64. rész

Szerintem most szép hosszú részt hoztam! Tényleg örülnék, ha mindenki véleményezné! Akár chatbe, vagy akár megjegyzésként! Tudom, hogy sokan gondoljátok, hogy egy "Tetszik" elegendő lehet nekem, de nem az! Tényleg fontos lenne! *-* 

Bencével nagyon jól telt a délután. Pakolászni akartunk, de valahogy nem jött össze. Annyi kacatja van, és én mindegyiket tüzetesen megvizsgáltam. Mindegyiknél felmerült bennem az a bizonyos kérdés, ami minden kisgyerekben először felmerül, mikor valami újat és érdekeset tart a kezében.

„Ez honnan van?” fogalmazódott meg bennem mindig ugyanaz. Ő készségesen mesélte el szinte mindennek a történetét. Olyan aranyos volt. A nagy sztorizgatás közepette teljesen megfeledkeztünk az eredeti célunkról. Ültünk a szoba közepén a földön, egymással szembe, és beszélgettünk, míg egy DVD nem akadt a kezembe.

           - Vagyunk, akik vagyunk. – olvastam el hangosan a tokra írt címet. – Ez milyen film?

        - Horror. Állítólag nagyon durva.

       - Nézzük meg. – csillant fel a szemem.

       - Soha! Tomika adta, de még sose mertem berakni. Az elmondása szerint horroriztikus, és nem most fogom megnézni! – nevetett.

      - Gyere már! – húztam fel a földről.

Beraktam a filmet a lejátszóba, és letelepedtünk a Tv elé. Már esteledett, így megvolt a megfelelő hangulat is. A lámpát lekapcsoltuk, és egy agy tál popcornnal élveztük a filmet. Nem viccelt Tomika, amikor azt mondta, horroriztikus. Borzalmas volt. Nem az a véresen ijesztő film, sokkal inkább az az ijesztően ijesztő. A hangefektek, a képi világa túlon túl tökéletesen gondoskodott a hangulatról. Az idő elteltével egyre közelebb húzódtam Bencéhez. Már szinte teljesen egymáshoz bújva néztük végig a film második felét. Fejemet a mellkasára tettem, ő átkarolt és a hátamat simogatta. Orromat megcsapta parfümének bódító illata. Kellemes volt, de közben férfias. Megnyugtatott. Egyre mélyebbeket mélyegeztem belőle. Késő este volt, mire vége lett a filmnek.

             - Ez…jó volt… – bámultam magam elé meredten, miközben Bence kikapcsolta a tv-t. Még nagyon a film hatása alatt voltam, de ugyan ezt véltem felfedezni rajta is.

    - Öhm…igen. – mondta. Felé fordítottam a fejem, és két gyönyörű szempárral találtam szembe magam. Ajkunk pár centire volt egymástól. Ekkor tudatosult bennem, hogy mennyire közel kerültünk egymáshoz. A tisztes távolság, ami a film kezdetekor volt, eltűnt köztünk. Ott feküdtem a karjaiban, szorosan hozzábújva. Az illata teljesen körülölelt. Kezének puha bőrét éreztem oldalamon. Az utcáról autók zaja szűrődött be, és betöltötte a csendes kis szobát. Sötét volt…nagyon sötét. Csak feküdtünk mélyen egymás szemébe nézve. A villamos zakatoló, éles hangja zavart meg bennünket. Nem jöttünk zavarba, sokkal inkább hangos nevetésbe törtünk ki.

      - Jó éjszakát. – préseltem ki szavakat a számon.

          - Neked is.

Hasamat fogva a nevetéstől hagytam el a szobát. Összeszedtem a pizsamámat, és elmentem fürdeni. Egy nagy kád vizet engedtem, és rengeteg fürdőolajt öntöttem bele. A víz kellemesen meleg volt. A habok közzé merülve elgondolkoztam a ma történteken. Bence, vagy ahogy én előszeretettel hívom Bencus, nagyon aranyos volt. Biztos nem így képzelte el a napját, és valószínű, temérdek dolga lehetett, de mégis velem volt, és engem szórakoztatott. A filmnél is hagyta, hogy hozzábújjak. Kedves volt tőle…

Gondolataimba mélyedve, már csak azt vettem észre, hogy teljesen kihűlt a víz. Egy puha törülközőbe csavartam magam, és megtörölköztem. Felvettem a pizsamát, és bebújtam Krisztián meleg ágyába.

Már természetes volt, hogy ott alszom nála. Hiába volt meg a saját szobám. Azt főként csak „raktárnak” használtuk mindannyian. Be volt rendezve, de mindenki oda pakolta el azokat a holmikat, amik máshol nem fértek. Nagyon kevés időt töltöttem ott. Már a ruháim nagy része is átkerült Krisztiánhoz. Mellesleg az én régi szobám volt az a hely, ahol mindenki egy kicsit nyugton lehetett, ahol kicsit belemélyedhetett gondolataiba, amikor magányra vágyott. Én magam nem túl gyakran látogattam. Nem éreztem szükségét, de ha mégis rávettem önmagam, egész jó helynek bizonyult. Egy-egy durvább, sértőbb veszekedés után, nyugodtan, magunkban tökéletesen el tudtam ott rendezni mindent.

