56. rész

-         Krisz, kapcsold ki a tv-t. – nyöszörögtem álmosan és közelebb bújtam hozzá. Fejemet nyakába temettem.
-         Kicsim, nagyon szívesen kikapcsolnám, de ez nem a tv. – kuncogott. – Tomikáék „filmeznek”.
-         Mond, hogy már nincs sok, és hamar elhalkulnak. – dörzsöltem meg szemeimet.
-         Viki, bármit is mondanak egyesek, én nem vagyok tisztában azzal, hogy mennyi ideig bírja a Tomika.
-         Hülye! – löktem meg egy kicsit nevetve. Nem válaszolt, még csak vissza sem szólt. Kicsit megemeltem a fejemet, hogy lássam az arcát. Mosolyogva, csillogó szemekkel bámulta a plafont és az oldalamat simogatta. Keze egyre inkább csúszott lejjebb és lejjebb. – Mióta…öhm…hallgatod őket? – kérdeztem zavartan.
-         Elég régóta. – válaszolta remegő hangon. Ujjai elérték csípőmet, és hamar túlhaladtak rajta.
-         Azt hiszem, te már tegnap élvezhetted az effajta kényeztetést. – nyúltam keze után.
-         Az biztos, hogy élveztem. – nevetett. Nem szóltam semmit, pedig elég magas labdát adott. Gyorsan lecsaphattam volna. Temérdek sok gondolat árasztotta el elmémet ezzel az egy mondattal kapcsolatban. Szememet forgatva ültem fel az ágyban. A takarót kicsit fentebb húztam magamon, és szemeimmel a szobát pásztáztam, de semmi.
-         Keresel valamit? – kérdezte, és kezével lassan végigsimította csupasz hátamat.
-         Na jó, hová tetted? – fordultam felé nevetve.
-         Mégis mit? – játszotta a hülyegyereket.
-         A pólót, amiben tegnap aludtam.
-         Nem tudom, miről beszélsz. – ráncolta össze a homlokát.
-         Arról a pólóról beszélek drága kicsi egyetlenem, amitől tegnap este élvezettel szabadítottál meg.
-         Látod, már akkor sem tetszett rajtad. – nevetett.
-         Hagyd már. – próbáltam komoly és határozott maradni, de nem ment. – Add vissza. – nevettem.
-         Tényleg nem tudok róla semmit.
-         Éder Kriszitán! Ne akard, hogy megmotozzalak. – csúszott ki a számon. Amint kimondtam, egyből megbántam. Ismertem már annyira,hogy tudjam, egy ilyen mondatot nem enged elmenni a füle mellett.
-         Állok elébe. - hangsúlyozta ki az első szót.
-         Menj a francba. – nevettem el magam.



-         Tamás! Gyere már! – sürgette Krisztián.
-         Jövök! – hallatszott a hangja, majd pár perc múlva megláttuk őt is. – Itt is vagyok. – mosolygott kisfiúsan.
-         Végre! – sóhajtott Krisztián.
-         Sziasztok. – köszöntünk el Szandrával.
-         Majd jövünk. – jött a gyors, tömör, megszokott válasz.
-         És mi mit csinálunk? – fordult felém Szandra.
-         Nekem háromtól fotózásom van, de addig állok rendelkezésedre.
-         Vásárlás? – kérdezte lelkesen.
-         Vásárlás. – bólintottam.
Felvettük a cipőnket, megkerestük a táskát, meg a kocsikulcsot és már indultunk is.

-         Gyere már! – húzott be egy fehérneműboltba Szandra. – Múltkor láttam egy kollekciót. – kezdett el keresgélni a boltban. – Megvan. Ez az! – tartotta felém. – Mit szólsz? Milyen?
-         Merész, de Tomikának tetszeni fog. – nevettem.
-         Igazából, ezt neked néztem ki. – mondta zavartan.
-         Nem. Szó sem lehet róla. – tiltakoztam hevesen.
-         Legalább próbáld fel! Kérlek, kérlek, kérlek! – könyörgött, mint egy tizenéves.
-         Add ide. – sóhajtottam, és bementem a próbafülkébe.

