63. rész

Véleményeket várom! Írjátok le, hogy tetszett a mai rész, illetve, hogy tetszik az design!



Nyűgösen kezdtem el mocorogni az ágyban. Fordultam egyet, azt remélve, hogy Krisztián arcával találom szembe magam. Csalódnom kellett. Már nem volt mellettem. Az ablakon beszűrődtek a nyári nap vakító sugarai. Felültem az ágyban, és mosolyogva néztem körbe a szobában. Mennyivel más hangulata van így, hogy nincs lehúzva a redőny. Kicsit élettel telibb, vidámabb lett az egész. Nem volt az a „Krisztiános” hangulata, amit egyébként imádok, de folyton elviselni elég nehéz. A falak világosabbak volta, nem tűnt olyan komornak. Sokkal inkább volt vidám, már amennyire egy barna fal vidám lehet. Fentebb húztam a takarót magamon, és mosolyogva fúrtam bele a fejem. Teljesen átvette már az illatát. Oldalra fordítottam a fejem, és észrevettem egy apró kék borítékot az éjjeliszekrényen. Oldalra dőltem az ágyban, hogy elérjem. Mosolyogva nyúltam érte.

Korán el kellett mennem, bocsi. Nem akartalak felkelteni, olyan édesen aludtál. Sajnálom, hogy nem lehetek melletted. Kárpótlásul, hallgasd meg a CD-n lévő dalt. Tudom, nem olyan, mintha ott lennék, de ezért remélem, tetszik. Neked írtam.                                                                                                                                                                                                                    Puszi,                                                                                          Minden kincsed U.i.: A tányért a zongora mellől, kérlek, takarítsd el. J

Értetlenül olvastam el újra, és újra a kis papír cetlit.

      - CD-t? – értetlenkedtem. – Hisz a boríték üres. – állapítottam meg miután megnéztem még egyszer. Egy ideig csak ültem az ágyban, és hatalmas mosollyal az arcomon próbáltam rájönni a levél lényegére, tartalmára. Tágra nyílt szemekkel meredtem Krisztián szinte kiolvashatatlan írásával teli papírt. Nem értettem túlságosan. Nem hagyott semmilyen CD-t, de ezt csupán arra fogtam, hogy biztos elfelejtette. Szemem megakadt az aláíráson. ˇMinden kincsed” Csak mosolyogni tudtam rajta. Tiszta bolond, de én így imádom. Nem tudom pontosan, mit akart elérni ezzel a kis levéllel, de egy biztos, mosolyt csalt az arcomra vele. Az utolsó mondatot meg inkább meg sem láttam. Nem igaz, hogy mindig tudja, hogyan rontson el egy meghitt, romantikus pillanatot.

Nyújtózkodtam egyet az ágyon, majd sóhajtva kimásztam belőle. Lassan sétáltam Krisz asztalához. Végignéztem rajta. Összegyűrt papír fecnik, kották hevertek mindenhol. Nagyon szúrta a szemet, de próbáltam nem erre koncentrálni. Nem akartam kilökni őket, mert ki tudja, lehet, meggondolja magát, és még felhasználja a rajta lévő dalt, dalrészletet. Szemmel kiszúrtam a tányért. Ahogy megemeltem, egy CD tok esett le alóla. Nem tudom, mit evett a Kölyök, de egy biztos, még a tányér alja is ragacsos volt tőle, így az alatta lévő tárgy még szép, hogy ráragadt. Lehajoltam, hogy felvegyem, és elnevettem magam, ahogy elolvastam a borítóra írt címet. 

„Minden kincs”

A kis mocsok! Nem is Ő lett volna, ha nem kezd el szórakozni velem. Sejthettem volna, hogy ezt fogja csinálni. Nem annak az egyszerű srácnak ismertem meg, aki egyből a lényegre tőr. Szeret kicsit játszani az emberrel. Kétértelműségével, és ködös fogalmazásával egyből felkelti az érdeklődést. Imádja, ha Ő irányíthat.

Kinyitottam az átlátszó tetejű tokot. Óvatosan kivettem a CD-t és beraktam a lejátszóba. Ahogy felcsendült a dal, már akkor a hatalma alá kerített. Eldőltem az ágyon, és a plafont bámulva hallgattam végig.

Valami súgja lépj tovább, Nem tudom a holnap miért hoz mást, A tegnap a múlté, elveszett, Nem szeretném, hogy lásd. Valamit vártam régen már, Akarom tudni, miért lett más, A szavak, az ízek, mi ketten, Nem szeretném, hogy lásd. Nem volt más, mint bárki, De mégis megláttam benne, Ő volt az első szerelem. Tizennyolc évesen Valaki még vár, De minek nézzek vissza, ha nincs már itt, Az, akié volt, Tudod, minden dal, minden kincs. Minden kincs Valaki voltam egyszer rég, Leszek is valaki egyszer még, Nincsenek mércék, szabályok, Hisz minden csak így szép. Csak te vagy a régi, mi ketten, Az emléked mélyen a szívemben, Nem akarok újat, nem kell már, Nem lényeg ki lettem. Nem volt más, mint bárki, De mégis megláttam benne, Ő volt az első szerelem. Tizennyolc évesen Valaki még vár, De minek nézzek vissza, ha nincs már itt, Az, akié volt, Tudod, minden dal, minden kincs. Minden kincs

