyszerűen nem lehet unatkozni. Hazaérve, elmentünk fürdeni Krisztiánnal, majd utána egyből bevetettük magunkat az ágyba. 

Ahogy bekapcsolta a tv-t egyből magunkkal találtam szembe magam.
- Ne! Máris adják?! Ne nézzük meg. – húztam el a számat.
- Miért? – értetlenkedett Krisz.
- Mert hülyén nézek ki, és mert alapból nem tetszik, ilyen témáról kell beszélnünk benne. – mondtam, majd a fejembe húztam a takarót.
- Ne légy ilyen. – nevetett. – Nagyon szép vagy, mint mindig. – mondta, majd bebújt mellém a takaró alá. – Itt akarsz lenni egész este? Nyugodtan kibújhatsz, már elvettem. – mosolygott.
- Köszönöm. – mondtam, majd letoltam a fejemről a takarót. Egészen közel bújtam hozzá. Fejemet a mellkasára tettem, ő pedig átkarolta a derekamat. Így aludtunk el.