Végignéztem magamon. Mint egy luxus kurva, de meg kell hagyni, tényleg sexy volt. A fehérnemű kiemelte adottságaimat. A melltartó tökéletesen állt, és őrjítő dekoltázst eredményezett. Az alsója egy vékony kis franciabugyi volt csipkékkel.
-         Gyere ki! – szólt be Szandra.
-         Felejtős.
-         Ne légy ilyen.
Megfordultam, nagy levegőt vettem és széthúztam a függönyt. Félve léptem ki a fülkéből. Félre értés ne essék, szeretem a szép és sexy ruhákat, de ez már nekem is sok volt. Nem vagyok félős, szeretem, ha megnéznek, de ez a fehérnemű…..
-         Azta… - döbbent le Szandra. – Ez kell. Megvesszük.
-         Micsoda? Nem. – tiltakoztam. – Arról volt szó, hogy csak felpróbálom.
-         Jó, rendben, de akkor…. – mondta, majd telefonjával fényképezni kezdett.
-         Szandra. – nevettem.
-         Ha nem vesszük meg, felrakom twittere.
-         Szóval megzsarolsz? – nevettem. – rendben, de ha mégis feltöltöd, neked annyi. – fenyegettem meg.
-         Hahaha. – nevetett lassan és gúnyosan.

Visszamentem a próbafülkébe, és visszavettem a ruháimat. Szandra zsarolása hatott, és megvettük a fehérneműt. Fizetés után leültünk ebédelni.
Beszélgetni kezdtünk, de Szandra csak a telefonját nyomkodta. Néha kicsit nevetett. Nem tudtam szó nélkül hagyni.
-         Mi olyan vicces?
-         Semmi. – kuncogta.
-         Letennéd egy percre?
-         Persze. – mosolygott. Ahogy letette, megláttam, hogy az tulajdonképpen az én telefonom.
-         Na jó. Mit csináltál? – emeltem fel a telefont.
-         Semmit. De Krisztián nagyon perverz. – nevetett most már hangosan.
-         Mond, hogy nem küldted el neki a képet. – nem szólt semmit, csak sunyin mosolygott. – Ugye elolvastad a választ. – kérdeztem, miközben az SMS-ét olvastam. Már le akartam szidni, amikor Krisz hívott.
-         Sexy kép. – mondta. Hangján hallható volt, hogy mosolyog. – Megijedtél a választól?
-         Nem, csak most olvastam. – nevettem. - Tiszta bolond vagy. Te csak tartsd a gatyádban a nagyfiút, és ne ilyenekre gondolj.
-         Elég nehéz, ha ilyen képeket küldözgetsz.
-         Szandrának köszönd. Ő küldte. – néztem szúrós szemmel a szemben ülőre.
-         Üzenem, hogy az adósa vagyok. – nevetett.
-         Tényleg csak ezért hívtál? – kérdeztem csalódottan.
-         Aha. – válaszolt nevetve. – Meg szólni akartam, hogy kicsit később érek haza.
-         Hánykor? – kérdeztem unottan.
-         Szerintem olyan 6-7 körül.
-         Az jó. Én sem végzek hamarabb. – nevettem.
-         Akkor majd este, de most le kell tennem.
-         Rendben. Szia, szeretlek.
-         Én is.


