69. rész

Itt is van a mai második rész! Tudom, kicsit rövid lett, de nem akartam sokáig húzni a dolgot, és későn felrakni, viszont így hirtelen már nem tudtam mit kitalálni. :/ de azét remélem tetszik! Holnap viszont hosszabbat hozok akkor! de csak, ha megvan az 5 komment!! 


        - Kellett nekem ennyi mindent összevásárolnom. – dünnyögtem, miközben a sok szatyorral a kezemben szlalomoztam fel a házba. Megkönnyebbültem, amikor végre leraktam őket az asztalra. Kipakoltam a megvásárolt élelmiszert, és nekiláttam a főzésnek. Elég későre járt már, így igyekeznem kellett, de még így is belefért az időmbe minden. Amit kitaláltam vacsora nem volt túl bonyolult. A csirkeszeleteket kisütöttem, megcsináltam hozzá a gyümölcsös szószt, tehát mondhatni, nagyon gyorsan elkészültem. Gyorsan lezuhanyoztam, felvettem valami egyszerű, de azért sexy ruhát. Nem akartam egy nyálas romantikus estét, így a gyertya, a lágy zene lapátra került. Hagytam, hogy az egyszerűség, és a természetesség hasson Krisztiánra. Úgy is mindig azzal jön, hogy számára az a fontos. Hát, akkor most megkapja. Idő közben még felhívtam Szandrát is, hogy ha megoldható, akkor vagy ne jöjjenek haza, vagy pedig csak nagyon későn. Tudom, nem szép tőlem, hogy ezt kértem, de nem akartam, hogy bármi megzavarjon miket. Szerencsére ezt ő is megértette, így hamar belement a dologba.

Már negyed 9 múlt, és Krisztián még mindig sehol. ’Ennyit az Ő időérzékéről. Mindig tökéletesen eltalálja az időpontot.’ Már kezdtem feladni a dolgot, amikor hallottam, hogy nyílik a bejárati ajtó.

        - Viki! Bocsi, hogy késtem. Utálok Budapesten közlekedni, még ilyenkor is annyian vannak az utcákon. – kiabálta.

          - Semmi baj. – mosolyogtam rá a konyhaajtóból. Levette a cipőjét, és közeledni kezdett.

        - Na, mit nézünk meg? – kérdezte, és kezét a derekam köré csúsztatta.

             - Hát, igazából idő közben támadt egy sokkal jobb ötletem. Gyere. – fogtam meg a kezét, és behúztam a konyhába.

         - Imádlak! Már majd éhen haltam. – nevetett.

            - Akkor, tessék leülni. – mosolyogtam rá. Szedtem neki a kajából. Amikor leraktam elé a tányért, egy ügyes mozdulattal az ölébe húzott.

        - Remélem nem baj. – pislogott rám.

            - Semmi sem baj. – suttogtam ajkaiba, és megcsókoltam.

          - Ez nagyon finom. – mosolygott, miután megkóstolta az ételt. – Te nem eszel?

        - Én nem kérek köszönöm. – simogattam meg az arcát. Megvonta a vállát, majd tovább evett. Öröm volt nézni. Már nagyon régen nem vacsoráztunk együtt, de még programunk sem volt közös. Így még jobban örültem neki, hogy most itt van. Elégedetten dőlt hátra a széken, miután befejezte, és a hasát kezdte simogatni.

         - Jól laktál? – mosolyogtam rá, és felálltam az öléből.

              - Igen, de azt hiszem, jöhet a desszert. – húzott vissza, és egészen közel hajolt. Alig bírtam megállni, de nemet kellett neki mondanom. ’Azért ilyen könnyen nem adom meg magam!’ Gyengéden eltoltam magamtól, mire csak egy gonosz nézéssel reagált. Nem szóltam érte inkább egy szót sem. Összeszedtem a mosatlant, és beraktam a mosogatóba őket.

        - Gyere csak egy kicsit. – ölelt át hátulról, és maga felé fordított. Szinte azonnal az ajkaimra tapadt. Egyre hevesebben csókolt. Egy ügyes mozdulattal felrakott a konyhapultra. Kezével a pólómat kezdte egyre fentebb és fentebb csúsztatni, miközben nyakamat csókolgatta.

              - Krisz. – suttogtam remegő hangon.

             - Hm?? – dünnyögte.

         - Várj egy kicsit. – toltam el magamtól újra. Ahogy szemébe néztem, valamiféle csalódottságot véltem felfedezni. – Mit szólnál, ha egy üveg bór társaságában, a szobádban folytatnánk?

             - Én benne vagyok. – suttogta. Elvette az asztalról a borosüveget, meg két poharat, és elindult kifelé a szobából. A konyhapultról figyeltem őt. Direkt nem szóltam egy szót sem. Az ajtóban megtorpant. Gondolom, észrevette, hogy én nem óhajtok megmozdulni.

            - A hölgy nem óhajt velem tartani?

         - A hölgynek még van egy kis dolga a mosdóban, de mindjárt követi a művészurat.

          - Rendben. Azt hiszem, megengedem. De siess! – kacsintott rám, és kiment. Teljesen kész voltam tőle. Lehuppantam a pultról, és bementem a fürdőbe. Szerencsére már bekészítettem a múltkor vásárolt fehérneműt. Átöltöztem, és egy bugyiban és melltartóban mentem be hozzá a szobába. Bezártam magam után az ajtót, és fel fordultam. Az ágyon feküdt a borospohárral a kezében. Meg kell hagyni szép látványt nyújtott. Amint meglátott, szájtátva nézett végig rajtam. Lassan, kecsesen a géphez sétáltam, és valami zenét kapcsoltam. Mosolyogva fordultam vissza felé. Láttam, hogy nagyon szenved, pedig én még szívesen játszottam volna vele, de majd akkor máskor. Odasétáltam hozzá az ágyhoz. Még mindig ugyanazzal az arckifejezéssel nézett rám.

         - Csukd be a szád. Belerepül a légy. – mosolyogtam, de szinte egyből ajkaimra tapadt, és maga alá gyűrt.

        - De jó vagy. – suttogta, mire én csak felnevettem.

Elképesztő volt újra érezni őt. A közelségét, csókjait. Ilyen hatással még talán senki sem volt rám. Lassan ott tartottam, hogy el sem tudom képzelni az életem nélküle. Szükségem volt rá. Nagyon is! Fontos lett nekem. Talán már túl fontos is. Csak egy mosoly, egy kedves szó, és egyből levesz a lábamról. Imádtam, úgy ahogy van. Imádtam, hogy néha bolondos kisfiú, néha megértő barát, de ha kell, egy igazi férfi is tud lenni.