Belekönnyeztem a dalba. Annyira őszintének tűnt. Csak remélni tudtam, hogy tényleg így gondolja. Benne volt minden, ami az elmúlt napokban történt. Csak az érti meg igazán a dalt, aki tudja, hogy miken ment át, miközben írta. Csak az képes a sorok mögé olvasni, aki tisztában van az érzéseivel. Az asztalhoz sétáltam, és miközben újra elindítottam, a kották közt kezdtem kutakodni. Megtaláltam egyet, amin már a teljes szöveg rajta volt. Miközben hallgattam, szemmel a lapra írottakat követtem. Nagyon érzelmes számra sikeredett az biztos. Megnéztem a többi papírt is. Érdekes volt látni, hogyan készült el a dal. Mennyi piszkozat született az írás közben.

Mosolyogva léptem ki a szobából. A konyhába mentem, hogy töltsek egy kis kávét. Semmi szükségem nem volt rá, de már megszoktam.

        - Mi ez a hírtelen jó kedv? – kérdezte Bence.

         - Egyszerűen csak boldog vagyok. Talán én nem lehetek az? Mindig szomorkodnom kéne, meg depisnek lennem? Semmi okom rá. – szürcsöltem bele a bögrébe.

       - Csak furcsa. – vonta meg a vállát. – Krisztián nincs már itthon, és azt hittem, ezen kicsit elszomorodsz. – csak megvontam a vállam, és újból bele szürcsöltem a kávémba.

           - Egyébként Szandra? – ráncoltam össze a homlokom.

               - Tomikával elment koncertre, vagy interjúra. Mindegy, az a lényeg, hogy vele van.

       - Jellemző. – ráztam meg a fejem mosolyogva.

      - Na, most már tényleg áruld el, hogy mi ez a fene nagy boldogság. – kíváncsiskodott tovább.

         - Az titok. Viszont, most felhívom Kriszt. – nyújtottam ki a nyelvem, majd elsétáltam Bence mellett.

A szobámba siettem, és a mobilom után nyúltam. Pár csöngés után fel is vette.

       - Szia. – szólt bele. Hangján éreztem, hogy mosolyog. – Felébredtél?

              - Ühüm. – hümmögtem. – És képzeld! Találtam egy papír fecnit a szekrényen, valami gagyi írással. – kezdtem el húzni az agyát.

       - Ó, igen. Ez nagyon érdekes. Nem tudtam, hogy másnak is bejárása van a szobámba.

           - Hát, eddig én sem. – nevettem. – Viszont elég furcsa ízlése van. Valami ronda baba kék papírra írta.

        - Nem is ronda! – szólta el magát.

      - Egyébként nagyon szépen köszönöm.

       - És, megtaláltad a CD-t?

           - Te most szórakozol velem? Tudod mennyi ideig agyaltam rajta, hogy mit is akarsz pontosan?

     - De a végére csak rájöttél. – mosolygott.

       - Igen, de ha nem kérsz meg, hogy vigyem ki a tányért, csak megemlíted, tuti nem jövök rá. – nevettem

         - És milyen? Hogy tetszett?

 - Nagyon szép. Nagyon szépen köszönöm. Ne is tudom, mit mondjak. Még mindig a hatása alatt vagyok.

      - Akkor tetszett. Ennek örülök. Nagyon sajnálom, de most le kell tennem. Nem nézik jó szemmel, hogy munka közben telefonálgatok.

    - Rendben. Bocsi, nem akartalak zavarni.

        - Te, sosem! Szeretlek.

      - Én is. Szia

     - Szia. – mondta, majd letette a telefont.

  - Szóval akkor ezért voltál annyira boldog? – kérdezte Bence, miközben felemelte a levelet, és a CD-t

       - Nem ér, más holmija köz kutakodni! – kaptam ki a kezéből.

   - Igen? – nézett rám kérdően. Sejtettem, hogy baj lesz. Közeledni kezdett, mire én hátrálni. Lábammal az ágy szélének ütköztem. Míg lenéztem, hogy mi az, kapott az alkalmon. Az ölébe vett, és az ágyra dobott. Felém mászott, és eszméletlen módon csikizni kezdett.

      - Bence, hagyd abba! – sikítoztam.

         - Mond, ki! – szólt rám.

     - Mondanám én, ha tudnám, mit kell. – már-már könnyeimmel küszködtem.

         - Na, ez egy jó kérdés. – húzta el a száját, majd lemászott rólam. Megkönnyebbülve ültem fel az ágyon.

          - Mit csinálsz ma? – kérdeztem. – Egy hétig itthon kell ülnöm, és pihennem. Halálra fogom unni magam. Reméltem, te valami izgiset csinálsz.

       - Pakolásznom kéne. Rengeteg holmim van, és jövő héten költöznék, de még el sem kezdtem dobozolni őket. – dörzsölte meg a fejét.

        - Szívesen segítek. – mosolyogtam. – De, azért tudod, hogy nem muszáj úgy rohannod. Addig maradsz még, amíg akarsz. Sőt, elköltöznöd sem kell.

      - Tudom. – mosolygott.