Mire hazaértünk már 7 óra volt. A fiúk is otthon voltak már. Rendeltek vacsorát, és megterítettek. Aranyos volt tőlük. Mire leültünk enni, Bencéék is megérkeztek. Ilyen még nem volt, hogy mindannyian együtt vacsorázzunk. Már sokszor rájöttem, hogy ha hármójuk közül csak ketten együtt vannak, ott kő kövön nem marad, de amikor mindnyájan agy helyen tartózkodnak…..
Egymást követték a beszólások, szóváltások. Előszeretettel cukkolták egymást. A csajokkal csak nevettünk rajtuk. Miután végeztünk, mindenki elvonult a saját szobájába. Krisztián elégedetten feküdt el az ágyon, én pedig törökülésben mellé ültem. Beszélgetni kezdtünk, de ez hamar átfordult néma hallgatásba. Inkább csak együtt voltunk, és élveztük egymás társaságát. Két kezét a levegőbe emeltem, és játszani kezdtem velük. Mosolyogva nézte, hogy mit csinálok.
Mikor meguntam, közelebb másztam hozzá, és gyerekes hangon, nagyokat pislogva feltettem a nagy kérdést.
-         Ugye szeretsz?
-         Viki. – sóhajtott. – Nem. Utállak. Komolyan, néha olyanokat tudsz kérdezni.
-         Jól van, na. – vágtam be a durcát. – Csak szeretem hallani.
-         És te szeretsz? – kérdezte az enyémhez hasonló stílusban.
-         Nagyon…nagyon…nagyon…nagyon. – suttogtam, miközben apró puszikat leheltem arca különböző pontjaira.
-         Én is szeretlek. – mondta mosolyogva. A szó hallatán még nagyobb mosoly húzódott arcomra. Kislányos tekintettel néztem rá, mire csak megrázta a fejét.
-         Néha úgy össze tudsz zavarni.
-         Mert? – néztem rá nagy szemekkel.
-         Egyszer olyan vagy, mint egy imádni való kislány. Ilyenkor úgy megölelgetnélek. Aztán hírtelen, egyik pillanatról a másikra, vad csábítóvá, egy igazi nővé változol.
Nem szóltam semmit, közelhajoltam hozzá, és megcsókoltam.
-         Látod, erről beszéltem. – suttogta a csók végén.
-         Volt kitől tanulnom. – vontam vállat mosolyogva.
-         Zuhanyzol velem?
-         Én fürdeni akartam. – nyafiztam.
-         Ne már, gyere velem. – kérlelt.
Végül is célba ért. Elmentem vele zuhanyozni.

A víz erősen verte bőrömet, de nem zavart. Közelebb jött, és derekamnál fogva lágyan magához húzott. A fejemet feljebb emelte és gyengéden megcsókolt. Kezeimet nyaka köré fonva élveztem a vízsugár, és az Ő simogatás okozta kellemes érzést.
Semmi komoly nem történt, csak csókolóztunk, és simogattuk egymást. Gyengéd volt, és érzéki. Ami a legjobb, az egész nem ment át vad szeretkezésbe. Csupán élveztük az együtt töltött időt és kényeztettük egymást.
Mikor már úgy éreztük, hogy elég volt, elzártam a csapot. Kiszálltunk a zuhanyzóból, és egy puha törölközőt csavartunk magunk köré. Felkapott az ölébe, és bevitt a szobába. Óvatosan lerakott az ágyra, és ölelkezve feküdtünk el.
A fejemet nyakához toltam, és apró puszikat adtam rá. Ennyire bensőséges, gyengéd, érzéki viszony még soha nem alakult ki köztünk. Nem kellettek a szavak. Már csak az boldogsággal töltött el, hogy ott feküdt mellettem. Az ölelése, csókjai, az egész, hogy ott van velem tett igazán boldoggá. Órákon át élveztem volna, ezt. Legszívesebben sosem hagytam volna abba, amit akkor csináltunk. Csöndben feküdtünk egymás mellett. Nem szóltunk, csak lassacskán elaludtunk. 

