65. rész

Fáradtan nyújtózkodtam el és feltűnően túl sok helyem volt az ágyon. Tapogatózni kezdtem, bár tudtam, hogy semmi esélyem. Krisztián már megint korán elment, és ezen már meg sem lepődtem. Végre azt hittem, újra minden a régi lehet, erre most kiderül, hogy talán még sem.  Nem vágytam sokra, csak hogy a kapcsolatunk kicsit olyan legyen, mint régen. Régen, amikor még minden rendben volt kötünk. Tudtam, hogy az én hibám. Miattam tartunk ott, ahol tartunk. Rajta is láttam, hogy megviselik a történtek. Sokat dolgozik, szinte a munkába menekül. Ugyan úgy kellemetlenül érzi magát, a közelemben, mint én az övében. Szó szerint, kerüljük inkább egymás társaságát. Gondolataimba mélyedve, már majdnem visszaaludtam, de valakinek ez nem tetszett. A szomszéd szobából hangos zene szűrődött be. Egyértelműen Tomika a bűnös. Csak ő tud ilyen korán, ilyen hangosan, ilyen típusú zenét hallgatni. Fejemet a párnába nyomtam, de még így is hallottam a zenét. Dühöngve hagytam el a szobát. Egyenesen Tomika ajtajához mentem, és hangosan kopogni kezdtem rajta.

               - Tamás a fenébe már! Vedd halkabbra! – kiabáltam a lehető leghangosabban, de még így is alig tudtam ár üvölteni a zene hangját. Mivel válasz nem jött, be a akartam nyitni a szobába, de az ajtó kulcsra volt zárva. Még erősebben kezdtem döbögni.

         - Tamás, nyisd ki azonnal!

Kiabálásom meghozta eredményét. A zene lehalkult. Cipő kopogását hallottam, mely egyre csak közeledett. A kulcs elfordult a zárban, és lassan kinyílt az ajtó. A látvány, ami fogadott, letaglózott. Ott állt tőlem pár centire. Édese mosolygott rám. Szemeit testemen éreztem, amitől egyre kellemtelenebbül kezdtem lenni.

         - Te még itthon vagy? – nyögtem ki nagy nehezen.

              - Hát, nagyon úgy néz ki. – mosolygott rám, mire én visszamosolyogtam. Csak álltunk az ajtóban, mint két kiskamasz, akik életükben először szerelmesek. A levegő már izzott körülöttünk, a rengetek ki nem mutatott érzelemtől. Közeledni sem mertünk, de közben távolodni sem akarunk egymástól. Szenvedésünknek Tomika vetett véget.

        - Ez már nevetséges! Mint két gyáva gyerek. Vagy menjetek szobára, vagy pedig oldjátok meg valahogy, de ezt így még nézni is rossz.

             - Tomika, örülnénk, ha nem szólnál bele. – dünnyögte Krisztián, de közben még mindig mélyen a szemembe nézett. – Majd mi ezt megoldjuk.

       - Persze, látom, milyen jól megy. Terv a következő. Este buli, és nincs nyavalygás ellene. Jöttök, és pont. – mondta határozottan. Reagálni sem mertünk rá, így inkább hagytuk.

Az este hamar eljött. Mire észbe kaptam, már 8 óra volt.

          - Ideje lenne elkezdeni készülni. – állapítottam meg magamban. Egy hatalmas sóhajtás közepette kibújtam az ágyból, és elmentem letusolni. Féltem az estétől, de rettentően vártam már, hogy végre együtt legyünk egy kicsit Krisztiánnal. Felvetettem egy csinos, rövid ruhát egy kellően magas sarkú cipővel. A hajamat besütöttem és feldobtam egy laza sminket is.

       - Kész vagy már? – hallottam Tomika hangját. Még utoljára belenéztem a tökőrbe, és megigazítottam magamon a ruhát. Meg kell hagyni, tökéletesen állt. Elégedett voltam magammal. Az ajtó felé sétáltam. Lassan lenyomtam a kilincset, és kinyitottam. A fiúk meglepetten néztek végig rajtam. Már kezdtem azt hinni, hogy nagyon gázosan nézek ki, de rájöttem, talán pont ellenkezőleg.

              - Nagyon jól nézel ki. – mosolygott rám Krisztián.

                 - Köszönöm. Te sem panaszkodhatsz. – mosolyogtam. Nagyon zavarban voltam, de Ő is! Hívtunk 1 taxit, és amikor megérkezett elindultunk. Mivel csak mi négyen, Tomika, Szandra, Krisztián és Én mentünk, kényelemesen elfértünk a taxiban.

Természetesen most is a Pinkbe mentünk.

A buli jól indult, de közel sem folytatódott ilyen jól. Krisztián találkozott valami régi haverokkal, és eltűnt velük. Szandra is vele tartott. Szomorúan sétáltam a bárpulthoz. Kértem egy koktélt, és helyet foglaltam. Hatalmasat csalódtam most Krisztiánban. Azt hittem, végre együtt lehetünk, úgy, mint régen. Itt a tökéletes alkalom, erre ezt csinálja. Mielőtt teljesen kiidegeltem volna magam, Tomika ült le mellém.

          - Mi a baj kicsi lány?

                - Semmi. – húztam el a számat, és belekortyoltam az italomba.

            - Ez nem volt túl meggyőző.

      - Krisztián miért csinálja ezt? Komolyan, néha már teljesen azt hiszem, hogy már nem is fontos neki, hogy mi van velünk. Már nem akar küzdeni a kapcsolatunkért.