Feküdtem az ágyon, és a szoba mennyezetét bámultam. Lassan éjfélhez közeledett, de Krisztián még mindig nem ért haza. Már kezdtem azt hinni, baja esett, amikor nyílt az ajtó.

          - Szia. Még fent vagy? – mosolygott. Ledobta a telefonját, kulcsát, és az óráját a szekrényre, és leült az ágy szélére. Közelebb csúsztam hozzá. Szemével az arcomat vizsgálta, majd megsimogatta azt. Még közelebb húzódtam, így a takaró lecsúszott rólam. Tekintete végigsiklott a testemen. A combomhoz érve, keze ökölbe szorult. A vágásnyom ma kezdett még csak hegesedni. Könnyes szemmel meredt rá. Felültem az ágyon. Álla alá nyúltam, és fejét óvatosan magam felé fordítottam. Szemében hatalmas fájdalmat véltem felfedezni. Olyat, amit eddig még soha. Nem szóltam, hiszen magam sem tudtam, hogy mit mondjak. Szorosan átöleltem, és hagytam, hogy a szavaknál egy sokkal felsőbbrendű dolog hasson. Az érzelmek. Azok az érzelmek, amelyekre már nincs szó. Hiszen, egy „szimpla” szeretleknél, már jóval több volt köztünk. Nyugtatás képpen simogatni kezdtem a hátát. Még erősebben szorított magához. Keze lassan besiklott pizsamafeslőm alá. Ahogy ujjait megérezem bőrömön, testem megfeszült. Még nem álltam ár készen. Nem tudtam még magam túltenni a történteken.

       - Krisz, ne. – ellenkeztem remegő hangon, és eltoltam magamtól. – Még nem megy, sajnálom. – sütöttem le a szemeimet. Nem szólt semmit, csak újra átölelt.

A napok egyre csak múltak, és mi nemhogy közelebb kerültünk volna egymáshoz, egyre csak távolodtunk. Néha úgy éreztem, hatalmas szakadék keletkezett köztünk, mely egyre inkább csak mélyül és mélyül. Minden érzelmesebb gesztus eltűnt, mely kiemel egy szerelmet a szimpla barátságból. A semmibe vesztek a gyengéd érintések, simogatások. A csókok, melyek megédesítették az unalmas hétköznapokat a semmibe vesztek. Eltűnt minden szerelmes összebújás, de érzések semmit sem változtak bennünk. Hogy honnan tudom? A tekintetéből. Mikor rám néz, tekintete ellágyul, és minden elfojtott érintés, csók a felszínre tőr.

Bencével töltöttem e napok nagy részét. Segítettem neki pakolni, és közben beszélgettünk. Ellentétben Krisztiánnal, vele mélyül a kapcsolatom. Ha lehetséges, még fontosabb lett nekem. Szó sincs szerelemről, de azt sem mondhatom, hogy csupán egy barát. Olyan, mintha az öcsém lenne. Az öcsém, aki sokkal komolyabb, bölcsebb, mint a kis nővérkéje. Neki mindent elmondhattam. A Krisztiánnal való kétségeimet is bátran elmesélhettem neki.

    - Gyere kicsi lány. Ma nem fogunk a sötét szobában gubbasztani. Olyan szépen süt a nap. Öltözz, elmegyünk sétálni. – parancsolt rám. Csak pislogtam rá értetlenül. – Hallod?! Mozdulj már!

Felvettem egy pánt nélküli rövid ruhát, egy szandállal. Kerestem egy táskát, és már indultunk is. A WestEndig sétáltunk, majd beültünk egy cukrászdába sütizni. Sikerült egy eldugott sarkot kinézni, így senki sem vett minket észre, kivéve a pincérlányt. Ahogy felvette a rendelést, lerítt róla, hogy teljesen oda van Bencusért. Persze, Ő ezt észre sem vette, viszont, amikor a lány elsétált, diszkréten szépen végigmérte hátulról. Nem bírtam szó nélkül hagyni.

         - Tetszik neked? – mosolyogtam rá.

         - Hagyjál már! – mondta lányos zavarában. – Nekem ott van Barbi, és nagyon szeretem. – hangsúlyozta ki a „nagyon” szót.

       - Fogadjunk, hogy elérem, hogy megadja a számát. – csillant fel a szemem.

       - Miért kéne nekem a telefonszáma?

             - Bence, lazíts már! Csak játszunk egy kicsit.!

        - Nem. – ráncolta össze a homlokát.