55. rész

-         Viki, ébresztő. – keltegetett Krisztián, miközben apró csókokat lehelt arcomra. Nyöszörögve fordultam felé. Megdörzsöltem szemeimet, majd ásítás közepette nyújtózkodtam egy hatalmasat. – Jó étvágyat. – mondta kedvesen mosolyogva, és az ölembe rakott egy tálcát. Kikerekedett szemekkel néztem végig. Volt rajta minden finomság. Tojásrántotta, narancslé, kávé, croissant. Szemem a tányér és Krisztián arca között ingázott. Nem értettem mi ez a hírtelen kedvesség. Tegnap még veszekedett velem, ma meg már reggelit kapok?
-         Meg sem kóstolod? – ráncolta össze a homlokát.
-         Bocsi. – ráztam meg a fejemet. – Na, nézzük, mit alkottál. – néztem rá izgatottan, majd a villa után nyúltam és hegyével turkálni kezdtem a tojást. Nagyon gusztusosan nézett ki, de ismerve Krisztián főzőtudását, egyből nem tűnt túl bíztatónak, de nem akartam megbántani.
-         Na, milyen? – kérdezte lelkesen, miután megkóstoltam.
-         Hm…tényleg jó. – néztem rá ledöbbenve. Nagyon finom volt. Nem akartam elhinni, hogy ezt tényleg Ő hozta össze.
-         Ne már, tényleg? – csillant fel a szeme, és elmosolyodott.
-         Kóstold meg. – nevettem el magam. Egy kis falatot a villára szúrtam, és felé toltam.
Mosolyogva figyelte, ahogy eszem.
-         Viki, sajnálom a tegnap estét. – kezdett bele mondandójába. – Nem volt jó ötlet az a buli. Senki sem volt party hangulatban. Inkább csak ittunk és beszélgettünk.
-         Még szerencse. – vágtam rá.
-         És…te is nagyon hiányoztál. – nézett mélyen a szemembe. – Rossz volt úgy bulizni, hogy nem vagy ott, hogy nem tudlak megölelni, megcsókolni, táncolni veled.
-         Nem hiszem, hogy tényleg ennyire hiányoztam volna. Mikor hazajöttetek, elég jó hangulatban voltatok.
-         Az már az alkohol hatása volt.
-         Mindegy. – sóhajtottam.
-         Akkor, most vége? – nézett rám kétségbeesetten.
-         Krisz, ne is álmodja róla, hogy…..- kezdtem határozottan, és érzelemmentesen, majd egy kis szünetet tartottam. – hogy ilyen könnyen megszabadulsz tőlem. – néztem rá mosolyogva. Szavaim hallatán megkönnyebbült.
-         Köszönöm. – suttogta ajkaimba. – Köszönöm, hogy minden hülyeségemet megbocsátod.
-         Azért hozzá ne szokjál. Így nem leszünk jóban Éder Krisztián! Van, amit még neked sem tudnék megbocsátani.
-         Tudom. – simogatta meg az arcomat.

A reggeli után, Krisztián elment dolgozni. Bence is hamar elment, így szinte egyedül maradtam. Tomika itthon volt ugyan, de még mindig aludt. Tegnap alaposan kiütötte magát. Nem akartam hangoskodni, csörömpölni, ezért csendben leültem tv-zni a nappaliban. Egészen belemerültem egy sorozatba, ami tőlem messze távol áll, amikor csengettek. Mikor kinyitottam az ajtót, nem tudtam megszólalni. Szandra állt előttem, vörösre sírt szemekkel. Nem mondott semmi, közelebb lépett átölelt. Zokogni kezdett. Behívtam, és leültünk a szobámba beszélgetni.
-         Nem akartam, hogy így legyen. – szipogta. – Szeretem őt, tényleg.
-         Akkor miért csináltad?  Nagyon jól tudod, hogy nem ezt érdemelte volna. Ha leültök megbeszélni a dolgokat, biztos találtatok volna rá megoldást.
-         Tudom, de…ez…ez így….- dadogott.
-         Ez így könnyebb volt, tudom.
-         Meg fog tudni bocsátani?
-         Ezt tőle kell megkérdezned. – mosolyogtam rá.