           - Viki, úgy érzem, ide ez az ital kevés lesz. – mosolygott rám. Igaza volt. Most valami erősebbre lett volna szükségem. Hamar kért is nekünk valami durvábbat, majd még egyet, még egyet és még egyet. Iszogatás közben, szépen el is beszélgettünk, persze a végére már mind a ketten taccson voltunk.

              - Szerintem. – mosolygott rám. – Menj oda hozzá, táncoljatok, csókold meg, és irány haza, és….. – nem kellett sokáig győzködnie. Talán a már elfogyasztott alkohol hatása miatt, de szörnyen magabiztosnak érzetem magam. Kiszúrtam őt az egyik asztalnál. Odasétáltam, és a nyakkendőjénél fogva húztam fel táncolni. A távolság egyre csökkent közöttünk. Testünk összesimult, és egy ütemre mozgott. Kezemmel hajába túrtam, és a nyakát kezdtem cirógatni. Ő sem bírt tovább magával, és a combomat kezdte simogatni. Keze egyre fentebb és fentebb csúszott, ezzel együtt ruhámat is egyre fentebb tolva.

              - Menjünk haza. – suttogtam fülébe. Elhúzódott, megfogta a kezem, és elkezdett kihúzni a tömegből. Szerencsénkre épp állt egy taxi a club előtt. Beszálltunk és bemondtuk a címet. Úgy tűnt, csendben és nyugodtan utazzuk végig az utat. Már amennyire nyugodtan lehet ilyenkor lenni. Nem bírtam tovább. Rettentően unatkoztam. Egy hírtelen és jól irányzott mozdulattal az ölébe ültem, és csókolni kezdtem ahol csak értem. A száját, az arcát, a nyakát. Keze fenekemre csúszott, és még közelebb vont magához. Lassan kezdtem kigombolni az ingjét, amikor az autó megállt. A sofőr hátra nézett, mire Krisztián eltolt magától. Kiszálltunk, megigazítottam a már megint felcsúszott ruhámat. Krisztián kifizette a sofőrt, és elindultunk fel. Az ajtó előtt, újra próbálkozni kezdtem. Krisztián nagy nehezen kinyitotta az bejárati ajtót, így a lakásban folytattuk mindazt, amit az előbb elkezdtünk.

               - Ez nem kéne. Részeg vagy. – suttogta bele csókunkba. Nem törődtem vele. Kezem a nadrágja korcához csúszott. – Viki. – szólt erőteljesebben.

                   - Te is akarod. Érzem. – suttogtam.

              - Persze, hogy akarom. Nem erről van szó, de nem így! Részeg vagy, és nem fogok visszaélni a helyzettel. Reggelre lehet, megbánnád.

                - Ilyen nincs! – kezdtem el idegeskedni. Már majdnem ott tartottam, hogy most kiosztom, amikor felkapott a vállára, és egyenesen a fürdőbe vitt. Beálltunk a zuhany alá, és csak vártam. Nem tudtam mire gondolni, hogy mit is akar csinálni, de arra, amit kaptam, nem számítottam. Hírtelen jéghideg víz folyt végig testemen.

         - Normális vagy? – kiabáltam.

                - Hidd el jót tesz. – mondta. Kezében a zuhanyrózsával, újra a hideg víz alá akart nyomni, de megfogtam a kezét.

          - Akkor legalább én hagy – kérleltem, mire bólintott egyet, és átadta a rózsát. Eszem ágában sem volt újra érezni azt a szörnyű hideget. Felé fordítottam a vízsugarat, és őr spriccoltam le. Érezze, csak milyen szar érzés.

          - Ne már, az ingem! Ez nem 200 Ft volt. – dünnyögte, és kikapta a kezemből a zuhanyrózsát. 

               - Akkor vegyük le. – suttogtam, és elkezdtem kigombolni annak gombjait. Szemébe nézve egyből elbizonytalanodtam. Szúrós szemekkel nézett rám. – Értem. Abba hagyom. Essünk túl rajta. – sóhajtottam. A víz hőfoka továbbra sem változott. Ugyan olyan hideg volt. Krisztián igyekezett gyorsan lezuhanyoztatni, majd becsavart egy törölközőbe, és kiemelt a kabinból. Karján megfeszültek az izmok. Akaratlanul is, de észrevettem.

               - De izmos valaki. – simítottam végig rajta, mire csak elmosolyodott.

         - Még mindig részeg vagy. – rázta meg a fejét. Bevitt a szobába, és óvatosan letett. – Vegyük le ezt a vizes ruhát, mert megfázol.

Ezen szavak hallatán, piszkos kis fantáziám beindult, és sunyin mosolyogni kezdtem. Ezt Ő is észre vette.

              - Ne örülj ennyire. Olyanról nem volt szó. – nevetett.

                   - Ez az én szerencsém. – húztam el a számat.

         - Hidd el, reggel ezt még megköszönöd. Ha most megtesszük, holnapra megbánnád.

          - Hidd el nem. – suttogtam közel az ajkaihoz.

            - Viki, ezt ne. – tolt el magától. – Így is nehéz megállnom. Inkább megyek. Jó éjszakát.

           - Nem alszol velem? – pislogtam rá értetlenül.

              - Jobb, ha most nem. – mosolygott. Befeküdtem az ágyba, ő pedig betakart. Leült az ágy szélére, és az arcomat kezdte vizsgálni. Adott egy utolsó puszit a homlokomra, és kiment a szobából.