   - Félsz, hogy veszítenél? Nem tudtam, hogy ennyire nyuszi vagy. – kezdtem el direkt cukkolni. Tudtam, hogy már csak a férfiúi becsülete miatt is, de bele fog menni a játékba. Igazam is lett. Szinte azonnal rávágta, hogy rendben. Felálltam, hogy beleültem az ölébe. Látványosan enyelegni kezdtünk. Mikor észrevettem, hogy a pincérlány a rendelésünkkel a kezében közelít, még jobban odatettem magam. Kezemet óvatosan a szájára nyomtam, és így imitáltam álcsókot. Mikor a lány lerakta a tányérokat, rosszallóan nézett rám. Nem csodálom, hisz én elméletileg SP-vel járok.

      - Azt mondtad, hogy szeretsz! Közben meg csapod itt a szelet a pincérlánynak? Ráadásul mindezt a szemem előtt? Láttam, hogy néztél rá. – játszottam a sértődött barátnő szerepét. Hogy még inkább hiteles legyen a dolog, lekevertem egy kisebb pofont is Bencének, majd ott hagytam. „Dühösen” sétáltam ki a cukrászdából, és leültem egy közelben lévő padra, ahonnan még tisztán láttam mindent. A lány leült Bencével szembe, megfogta a kezét, és vigasztalni kezdte. Pár perc múlva Bence hatalmas mosollyal a száján ált előttem.

        - Te nem vagy normális. – röhögött.

  - Most miért?

         - Ha holnap azzal lesz tele az újság, hogy velem csalod meg a Kölyköt, magyarázkodhatsz! – nevetett.

             - Nyugi már! Nem lesz semmi baj. Egyébként, megadta a számát?

     - Igen. – mosolygott gyerekesen, és előhúzott a zsebéből egy szalvétát.

         - Azt akkor ide is adhatod! Nem szeretném, hogy bármiféle fájdalmat okozz Barbinak. – mondtam, majd eltettem a szalvétát a táskámba. – Azt hiszem, most buktál el egy fogadást! – incselkedtem.

         - Jól van. – sóhajtott kedvesen. – Mit szeretnél?

          - Nézd meg velem a Hajnalhasadást!

      - Már azt hittem valami durvábbat fogsz kérni. – nevetett. – Menjünk.

A filmnézés nagyon jó hangulatban telt. Dobálóztunk popcornnal, képet csináltunk, amit Bence egyből elküldött Krisztiánnak Twitteren.

  @ederkrisztian kivel nézek egy megható, romantikus filmet a moziban?

  @brascbence HAHA Bence, csak álmodozz róla. Viki már foglalt!

  @kiralyviki össze ne vesszetek rajtam! xD

A film végeztével hazasétáltunk. Már sötét volt, mikor átléptük a bejárati ajtó küszöbét. Bence megint csak lefárasztott, mint szinte minden nap a héten. Egy gyors zuhany után alig vártam, hogy eldőljek az ágyban. Amint bebújtam, és megéreztem Krisztián illatát, egyből elaludtam. Már csak arra ébredtem, hogy megremeg az ágy, ahogy bebújik mellém.

       - Szia. – dünnyögtem álmosan.

      - Szia. – suttogta. Közelebb csúszott hozzám, és a nyakamat kezdte csókolgatni. Keze először a takaró, majd a pizsamám alá tévedt.

      - Krisz, most ne. Álmos vagyok. – löktem el magamtól. Nem nyitottam ki a szemem, de szinte láttam magam előtt, hogy vág egy grimaszt a sóhajtásához, és elfordul tőlem. Az ágy másik oldalára feküdt, a lehető legtávolabb tőlem. Mostanában gyakran előfordul, hogy így alszunk. Fáradt voltam, de tudtam, ha most hagyom a dolgot, még jobban mélyül az a bizonyos szakadék. Nagy levegőt vettem, kinyitottam a szeme, és felé fordultam. Egész közel feküdtem hozzá, átöleltem, és arcon pusziltam.

      - Most haragszol?

       - Nem, dehogy is. – dünnyögte.

          - Krisztián, ne csináld már! Fáradt vagyok. Egész nap Bencével voltam, tudod hogy lefárasztott már megint?

        - Én is fáradt vagyok, elhiheted. – mondta, majd oldaláról, a hátára gördült. – Csak, tudod….mindegy. Hagyjuk a fenébe.

        - Most már légy szíves fejezd be.

          - Egész nap dolgozom, játszom a keményet. Nem könnyű nap, mint nap elfogadni, végighallgatni a különféle támadásokat. Mikor utánam kiabálnak az utcán, szembeköpnek. Hazajövök, és csak egy kis szeretetre vágyom, egy kis gyengédségre, hogy érezzem, én is fontos vagyok valakinek. Hogy létezik még az Éder Krisztián énem, és nem kebelezte be SP.  – mondta könnye szemmel.

        - Krisztián. – suttogtam, majd átöleltem. Fejét a nyakamba fúrta. Ahogy lehelete a bőrömet érte, megremegtem.

         - Hiányzol. Hiányzik a régi éned, az aki voltál.

              - Még midig ugyan az vagyok. – suttogtam.

      - Csak, én már ezt nem érzem. Már nem így látom.

Szavai visszhangoztak a fülemben. Végre megtört a jég, és talán újra minden a régi lehet köztünk…..