Tomika szemszöge:

Mikor felébredtem, majd szétment a fejem.
-         Soha többé nem iszom, érted DörMe. – beszéltem a mellettem fekvő plüssmacihoz.
Álmosan, tántorogva lépdeltem ki a konyhába. Sehol senki, pedig biztos voltam benne, hogy Viki már felébredt. Kerestem mindenhol, a nappaliban, fürdőben, Krisztiánnál, de semmi. Amikor benyitottam a szobájába, a látvány, ami fogadott lesokkolt. Ott volt ő, akit annyira szerettem. Tekintetünk találkozott. Összetörve, kisírt szemmel nézett rám. Legszívesebben, odamentem volna, és erősen megöleltem volna, de nem tehettem. Nem tudtam, hogy fog rá reagálni.
-         Nekem, mennem kell. Sajnálom. – mondta Viki, majd kiviharzott a szobából. Tökéletes időzítés. Pontosan tudja, hogy mikor kell vele kettesben hagynia. Gratulálunk Viki, ezért még számolunk. Nem akartam pofátlan lenni, bementem a szobába. Szandra felállt, és elindult felém.
-         Sajnálom. – mondta könnyes szemmel. – Tomika, szeretlek. Hülye voltam, bevallom. Kérlek, bocsáss meg. – nézett fel rám Szandra. – Csak egy esélyt adj. Hidd el, nem fogod megbánni.
-         Nem tudom, mit higgyek. – mondtam teljesen őszintén.
-         Kérlek. Te voltál az első komoly kapcsolatom. Az első srác, akit igazán szerettem. Azt akartam, hogy minden tökéletes legyen, talán ez volt a baj. Hagyni kellett volna, hogy minden menjen magától. Tomika, bocsáss meg, kérlek. Nem akarlak elveszíteni.
-         Szandra. – suttogtam, majd átöleltem. Annyira sírt, hogy már rázkódott. Leültünk az ágyra, betakartam, és tovább beszélgettünk.

Viki szemszöge:

Miután Tomika bejött hozzánk, igyekezetem minél hamarabb kettesben hagyni őket. Ez sikerült is. Már elég régóta bent vannak a szobában. Csak remélni tudtam, nem ölik meg egymást, és kibékülnek. Mosolyogva néztem rájuk, amikor kiléptek az ajtón kéz a kézben.
-         Kibékültetek? Végre! – sóhajtottam, mire ők csak elnevették magukat.
-         Igen. Tomika megbocsátott. – törölte le könnyeit Szandra.
-         Szerencséd van ezzel a fiúval. – mosolyogtam Tomikára. – Becsült meg most már, és ne élj vissza a lehetőséggel.
-         Nem fogok. Ígérem. – nézett fel mosolyogva Tomikára.
-         Akkor megyünk? – kérdezte Tamás.
-         Persze.
-         Hová mentek? – érdeklődtem.
-         Elmegyünk sétálni egy kicsit. Olyan szép időnk van.
-         Rendben, jó szórakozást.

-         Elfáradtál? – néztem Krisztiánra, és neki dőltem az ajtónak. Az ágyon feküdt, és ahogy meglátott nagyot nyelt. A zuhanyzóból kilépve, vizes hajjal álltam előtte. Az egyik pólója volt rajtam. Imádtam abban aludni. Közelebb sétáltam hozzá, és leültem mellé az ágyra.
-         Igazából, egy valamihez még lenne energiám. – mondta mosollyal az arcán. Felült az ágyon, és közelebb hajolt. Lágyan csókolt meg. Kezeimet nyak köré fontam, és az ölébe csúsztam. Lassan gomboltam ki ingjét, és szabadítottam meg tőle. Egy óvatos mozdulattal hátamra döntött, és felém kerekedett. Kezét hasamra tette, és simogatni kezdte. Kicsit fölhúzta pólómat, és ahogy hideg keze a bőrömet érte, megremegtem. Ajkaimmal eltávolodtam, és nyakát kezdtem csókolgatni. Hallottam, ahogy szinte alig hallhatóan felnyög. Gyengéden lehúzta rólam a pólót, majd teljes testével rám nehezedett. Érzékien csókolta a nyakamat, majd lassan haladt egyre lejjebb. Lassan minden felesleges ruha lekerült rólunk. Átvette a hatalmat felettem. Testünk egyenletesen mozgott…..